Női kézi: dán sikeredző veszi át a CSM Bucuresti irányítását

Vágólapra másolva!
2017.04.01. 15:24
null
Helle Thomsen a nyártól klubedző és szövetségi kapitány lesz egyszerre (Fotó: AFP)
Nem akar bábu lenni, ezért felmondott a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatát eddig irányító Aurelian Rosca, miután „nyakára hozták” a svéd Per Johanssont. Szombaton az is eldőlt, hogy a következő szezontól a dán Helle Thomsen lesz a bukarestiek vezetőedzője.


A címvédő CSM Bucuresti a Ferencvárossal találkozik a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A klub vezetői az eddig a csapatot irányító Aurelian Roscával nem látták biztosítottnak a részvételüket a BL négyes döntőjében, ezért erősítették meg az edzői stábot Per Johanssonnal. A svéd szakembert hivatalosan technikai igazgatónak szerződtették, lényegében azonban az ő kezébe került a teljes irányítás.

Ez nem tetszett Roscának, aki felmondott.

„Ezt nem tudom elfogadni, a csapat elérte a kitűzött célokat. Nem vagyok bábu!” – nyilatkozta a román edző.

HELLE THOMSEN ÉRKEZIK

Szombaton hivatalossá vált, amiről eddig csak pletyka szinten beszéltek: a következő szezontól Helle Thomsen lesz a CSM Bucuresti vezetőedzője. A 46 éves dán hölgy egy plusz egy éves szerződést írt alá, és folytatja a munkát a holland válogatott szövetségi kapitányaként. Thomsen 2016-ban ült le a hollandok kispadjára, és első évében rögtön Európa-bajnoki ezüstig vezette Nycke Grootékat.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ

Április 7., 19.00: CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román)

Legfrissebb hírek

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Női kézilabda: régi edzőjét hozta vissza a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.07.07. 14:28

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46
Ezek is érdekelhetik