Női kézi: K. Bulatovics mégis Rosztovban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 14:11
null
Bulatovics Rosztovban folytatja (Fotó: zrkb.me)
Az idényt három trófeával záró orosz Rosztov-Don sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a Vardar Szkopjéból távozó brazil kapus, Mayssa Pessoa, valamint a Buducsnoszt Podgoricát elhagyó montenegrói jobbátlövő, Katarina Bulatovics is csatlakozik hozzájuk a nyáron.

 

Mindezekről Anton Revenko, a Rosztov általános igazgatója beszélt a szezont értékelő szerdai sajtótájékoztatóján. A sportvezető kiemelte, a csalódást keltő Bajnokok Ligája-szereplés ellenére kiváló évet zárhattak: az EHF-kupa elhódításával 27 esztendő után tudtak ismét első helyen zárni nemzetközi kupában, triplázásra pedig még sohasem voltak képesek a klub több mint ötvenéves történelme során. Merthogy a Rosztov az élen zárt az orosz bajnokságban és az Orosz Kupában is, így alanyi résztvevője lesz a BL következő kiírásának.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a bajnokság végső szakaszában már várandósan játszott Vladlena Bobrovnyikova, az orosz balátlövő erről senkinek sem szólt a csapatban, mert mindenképpen szeretett volna pályára lépni a sorsdöntő meccseken. Bobrovnyikova legkésőbb a következő szezon végén már szeretne újra játszani, de rajta kívül is lesz változás a csapatban. Mint ismert, Katrine Lunde hazatér Norvégiába, és a nagy terveket szövögető Vipers Kristiansandban folytatja, de távozik Lotte Grigel (DVSC), Olga Csernoivanenko és Marija Baszarab is.

Revenko az érkezőkkel kapcsolatban elmondta, visszatér két szélső, Marina Szudakova és Okszana Kiszeljova, és újra számítanak Regina Simkutéra is. Rajtuk kívül két légiós is jön, a brazil kapus, Mayssa Pessoa és a montenegrói jobbátlövő, Katarina Bulatovics.

A 32 éves Bulatovics kapcsán érdekesség, hogy a budapesti BL final four után Dragan Adzsics, a Buducsnoszt Podgorica vezetőedzője még arról beszélt, kulcsjátékosa marad a csapatnál, de most kiderült, hogy újra külföldön fog játszani.

„Amikor januárban megegyeztünk Frédéric Bougeant-nal, azt mondtuk, hogy három trófeát kell nyernie. Ha ez megvalósul, egy évvel meghosszabbodik a szerződése. Fred teljesítette a feladatot, a csapat nagyon meggyőzően és eredményesen játszott, így nincs okunk a változtatásra. Jelenleg otthon van a feleségével, és erőt gyűjt a következő szezonra" – mondta kérdésre válaszolva az igazgató.

A Rosztovnak ezzel jelen pillanatban hat külföldi játékosa (Bulatovics és Pessoa mellett Alexandrina Barbosa, Ana Paula Rodrígues, Siraba Dembélé és Viktorija Borscsenko) van a következő idényre, az orosz szabályok pedig öt foglalkoztatását teszik lehetővé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik