Összekerült a Veszprémet kiejtő Magdeburg és a Szegedet búcsúztató Barca a férfi kézi BL négyes döntőjében

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.05.02. 14:18
null
A Szegedet kiejtő Barca a 2023-as győztes Magdeburg ellen küzd meg a döntőért (Fotó: Getty Images)
Május 2-án, pénteken sorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének párosítását. A két német csapat elkerülte egymást: a 2023-as győztes Magdeburg a címvédő Barca ellen mérkőzik meg, míg a Nantes a Füchse Berlinnel találkozik.

Mint ismert, a Veszprém az utolsó másodpercekben bukta el a BL négyes döntőjét a Magdeburg ellen, míg a Szeged hősiesen küzdött, de a Barca sorozatban hetedszer is a legjobb négy közé jutott

A kölni négyes döntőben tehát ott lesz a címvédő Barcelona, a 2023-as győztes Magdeburg, továbbá még egy német csapat, a Füchse Berlin, valamint a francia Nantes. A negyedik alkalommal a BL-ben szereplő Berlint húzták ki először, majd következtek a spanyolok, ez a két csapat elkerülte egymást az elődöntőben.

A Nantes került össze a berliniekkel, míg a másik elődöntőben az elmúlt két év győztese, a Magdeburg és a Barcelona küzd meg egymással. 

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR
Köln, Lanxess Arena
ELŐDÖNTŐ
Június 14.
15.00: Füchse Berlin (német)–HBC Nantes (francia)
18.00: Barca (spanyol)–SC Magdeburg (német)
HELYOSZTÓK
Június 15.

Kézilabda
2024.09.03. 11:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2024–2025

Menetrend és eredmények, a magyar csapatok útja: a Magdeburg 2023 után visszaült a trónra, a Veszprém és a Szeged a negyeddöntőben búcsúzott.


 

 

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
10 órája

Férfi vízilabda ob I: szeptember 9-én kezdődik, és december közepéig tart az alapszakasz

Vízilabda
2026.08.05. 16:53

El-selejtező: továbbjutás esetén a Trabzonsporral játszik a Fradi a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.03. 13:10

Konferencialiga: ha az ETO és a DVSC eljut a rájátszásba, ebből a körből kap ellenfelet

Európa-konferencialiga
2026.08.03. 08:51

El-selejtező: szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit a rájátszásra

Európa-liga
2026.08.03. 08:50

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

Elkészült a Veszprém és a Szeged pontos BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.29. 14:47

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 19:37