Női kézi Eb: a szenzációs horvátok szerezték meg a bronzérmet

Vágólapra másolva!
2020.12.20. 17:00
null
Hatalmas sikert értek el a horvátok a bronzéremmel (Fotó: Kolektiff images)
A torna szenzációját szállító Horvátország szerezte meg a bronzérmet a női kézilabda Európa-bajnokságon, miután 25–19-re nyert a házigazda Dánia elleni helyosztón, megkoronázva a bő két hét során mutatott teljesítményét. 

Mindkét csapatnak sokat jelentett volna egy érem, a horvátok az elsőre hajtottak, a dánok 2004 óta nem álltak dobogón, így a felek fogadkoztak a találkozó előtt, hogy mindent megtesznek érte. Jól kezdtek a horvátok, a volt dunaújvárosi Camila Micijevic góljaival elhúztak hárommal, míg a dánok mindössze a hetedik percben találtak be először. Utána viszont a győri Anne Mette Hansen és Mette Tranborg bombáival felzárkóztak, majd fordítottak, miközben a horvátok hetest is hibáztak.

A horvátok megálltak négy lőtt gólnál, és védekezésben is hiába jöttek ki nyitottabb formációra, a dánok egy 7–1-es sorozatot futva háromgólos vezetésre tettek szert (4–7). Nenad Sostaric időkérése után az álomcsapatba beválasztott Ana Debelic egy tízperces gólcsendet tört meg.

A fehérvári Tea Pijevic több fontos védést bemutatott, de előtte a társai is igen aktívan igyekeztek megfogni a dánokat, támadásban pedig türelmesen játszva fordítottak (8–7). A változatosság kedvéért ezután a házigazda nem talált be kilenc percig, csak Micijevic kényszerpihenőjét kihasználva tudtak eredményesebbek lenni a dánok. A szünetbeli döntetlen állás (11–11) tulajdonképpen hű lenyomata volt a látottaknak.

Az egyik a Pijevic-védések közül

 

A dánoknál nagy szükség lett volna egy markáns kapusteljesítményre és hatékonyabb támadójátékra a szívós horvátok ellen, Sandra Toft azonban nem tudott annyit segíteni a kapuból, mint az eddigi meccseken.

A második játékrész elejét is elkapták a horvátok, a beállóikra építve kétgólos előnybe kerültek. Pijevicről azonban több labda is bepattant (a túloldalon a mindössze három védést bemutató Toftot lecserélték), így tudtak tapadni a dánok. Jesper Jensen időkérése után csapata megpróbálkozott a két beállós játékkal, de a lelkesen védekező horvátok jól megszűrték a próbálkozásaikat, ráadásul a dánok néha kapkodtak is.

21–18 után öt percig nem született gól, erről az állásról a horvátok tudtak elmozdulni a remeklő Stela Posavec révén. A dánok kezéből teljesen kicsúszott a mérkőzés, sok lett az egyénieskedés, miközben támadásban 18 percig nem találtak be Pijevicnek. A végig mosolygó horvátok ezalatt már héttel is elmentek, és végül 25–19-re nyerték meg a mérkőzést, megszerezve a női válogatott első érmét nagy tornán.

Különösen annak fényében megsüvegelendő az eredményük, hogy a legutóbbi két kontinenstornán meccset sem nyertek. Viszont azzal az összetartással és csapatszellemmel, amit a horvátok az egész Eb-n mutattak, teljesen megérdemelten értek fel a dobogóra.

A meccs legjobbja a Siófok horvát beállója, Katarina Jezic lett, aki mind az öt lövését gólra váltotta. Pijevic 15 védéssel járult hozzá a sikerhez, míg a túloldalon Hansen négy találattal zárt.

A négy közé jutással már mindkét válogatott kiharcolta a jövő évi világbajnokságon való részvételt, a horvátok legutóbb 2011-ben jártak vb-n.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
BRONZMÉRKŐZÉS
Horvátország–Dánia 25–19 (11–11)
Ld:
Jezic, S. Posavec 5-5, ill. Hansen, Tranborg 4-4

DÖNTŐ
Franciaország–Norvégia 20–22 – részletek itt!

AZ ÁLOMCSAPAT
Kapus:
Sandra Toft (Dánia)
Jobbszélső:Jovanka Radicsevics (Montenegró)
Jobbátlövő:Nora Mörk (Norvégia)
Irányító:Stine Oftedal (Norvégia)
Beálló:Ana Debelic (Horvátország)
Balátlövő:Vladlena Bobrovnyikova (Oroszország)
Balszélső:Camilla Herrem (Norvégia)
Védő:Line Haugsted (Dánia)
A legértékesebb játékos (MVP):Estelle Nze Minko (Franciaország)
Gólkirálynő:Nora Mörk (Norvégia) – 52 góllal

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
Európa-bajnok: Norvégia
(Emilie Arntzen, Malin Aune, Kari Brattset, Kristine Breistöl, Marit Frafjord, Rikke Granlund, Camilla Herrem, Marit Jacobsen, Veronica Kristiansen, Heidi Löke, Katrine Lunde, Nora Mörk, Stine Oftedal, Henny Reistad, Emily Sando, Stine Skogrand, Sanna Solberg-Isaksen, Silje Solberg, Marta Tomac. Szövetségi kapitány: Thórir Hergeirsson)
2. Franciaország
3. Horvátország
4. Dánia
5. Oroszország
6. Hollandia
7. Németország
8. Montenegró
9. Spanyolország
10. MAGYARORSZÁG(Bíró Blanka, Csiszár-Szekeres Klára, Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi, Helembai Fanny, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kovacsics Anikó, Lakatos Rita, Lukács Viktória, Márton Gréta, Schatzl Nadine, Szikora Melinda, Szöllősi-Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsanna, Tóth Eszter, Tóvizi Petra. Szövetségi kapitány: Danyi Gábor, Elek Gábor)
11. Svédország
12. Románia
13. Szerbia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Szlovénia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik