Női kézi EHF-kupa: a visszavágót legalább megnyerte az Újváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.18. 13:32
null
A visszavágót megnyerte az Újváros (<strong>Fotó</strong>: DKKA)
A Dunaújváros ugyan 23–22-re nyert a Bera Bera otthonában a női kézilabda EHF-kupa selejtezőjének 3. fordulójában, összesítésben nem forgott veszélyben a spanyol csapat továbbjutása.

A visszavágó képe alapján sajnálhatják igazán az újvárosiakaz elrontott első mérkőzést, ugyanis valójában két hasonló erősségű együttesről beszélhetünk. A hazai pályán összeszedett nyolcgólos hátrány miatt azonban legfeljebb azt tűzhette ki célként György László csapata, hogy megnyerje a párharc második felét.

A Bera Bera és a Dunaújváros végig fej fej mellett haladt a visszavágón, az első harminc percben volt, hogy a magyar csapat tudott elmenni kettővel, a második félidőbenpedig a hazaiak hárommal, de a másik fél mindig felzárkózott. Monori Orsolya nyolc hónapos kihagyás után tért vissza a pályára. A hajrában hét mezőnyjátékossal támadott az Újváros, amiből ugyan kapott üres kapus gólokat is, ám végül sikerült egy találattal megnyernie a meccset.

A játékosok reakcióiból az látszott, ők is tudják, ebben a párharcban több lehetett volna, így azonban a spanyolok várhatják a csoportkört.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
SUPER AMARA BERA BERA (spanyol)–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 22–23 (11–10)
San Sebastián,
1000 néző. V: D. Accoto Martins, R. Accoto Martins (portugálok)
BERA BERA: CASTELLANOS – De Castro 4 (1), Menéndez, Arderíus 5, Terés 2, Karsten 2, F. da Silva 2. Csere: De Arruda, Zugarrondo 1 (kapusok), Sans 1, Arrojeria 3, Ezkurdia 1, Camejo 1, Berasategui. Edző: Imanol Álvarez
DUNAÚJVÁROS: K. Tomasevics – Grosch 2, SZEKERCZÉS 8 (3), Szalai B. 3, Sirián 5, Ferenczy F. 2, Kazai 3. Csere: Csapó Kyra (kapus), Cifra, Bouti, Dombi L., Nick, Monori, Molnár B. Edző: György László
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–1. 14. p.: 2–4. 20. p.: 6–6. 24. p.: 8–7. 33. p.: 13–10. 42. p.: 16–16. 48. p.: 18–17. 55. p.: 20–20
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3
Továbbjutott: a Bera Bera, 48–41-es összesítéssel.
MESTERMÉRLEG
György László:
– Az első mérkőzésen összeszedett nyolcgólos hátrány miatt tisztában voltunk azzal, hogy nehéz dolgunk lesz. Az első meccs második harminc percének teljesítménye és játéka gyakorlatilag „elintézte” az egész párharcot, ezért még ha merészebb terveink is voltak, a visszavágón az elsődleges célunkat a győzelem megszerzése jelentette. A játék képe alapján büszkék lehetünk, küzdöttünk, harcoltunk becsülettel.

TOVÁBBI MAGYAROS PÁRHARCOK

Storhamar (norvég)–Érd HC 32–27 (15–12)
Továbbjutott: a Storhamar, 60–56-ös összesítéssel

Siófok KC–HK Lada (orosz) 37–26 (18–12)
Továbbjutott: a Siófok, 63–56-os összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik