Női kézi NB I: biztosan nyert a Mosonmagyaróvár a Siófok ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 19:30
Hiába tűnt előzetesen minimálisan esélyesebbnek, utoljára 10–9-nél tudott vezetni a Siófok a Mosonmagyaróvár otthonában, végül pedig a házigazda biztos, 30–25-ös győzelmet könyvelhetett el a listavezető ellen a női kézilabda NB I-ben.

A találkozón a legnagyobb különbség nyolc gól volt a két csapat között, az 51. percben 27–19-re vezetett a Mosonmagyaróvár, végül az erősebb hajrával sikerült a siófokiaknak valamelyest kozmetikázni az eredményt.

A Siófok, amely a Győr, Ferencváros kettősnél öt, illetve négy meccsel játszott többet már a negyedik vereségét szenvedte el az idényben.

A Győr és a Ferencváros rangadójáról ide kattintva olvashat!

MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR–SIÓFOK KC 30–25 (14–13)
Mosonmagyaróvár, zárt kapuk mögött. V: Hargitai, Markó
MOSONMAGYARÓVÁR:
SZEMEREY – Katona 4 (2), GYIMESI, HORVÁTH B. 4, Tóth Eszter 2 (1), SZARKOVÁ 6, Hajtai 2
Csere: HERCZEG (kapus), KOVÁCS P. 6, Lancz 4, Hudák, STRANIGG ZS. 2
Edző: Gyurka János
SIÓFOK: SZIKORA – Böhme 5, NIOMBLA 5, TOMORI 4, Jezic 3, Horacek 1, Hársfalvi 2
Csere: Tóth G. 3 (2), Mazák-Németh, Kiss N., Such 2
Edző: Zdravko Zovko
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 7. p.: 4–3. 12. p.: 5–6. 16. p.: 6–7. 20. p.: 8–9. 24. p.: 10–11. 35. p.: 17–15. 41. p.: 21–18. 45. p.: 23–19. 55. p.: 28–22
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Az első félidő nagy taktikai csatát hozott és megfelelő védekezéssel meg tudtuk törni a Siófok támadásait. A második játékrészben hatalmas akarattal és jó küzdőszellemmel játszottunk. A nagyon jól beszálló cseréink a hullámvölgyeken is átsegítettek bennünket. Nagyobb előnynél már felszabadult játékot nyújtva győztünk le egy jól felkészített, remek játékosokat felvonultató, erős csapatot.
Zdravko Zovko: – A Mosonmagyaróvár teljesen megérdemelten nyert. Az első harminc perc rendben volt, de a folytatásban már nem úgy kézilabdáztunk, ahogyan elképzeltük. A hajrában csak futottunk az eredmény után, de nem volt esélyünk utolérni az erős és kimondottan jól játszó hazai csapatot.

AZ ÁLLÁS
1. Siófok 15 11 4 482–382 +100 22
2. Győr 10 10 350–199 +151 20
3. FTC 11 10 1 376–244 +132 20
4. Mosonmagyaróvár 11 10 1 326–292 +34 20
5. Vác 13 8 5 374–369 +5 16
6. Debrecen 10 7 3 302–261 +41 14
7. MTK 10 7 3 318–303 +15 14
8. Fehérvár 12 4 8 317–380 –63 8
9. Kisvárda 12 3 9 288–326 –38 6
10. Dunaújváros 11 3 8 284–331 –47 6
11. Érd 11 3 8 275–343 –68 6
12. Boglári Akadémia-SZISE 11 2 9 300–363 –63 4
13. Szombathely 12 2 10 310–403 –93 4
14. Békéscsaba1111238–344–1060

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik