Szuvenír a papának – Klein Ron jegyzete

Az ígéret szép szó – ezt Mikler Roland is tudja. Hát még ha egy számára fontos embernek adja a szavát…

A kézilabda-válogatott kapusa nem hűtőmágnest vagy jófajta francia bort, netán konyakot ígért Albertville-ből betegeskedő nagypapájának, hanem a dánok elleni nyolcaddöntő legjobbjának járó órát. Ehhez azonban az olimpiai bajnok északi válogatott 39 lövéséből tizenötöt kellett hárítania, teljesítményével kulcsszerepet vállalva abból, hogy a magyar együttes szenzációs sikerrel jusson a legjobb nyolc közé.

Mindezt egy héttel azután, hogy Miklernek a csoportkör pihenőnapján haza kellett utaznia családi okok – később derült ki, hogy nagypapája betegsége – miatt. Bár a távolság Franciaországtól nem olyan nagy, mint ha az amerikai Albertville városában szerepelne a magyar csapat, egy világbajnokság közepette aligha tesz jót egy hasonló túra. Amely nélkül viszont aligha tudta volna folytatni a küzdelmet a nagypapájáért aggódó kapus. A dánok elleni győzelem után azt is bevallotta, nehéz volt a vb-re koncentrálnia, de a papa is azt szerette volna, ha visszatér a válogatotthoz.

A visszatérés azonban sokféleképpen lehetséges.

A történtek után nem lett volna meglepetés, ha Mikler nem nyújtja a tőle megszokott parádés teljesítményt, hiszen különösen ezen a poszton fontos a megfelelő koncentráció, az pedig aggodalommal telve nem könnyű feladat. Ő viszont a világ egyik legjobb kapusához méltón összeszedte magát, olyannyira, hogy nélküle aligha láttunk volna ünneplő magyarokat vasárnap.

Nem (csak) azért harcolt minden labdáért, mert úgy illik – ez a magyar sportban gyakori probléma –, hanem mert minden vágya a negyeddöntőbe jutás volt.

És a nagypapának ígért óra.

Kedden a norvégok ellen a papa másik csuklójára is kiérdemelhet egyet.