Női kézi: lemondott a Szekszárd elnöksége, a klub az NB I-ben maradna

Vágólapra másolva!
2012.04.19. 14:16
Címkék
Lemondott az NB I-es női kézilabda-bajnokságban szereplő szekszárdi UKSE elnöksége - erősítette meg csütörtökön a Tolnatáj Tv információját a távirati irodának a klub elnöke.

„Úgy gondoljuk, hogy egy új elnökség meg tudja oldani az előttünk álló problémákat” – mondta Varga Jenő, hozzátéve, hogy a gazdasági válság a „klub néhány támogatóját megrázta”.

A Tolnatáj TV szerdai beszámolója szerint a klub több játékosnak is tartozik, és előfordult, hogy egyes játékosok három hónapig nem kapták meg járandóságukat. A helyi tv azt is közölte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) „inkasszózta” a klub számláját.

A klubelnök erre reagálva elismerte, hogy a bérekben vannak elmaradások.

„Egy-két hónapos csúszás van, de ezzel nem vagyunk egyedül az NB I-ben” – jegyezte meg. Azt ugyanakkor cáfolta, hogy a NAV zárolta volna az UKSE számláját.

Az elnök azt is elmondta: az UKSE célja változatlanul az, hogy a női kézilabdacsapat biztosan benn maradjon az NB I-ben.

Az együttes a 12 csapatos bajnokság alapszakában az utolsó helyen végzett, a 9–12. helyért folyó alsóházi rájátszásban legutóbb hazai pályán legyőzte a Budapest Bank-Békéscsaba csapatát.

Varga Jenő tájékoztatása szerint az egyesület május 17-én tart tisztújító közgyűlést.

Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
21 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
23 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
44 perce

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik