Női kézi EHF-kupa: kikapott, ezzel kiesett az Érd

Vágólapra másolva!
2017.02.12. 16:29
null
A végén már nem voltak ilyen vidámak a Németországba elutazó érdi szurkolók (Fotó: facebook.com/handballerd)
Az Érd 28–25-re kikapott Németországban a Bietigheimtől a női kézilabda EHF-kupa csoportkörének utolsó fordulójában, így nem jutott a legjobb nyolc közé. Az Alba Fehérvár 29–27-re nyert a szintén biztos kieső HC Leipzig ellen.

 

A Rosztov szombaton legyőzte a Byasent, ami azt jelentette, hogy az Érdnek elég lett volna Németországban a döntetlen is a továbbjutáshoz. Az első tíz percben nem volt gond, utána azonban öt góllal elhúzott a szünetig a Bietigheim.

A második félidőben többször volt hét gól is a hazaiak előnye, ám az Érd 23–16-os állást követően 24–22-re felzárkózott. Hiába csillant azonban fel a továbbjutás reménye, a korábbi győri Susann Müller a hajrában fontos gólokat szerzett – összesen kilencig jutott –, ezzel az ő csapata szerezte meg a csoport második helyét.

Az Alba Fehérvár 29–27-re nyert otthon a HC Leipzig ellen, amelynek már szintén nem volt esélye a továbbjutásra. A lipcseiek kilenc játékossal érkeztek, ehhez képest az utolsó percig nyílttá tudták tenni az összecsapást.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ

ALBA FEHÉRVÁR KC–HC LEIPZIG (német) 29–27 (14–11)
Székesfehérvár, 700
néző. Vezette: Jaskins, Zabko (lettek)
FEHÉRVÁR: Sipeki – Májer 1, Djordjievszka 4, Isitate 1, PIEDADE 3, Bandelier 5, Kazai 4. Csere: Leiner (kapus), MENDY 6, Lavko 1, Pelczéder 2, Klikovac 1, Hajduch 1. Edző: Deli Rita
LEIPZIG: Kurzke – MAZZUCCO 8, Bösch 3, Einarsdóttir, Sturm 1, Rode 1, URBRICHT 6. Csere: Kramarczyk (kapus), REIMER 8 (2). Edző: Norman Rentsch
Az eredmény alakulása: 6. p.: 2–1. 12. p.: 5–4. 18. p.: 6–7. 24. p.: 8–10. 28. p.: 11–11. 34. p.: 14–14. 40. p.: 21–20. 46. p.: 21–20. 52. p.: 24–23. 58. p.: 27–27
Kiállítások: 2, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/0, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Deli Rita:
– A mai meccsnek a legnagyobb pozitívuma, hogy győztünk. A végjáték – amelyet a Brest ellen nem sikerült a magunk javára fordítani – most sikerült, igaz, elég sokat gyakoroltuk. Tudtuk, hogy ellenfelünk nagyon szívós csapat, és láttuk, hogy meccsről-meccsre egyre jobban összeért. A mérkőzés előtt is elmondtam a csapatnak, hogy ne számítsunk könnyű meccsre, mert a német mentalitás olyan, hogy az elsőtől a hatvanadik percig megállás nélkül mennek előre. Az egy-egyekben nagyon erősek voltak, és olyan tempót diktáltak, amihez nehezen alkalmazkodtunk. Pontatlanok voltunk, és éppen ezért is tudtuk őket nehezen megtörni. Ráadásul a jó kapusteljesítmény is hiányzott ezúttal.
Norman Rentsch: – Büszke vagyok a csapatomra, jó volt látni azt, hogy az EHF-kupa során mérkőzésről mérkőzésre fejlődik. Közel voltunk a meglepetéshez Brestben. Azért jöttünk ilyen kevesen, mert öt válogatottunk és egy rutinos játékosunk sérült, és juniorokkal sem tudtuk feltölteni a keretet, mert ők a német harmadosztályban játszanak. Nem is bántam, hogy csak ennyien voltunk, mert a játékosok nem tudtak kibújni a felelősség alól.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Kubany (orosz) 6 5 1 173–148 10
2. Brest (francia) 6 3 2 1 150–127 8
3. ALBA FEHÉRVÁR 6 2 2 2 159–156 6
4. HC Leipzig (német) 6 6 134–185 0

 

C-CSOPORT, 6. FORDULÓ
SG BBM BIETIGHEIM (német)–ÉRD 28–25 (16–11)
Ludwigsburg, 3018
néző. Vezette: Argiridisz, Muttasz (ciprusiak)
BIETIGHEIM: WESTER – Woller 3, VISSER 5, Naidziniavicius 3, Lauenroth 1, MÜLLER 9, MALESTEIN 6. Csere: Wörz 1, Biltoft. Edző: Martin Albertsen
ÉRD: Janurik – Krpezs 1, M. González 4, A. Bulatovics 1, KISFALUDY 5, Klivinyi 4, Fekete B. 2. Csere: SIGNATÉ 3, Kiss N., Araújo 3, Gulyás, Szabó L. 1, Barján 1. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása: 8. perc: 3–5. 13. p.: 9–6. 23. p.: 14–9. 36. p.: 19–12. 40. p.: 21–14. 49. p.: 24–21. 56. p.: 26–24
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: –, ill. 1/0.
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Nehéz szívvel búcsúzunk az EHF-kupától. Kemény mérkőzésen kellett volna kivívni a továbbjutást, de túl sokat hibázott a csapat ahhoz, hogy győztesen hagyja el a pályát. Főleg az első félidőben, illetve azokban a pillanatokban, amikor hatalmas küzdelemmel felzárkózott a másodikban. Sajnos mindig valamilyen rossz megoldásra esett a választás, ami elvitte az utolsó esélyeinket is. Nagyon sajnálom, hiszen sok örömünk volt ebben a sorozatban, és nagyon jó mérkőzéseket játszottunk. Bármennyire is nehéz volt a csoport, úgy érzem, lett volna esélyünk továbbjutni, annak ellenére, hogy az utolsó mérkőzésen az egyik legjobb ellenféllel szemben idegenben kellett volna nyerni. Ez most nem sikerült, s ezért magunkat hibáztathatjuk. De az élet megy tovább, folytatjuk, hiszen eddig nagyon jó szezonja van az Érdnek, és szerdán újabb mérkőzést játszunk.

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Rosztov (orosz) 6 5 1 173–137 10
2. Bietigheim (német) 6 3 3 166–173 6
3. ÉRD 6 2 4 165–169 4
4. Byasen (norvég) 6 2 4 163–188 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik