Pálinger: Bebizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk a Fradinál

Vágólapra másolva!
2012.05.16. 23:04
null
Pálinger utolsó mozdulatával időn túli hetest hárított (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Győri ETO KC második mérkőzést is megnyerte a Ferencváros ellen a női kézilabda-bajnokság döntőjében, ezzel a bajnoki címet is elhódította. A sorozatban ötödik bajnoki címüket ünneplő győriek közül Kovacsics Anikó és Pálinger Katalin is dicsérte a fővárosi zöld-fehéreket, de szerintük is a jobb csapat nyert.

„A Fradi nagyon jó csapat, nem véletlenül nyerték meg a KEK-et. Nem volt benne a meccsben, hogy ennél többel is tudunk nyerni. Pedig készültünk, hogy talán nem lesz ennyire nehéz. Egyelőre még ez a realitás. A következő szezonban nehéz meccseket fogunk velük játszani” – mondta Kovacsics Anikó az NSO Tv-nek.

Az utolsó (utáni) pillanatban hetest hárító Pálinger Katalin szerint is a jobb csapat nyert, de a kapus többször is hangoztatta, hogy nagyra tartja a Fradit.

„Bebizonyítottuk, hogy jobb csapat vagyunk, hiszen ötödszörre vertük meg őket ebben a szezonban. Ennek ellenére nagyon jó csapatnak tartom a Ferencvárost" – mondta Pálinger Katalin, aki gratulált a Fradinak a KEK-győzelemhez.

Tekintse meg az NSO Tv videóját az ünneplésről!

AZ ÜNNEPLÉS ÉS A NYILATKOZATOK


Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
22 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
36 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
58 perce

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik