Férfi kézi Eb: a portugál kapitány szerint nem érdemeltek ilyen befejezést

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.01.17. 11:19
null
Paulo Pereira szerint nem érdemeltek ilyen befejezést (Fotó: Török Attila)
Matematikailag még a két vereséggel álló Portugália esélye sem szállt el a továbbjutásra a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Paulo Pereira szövetségi kapitány igazságtalannak érzi, hogy a legvégén alulmaradt csapata a mieinkkel szemben, miközben sokszor megkérdezi magától, mire lehettek volna képesek egy normális felkészüléssel a hátuk mögött.

Mint ismert, a portugálok helyzetét számos sérülés és koronavírusos megbetegedés nehezítette a felkészülés során, kulcsemberek estek ki a csapatból beálló és átlövő poszton. Ezek után a budapesti csoportban előbb négy góllal kikaptak Izlandtól, majd drámai hajrában egy találattal alulmaradtak a mieinkkel szemben.

Ahogy azt bizonyára tudják, tíz koronavírusos eset nehezítette a felkészülésünket, nem tudom, hogy a magyar válogatott volt-e hasonló helyzetben – tette fel a minden bizonnyal csak költői kérdést a portugálokat irányító Paulo Pereira a 31–30-as magyar sikerrel záruló mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Igazságtalannak érzem, ami velünk történt az utolsó pillanatban. Sokszor megkérdezem magamtól, hogy mire lehetnénk képesek ezen az Európa-bajnokságon, ha teljes kerettel végig tudtuk volna csinálni az alapozást. Izlandtól négy, Magyarországtól egy góllal kaptunk ki, pedig előtte nem is játszottunk együtt, s az edzéseket is csoportokban végeztük el. Mindenki karanténban volt, háromfős csoportokban tudtunk csak gyakorolni, hogy valamennyire formában maradjanak a játékosok.”

A portugál szakvezető szerint a játékosai a problémák ellenére minden tőlük telhetőt megtettek:

A csapat nagyszerűen játszott a magyarok ellen, az elejétől a végéig tartotta magát a taktikához, még ha a kiállítások miatt meccs közben kisebb módosításokat is kellett végeznünk. A 20 ezer néző meggyőződhetett róla, hogy Portugáliában is magas színvonalon játsszák a kézilabdát. Az erőfeszítéseinket látva boldogabb befejezést érdemeltünk volna. A meccs jó reklámja volt a kézilabdának, a nézők jól szórakozhattak” – tette hozzá a portugál újságírók kérdésére.

A cseh játékvezetők munkájával nem akart bővebben foglalkozni, először csak annyit jegyzett meg, hogy „nagyon jók voltak”.

Húszezer magyar szurkoló előtt nem várhattuk az ellenkezőjét. Még ha nem is szándékosan, de ilyenkor tudat alatt mindig kedvezni akarnak a hazai közönségnek és a show-nak” – reagált azért mégis a felvetésre, majd megígérte, az utolsó körben is mindent megtesznek a győzelemért.

Reméljük, Izland megnyeri minden mérkőzését, míg mi úgy győzünk Hollandia ellen, hogy az elég legyen a továbbjutáshoz. A végsőkig fogunk küzdeni!”

A magyar válogatott továbbjutási lehetőségeiről itt olvashatnak!

Székely Márton: Óriási nyomást helyezett a hazai közönség a portugálokra

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Magyarország–Portugália 31–30 (14–15)
Budapest,
MVM Dome,20 022néző.V:Horacek, Novotny (csehek)
MAGYARORSZÁG:
Mikler R. – P. Rodriguez 2, MÁTHÉ 8 (4), LÉKAI 6 (1), TOPIC 3, SZITA 4, Bóka 3.Csere:SZÉKELY M. (kapus), Sipos A., Rosta M. 1, Bodó 1, Ancsin G. 2, Hanusz 1, Ligetvári.Szövetségi kapitány:Gulyás István
PORTUGÁLIA:
Capdeville – Areia 5 (5), Magalhaes 1, ITURRIZA 3, Salina 3, Cavalcanti 1, Branquinho.Csere:Gaspar (kapus), MARTINS 5, Rocha, Salvador, SILVA 5, Alves 1, Duarte 2, FERNANDES 4.Szövetségi kapitány:Paulo Pereira
Az eredmény alakulása.
9. p.: 2–5. 13. p.: 5–5. 19. p.: 8–6. 24. p.: 12–10. 36. p.: 18–17. 42. p.: 23–21. 50. p.: 27–24. 56. p.: 28–28
Kiállítások:
12, ill. 12 perc
Hétméteresek:
6/5, ill. 5/5

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Izland–Hollandia 29–28

AZ UTOLSÓ FORDULÓ PROGRAMJA A B-CSOPORTBAN
JANUÁR 18., KEDD

18.00: Izland–Magyarország (Tv: M4 Sport) élőben az NSO-n!
20.30:
Hollandia–Portugália (Tv: M4 Sport)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 2 2 57–52 +5 4
2. Hollandia 2 1 1 59–57 +2 2
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 59–61 –2 2
4. Portugália2254–59–50
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik