Férfi kézi: Gulyás Péter aligha játszhat Velenjében

Vágólapra másolva!
2014.06.12. 08:28
Gyorsan elrepült a két szabadnap – szerdán újra együtt gyakoroltak Veszprémben a férfi kézilabda-válogatott tagjai. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese a héten a szlovénok elleni velenjei vb-selejtező visszavágójára készül, amelyre szerény előnyt (25–22) szerzett. Gulyás Péter aligha játszhat a visszavágón.

A keretben a múlt héten 21 játékos gyakorolt, és a sorozatos sérülések miatt a kapitány kénytelen volt bővíteni a létszámot. Kedden megbeszélte a gyöngyösi Szalafai Gáborral, hogy a rutinos jobbszélső visszatér a csapatba, amelyben több játékos is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik. Szalafainak várhatóan Gulyást kell helyettesítenie, akinek nyílt seb éktelenkedik a lövő kezén, és a mutatóujjában levált egy csontdarab.

„Itt vagyok a keretben, de a labdát egyelőre nem tudom megfogni. Még egyeztetek csapatorvosunkkal, de lehet, hogy vasárnap nem játszom. Majd meglátjuk. Válogatottunk főleg erőszakos védekezésének köszönhetően Velenjében is nyerhet” – mondta Gulyás Péter.

„Nagy iramú, hatalmas küzdelem volt, amelyben óhatatlanul előfordultak sérülések – emlékezett Szalafai Gábor. – Amikor láttam, hogy Harsányi Gergely és Gulyás Péter, vagyis mindkét jobbszélsőnk megsérült, nagyon sajnáltam őket. Ugyanakkor megfordult a fejemben, hogy a kapitány számít rám a visszavágón. Vagyis nem ért nagy meglepetés, amikor hívott.”

Veszprémben arra készül a csapat, hogy vasárnap újra legyőzi Szlovéniát, amely persze otthon még harcosabb, még erőszakosabb lesz, mint az első találkozón volt.

„Nekünk jobb csapatunk van, ez kiderült a veszprémi mérkőzésen – folytatta Szalafai –, de az biztos, hogy vasárnap még jobban kell koncentrálnunk, és nem hagyhatjuk ki a helyzeteinket, főleg nem a ziccereket. Mivel fáradt a csapat, a kapitány úgy döntött, a napi két labdás edzés helyett csak egyet tart, így marad idő a regenerálódásra, a frissülésre.”

A többi sérült közül Iváncsik Gergő lovaglóizom-húzódása és Ilyés Ferenc, aki a kezére kapott egy ütést, már rendben van, ugyanakkor a térdpanaszokkal kezelt Harsányi Gergely és a lábát fájlaló Zubai Szabolcs még külön edz társaiktól.

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 11–13.:
edzőtábor Veszprémben
Június 14.: utazás autóbusszal, majd edzés Velenjében (Szlovénia)
Június 15.: Szlovénia–Magyarország, Velenje, 18 (tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik