Férfi kézi BL: Kiel–Veszprém és Barca–PSG a final fourban

Vágólapra másolva!
2020.11.10. 12:09
null
Sorsoltak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája decemberi négyes döntőjére (Fotó: EHF)
Kiel–Telekom Veszprém és Barcelona–PSG elődöntőket rendeznek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényének decemberre halasztott kölni négyes döntőjében – derült ki az európai szövetség (EHF) keddi sorsolásán Bécsben.

 

A párosításokat Michael Wiederer, az EHF elnöke és Markus Glaser, az európai szövetség sportügyeket intéző vezetője húzta ki. Előbb az első, majd a második elődöntő egyik résztvevőjének kiléte vált ismertté, a Telekom Veszprémet harmadik csapatként húzták ki a Kiel ellenfeléül – ezzel párhuzamosan az is eldőlt, hogy a másik ágon Barcelona–Paris Saint-Germain meccset rendeznek a döntőbe jutásért.

LÉKAI MÁTÉ: EURÓPA NÉGY LEGJOBBJA LESZ OTT KÖLNBEN

„Könnyű csapatot itt már nem lehetett kapni, és arra is nagy volt az esély, hogy olyan együttessel sorsolnak össze minket, amellyel idén már találkoztunk vagy találkozni fogunk. Az utolsó emlékem a Kiel ellen pozitív a final fourról, hiszen izgalmas mérkőzésen hosszabbításban legyőztük őket – utalt a 2016-os elődöntőre Lékai Máté a Veszprém hivatalos honlapjának adott rövid nyilatkozatában. – A tavalyi és az idei csoportmeccseken aztán kétszer kikaptunk, idén pedig döntetlent értünk el. Nehéz találkozóra számítok a német csapat ellen Németországban. Bármelyik csapat nyerné a Bajnokok Ligáját, mondhatjuk, hogy benne volt a pakliban, mert szerintem Európa négy legjobb együttese lesz ott Kölnben decemberben.”

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt az európai szövetség májusról előbb az augusztus 22–23-i hétvégére, majd december 28–29-re halasztotta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája előző kiírásának négyes döntőjét, amelyen az A- és a B-csoport első két helyén végző csapat, vagyis az FC Barcelona és a PSG, valamint a THW Kiel és a Telekom Veszprém vehet részt. A final fournak idén is a kölni Lanxess Aréna ad otthont.

A négyes döntő résztvevői közül a Veszprém, a Kiel és a Barca azonos csoportban szerepel a BL mostani idényében, a magyar és a német együttes október végén 31–31-re végzett egymással – ez volt a felek első döntetlenje a 21. tétmérkőzésükön tíz-tíz győzelem mellett. (A Kiel és a Barca november második felében játssza le az egymás elleni csoportmeccseit.) Kölnben eddig háromszor csapott össze egymással a Veszprém és a Kiel, kétszer – 2015-ben és 2016-ban – a bakonyi alakulat nyert, a kellemesebb emlékek mégis a THW-t kötik a német városhoz, hiszen kétszer – 2010-ben és 2012-ben – is elhódította már itt a Bajnokok Ligája trófeáját.

A Barcelona és a PSG a hetedik egymás elleni meccsére készülhet, Kölnben azonban még egyszer sem csaptak össze. Ha a párizsi alakulat 2017 után szeretne ismét döntőbe jutni a Bajnokok Ligájában, akkor meg kellene szakítania a négyéves nyeretlenségi sorozatát a katalánokkal szemben.

A mérkőzéseken – jelen állás szerint – csak virtuálisan lehetnek jelen nézők (bővebben itt!), a már megvásárolt jegyek árát az EHF visszatéríti, ám a tikett-tulajdonosok előzetesen regisztrálhatnak majd a 2021-es négyes döntőre.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
FINAL FOUR (KÖLN)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
December 28. (hétfő)

THW Kiel (német)–TELEKOM VESZPRÉM (magyar)
Barcelona (spanyol)–Paris SG (francia)

December 29. (kedd)
Bronzmérkőzés és döntő

A KÉT CSOPORT ÁLLÁSA A BAJNOKOK LIGÁJA JELENLEGI KIÍRÁSÁBAN
A-CSOPORT
1. Kielce (lengyel) 6 4 1 1 188–168 +20 9
2. Flensburg (német) 5 4 1 159–153 +6 8
3. FC Porto Sofarma (portugál) 6 2 2 2 166–167 –1 6
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 5 3 2 134–138 –4 6
5. Vardar Szkopje (északmacedón) 3 1 1 1 78–75 +3 3
6. Paris SG (francia) 4 1 3 127–125 +2 2
7. Elverum Handball (norvég) 4 1 3 116–131 –15 2
8. MOL-PICK SZEGED3366–77–110
B-CSOPORT
1. Barcelona (spanyol) 5 5 194–140 +54 10
2. TELEKOM VESZPRÉM 5 4 1 172–138 +34 9
3. Aalborg Handbold (dán) 6 4 2 184–181 +3 8
4. THW Kiel (német) 5 3 1 1 155–134 +21 7
5. HBC Nantes (francia) 4 1 3 110–122 –12 2
6. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 4 1 3 120–136 –16 2
7. Celje PL (szlovén) 6 1 5 166–201 –35 2
8. PPD Zagreb (horvát)55121–170–490
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik