Női kézi: Danyi Gábor a nyáron elmondja, miért nem hosszabbított az ETO-val

BOBORY BALÁZS, PAPP BÁLINTBOBORY BALÁZS, PAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 09:37
null
Sokan tárják szét a kezüket: Danyi Gáborral két és fél év alatt mindössze egyszer kapott ki tétmérkőzésen az ETO, mégis távozik… (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata kedden a hivatalos honlapján tudatta, hogy az idény végén távozik az alakulattól Danyi Gábor vezetőedző – ezzel párhuzamosan a Siófok bejelentette a szakember nyári érkezését. Az 56 éves edző az ETO közleményében nem szólalt meg, a Nemzeti Sportnak viszont röviden nyilatkozott.

 

Két jelölt az ETO-nál
A Győri Audi ETO KC kispadjára az egyik legnagyobb esélyes Ambros Martín, aki 2012 és 2018 között négy Bajnokok Ligáját, öt bajnoki címet és öt Magyar Kupa-elsőséget gyűjtött be a zöld-fehérekkel. A spanyol sikeredző tavaly nyáron mondott fel a Rosztov-Don együttesénél, az orosz válogatottnál pedig a decemberi dániai Európa-bajnokság közben köszönték meg a munkáját, így csak vele kell megegyezni. Van azonban még egy név a kalapban: ahogy azt a Kisalföld megírta, ugyancsak az ETO-val kapcsolatban emlegetik a világbajnok holland válogatott, egyben a francia Metz csapatának vezetőedzőjét, a 37 éves Emmanuel Mayonnade-ot, aki klubszinten háromszoros francia bajnok és kétszeres francia kupagyőztes, valamint négyszer választották a francia bajnokság legjobb edzőjének.

Az, hogy inog a kispad Danyi alatt, nem számított új keletű pletykának, hiszen már az ősz folyamán felreppentek olyan hírek, hogy az ETO nem feltétlenül a jelenlegi szakmai vezetővel képzeli el a jövőt. A pályán semmi jele sem volt a bizonytalanságnak vagy éppen a lassan apadó bizalomnak, hiszen a győriek minden nehézség ellenére meccsről meccsre jobb formába lendültek, és tovább szaporították veretlenül megvívott Bajnokok Ligája-mérkőzéseik számát, immár 45 meccs óta nem sikerült senkinek felülmúlnia az ötszörös BL-győztest, ebből 36 alkalommal Danyi Gábor volt a vezetőedző.

A szakítás pontos okairól egyik fél sem nyilatkozott, csak reméljük, hogy nyáron, amikor ténylegesen elválnak útjaik, kiderül, hogy a közösen megélt sikerek ellenére miért nem folytatódhatott együtt a munka. Az ETO a szakember vezetésével az elmúlt két és fél évben mindössze egyszer kapott ki tétmérkőzésen, majd' egy éve, január 22-én Siófokon. Danyi Gábor 2019-ben a magyar bajnokságot, a Magyar Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte csapatával, tavaly tavasszal viszont nem védhette meg címeit, a koronavírus elsöpörte az összes sorozatot.

Danyi Gábor az ETO közleményében nem szólalt meg, a Nemzeti Sportnak viszont röviden nyilatkozott: „Jelen pillanatban tényleg arra szeretnék koncentrálni, hogy a Győrnél a hátralévő feladataimat maradéktalanul végre tudjam hajtani, és nem szeretném, ha bármiféle zavaró tényező ezt akadályozná a játékosoknál, nálam vagy bárkinél a csapatnál. Tisztességgel szeretném végigdolgozni a következő öt hónapot, a legjobb eredményeket, a maximumot kihozni a következő időszakból, mert ez a feladatom. Az idény végén el fogom mondani, miért alakult úgy, hogy nem hosszabbítottam meg a lejáró szerződésemet, és nyáron elhagyom a klubot, elválnak az útjaink. Akkor minden kérdésre választ adok. Ami a következő éveket illeti, örömteli és megtisztelő, hogy nyártól a Siófoknál folytathatom edzői pályafutásomat. Izgatottan várom az új fejezet kezdetét.”

Arra a siófoki klub is felhívta a figyelmet, hogy a témában az idény végéig nem kívánnak további nyilatkozatot tenni, de hát ilyen manapság a profi világ...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik