D. Á.
2023.03.30 21:21 Frissítve: 2023.03.30 21:31

Női kézi: a Michalovce legyőzte a DAC-ot a Szlovák Kupa-döntőben

A női kézilabda Szlovák Kupa döntőjében az Iuventa Michalovce 25–22-re legyőzte a DAC-ot.

Ezüstérmes lett a DAC női kézilabdacsapata a Szlovák Kupában (Fotó: hcdac.sk)

 

„Mindkét csapat nagy irammal kezdte a mérkőzést. A gólgyártást ellenfelünk kezdte meg. Annak ellenére, hogy a védekezésünk viszonylag jól működött, mi rohantunk az eredmény után. Ki tudtunk ugyan egyenlíteni, de nem tudtuk átvenni a vezetést az első félidőben, de szerencsére kettőnél több nem volt közte. A második játékrészben is sajnos végig hátrányban meneteltünk, rengeteg hibát vétettünk támadásban. A lefújás előtt tizenöt perccel meg tudott lépni ellenfelünk öt góllal. Innen még felzárkóztunk, de a vezetést nem sikerült átvennünk. Ilyen sok hibával nem lehet kupát nyerni. Hálásan köszönjük a nagyon lelkes maroknyi szurkolónak a buzdítást, akik ezt a hatalmas távolságot megtették a csapatért, emiatt pláne sajnálom, hogy nem tudtuk mindezt egy szép győzelemmel meghálálni” – nyilatkozta Debre Viktor a klub hivatalos honlapján.

NŐI KÉZILABDA
SZLOVÁK KUPA
DÖNTŐ
HC DAC–Iuventa Michalovce 22–25
(8–10)

2023.06.08 22:38:56

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mindkét gárda bizonyította, hogy tud jobban játszani a másiknál

2023.06.05 18:18:30

Kézilabda nemzetisport.hu

A bajnoki döntő második felvonását is a házigazda nyerte, jöhet az igazi finálé – Szegeden.

2023.06.04 23:24:10

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Rengeteg gátlás, kishitűség, félelem levetkőzésére alkalmas lehetett ennek az évadnak a második fele Márton Grétáék számára.

2023.06.04 12:22:11

Kézilabda nemzetisport.hu

A Vipers megismételte a Győr bravúrját, és egymás után harmadszor is aranyérmes a Bajnokok Ligájában.

2023.06.04 12:03:09

Kézilabda nemzetisport.hu

Remekül kezdett a magyar csapat, Toft zseniálisan védett, és bár a végén izgulni kellett, megérdemelt a harmadik hely.