Férfi kézi BL: „Bárcsak ilyen egyszerű lenne” – teljesül Lékai szülinapi kívánsága?

NEDELYKOV TAMÁS, PUSZTAI VIOLA (Köln)NEDELYKOV TAMÁS, PUSZTAI VIOLA (Köln)
Vágólapra másolva!
2022.06.17. 17:01
Hetedszer vehet részt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében a Telekom Veszprém, a magyar csapat újra abban a reményben érkezett, hogy végre elhódítsa a győztesnek járó trófeát. Ezt kívánta születésnapja alkalmából Lékai Máté is, aki nem számít semmi meglepőre a szombati elődöntős ellenféltől, a Kielcétől. Az idény álomcsapatába beválasztott Kentin Mahé arról is beszélt az NSO Tv-nek, miben látszik meg a legjobban Momir Ilics vezetőedző munkája az Építőkön.

A Veszprém a többi final fouros csapathoz hasonlóan csütörtökön érkezett meg Kölnbe, a vacsoránál a társak nem felejtkeztek el a születésnapos Lékai Mátéról. A 34 éves, 147-szeres válogatott irányító nem is kívánhatott mást, mint hogy végre sikerüljön a Veszprémnek elhódítani a BL-trófeát.

Minden korábbi final four előtt azt hittem, hogy eljött a pillanat. Most is ugyanannyi az esélyünk, mint bármelyik másik csapatnak. Mindent megteszünk, hogy ezúttal mi vihessük haza a kupát” – reagált Lékai a Nemzeti Sportnak a pénteki sajtóbeszélgetésen.

A játékmester kihagyta a Szeged elleni – idegenben lőtt kevesebb góllal elbukott – bajnoki döntő második meccsét, de ez pusztán Momir Ilics vezetőedző döntése volt, egészségügyi probléma nem hátráltatja. Tavasszal volt gond a térdével, de az utóbbi hónapokat már problémamentesen csinálta végig.

A bajnoki döntő után volt csapatépítő programunk, amelyen mindenki kiengedhette a fáradt gőzt. Az utolsó erőtartalékainkat is mozgósítani fogjuk, nincs szükség plusz motivációra, ezért dolgoztunk nyár óta, hogy itt legyünk. Most még mindenki laza, két csapat azonban a szombati elődöntőket követően már nem lesz boldog… Nem várok semmi váratlant a Kielcétől, a final fourban már a napi forma dönt, egy-egy jó védekezés vagy kapusteljesítmény. Mindenki azt fogja csinálni, amiről az idény során bebizonyosodott, hogy működik” – tette hozzá az elődöntővel kapcsolatban.

Lékai Máté reméli, végre eljött a Veszprém ideje (Fotó: Nemzeti Sport)
Lékai Máté reméli, végre eljött a Veszprém ideje (Fotó: Nemzeti Sport)

Bárcsak ilyen egyszerű lenne” – mondta már Kentin Mahé Lékai kívánságával kapcsolatban. A francia kiválóság remek idényt fut a Veszprémmel, be is választották a BL álomcsapatába.

Megtiszteltetés a legjobbak között szerepelni, hálás vagyok érte. Azonban sokkal értékesebb nekem, hogy vasárnap együtt ünnepelhessünk a csapattal” – magyarázta Mahé, akit arról is kérdeztünk, a javuló formájában mekkora szerepe van Ilicsnek.

Momo rendet tett az öltözőben, és újra igazi csapattá kovácsolt minket. Mindenkinek megvan a világos helye és a szerepe a csapatban, mindenki fontosnak érezheti magát. Bármi is történik, már jó idényt zárhatunk, így azt mondtam a srácoknak, fejezzük be stílusosan! Egyelőre csak első meccsre koncentrálunk., korábban láttuk, sok csoda megtörténhet Kölnben.”

A Veszprém–Kielce elődöntő szombaton 15.15 órakor kezdődik, a másik párban a Barca 18 órától csap össze a Kiellel.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (Köln, Lanxess Aréna)
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 18.)

15.15: Telekom Veszprém–Kielce (lengyel) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Vezeti: Mads Hansen, Jesper Madsen (dánok)

18.00: THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Vezeti: Nenad Nikolics, Dusan Sztojkovics (szerbek)

HELYOSZTÓK (JÚNIUS 19.)
15.15:
Bronzmérkőzés (Tv: Sport1)
Vezeti: Karim Gasmi, Raouf Gasmi (franciák)

18.00: Döntő (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Vezeti:
Matija Gubica, Boris Milosevic (horvátok)

AZ IDÉNY ÁLOMCSAPATA
Kapus: Niklas Landin (THW Kiel)
Jobbszélső: Aleix Gómez (Barca)
Jobbátlövő: Dika Mem (Barca)
Irányító: Kentin Mahé (Telekom Veszprém)
Beálló: Kamil Syprzak (PSG Handball)
Balátlövő: Petar Nenadics (Telekom Veszprém)
Balszélső: Hampus Wanne (SG Flensburg-Handewitt)
Legjobb fiatal játékos: Tobias Gröndahl (Elverum)
Legjobb edző: Talant Dujsebajev (Kielce)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Vincze Szabolcs, Nedelykov Tamás, Pusztai Viola

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik