Férfi kézi: az FTC-PLER már a fővárossal a nevében várja Mocsaiékat

2012.02.12. 13:43
Címkék
Budapest Főváros Önkormányzata a közelmúltban megadta a kézilabdaklub számára az engedélyt a Budapest név használatára, így ma este már FTC-PLER Budapest néven fogadja Zsiga Gyula együttese a Mocsai Tamással és Szilágyi Viktorral felálló Flensburgot a KEK-nyolcaddöntő első mérkőzésén.

„Már a bajnokság kezdete óta Budapest csatakiáltással buzdítják egymást a játékosok mérkőzések előtt – kommentálta a hírt Horváth István szakosztályvezető a bp18.hu-nak. – Az a célunk, hogy Budapestnek igazán erős férfi kézilabdacsapata legyen. Ehhez ki kell taposni az ösvényt, s az első fontos lépéseket megtettük. Az, hogy megkaptuk Budapest névhasználati és emblémahasználati jogát, üzenet értékű. Budapest Főváros Önkormányzata mellénk állt ebben a kezdeményezésben.″Horváth István szakosztályvezető a bp18.hu-nak. – Az a célunk, hogy Budapestnek igazán erős férfi kézilabdacsapata legyen. Ehhez ki kell taposni az ösvényt, s az első fontos lépéseket megtettük. Az, hogy megkaptuk Budapest névhasználati és emblémahasználati jogát, üzenet értékű. Budapest Főváros Önkormányzata mellénk állt ebben a kezdeményezésben.″

Zsiga Gyula a kupameccsel kapcsolatban elmondta, meglepetést szeretnének szerezni a németekkel szemben:

„Jól jött a KEK-párharc első csatája előtt a kecskeméti bajnoki siker, amely helyre tette a lelkünket – mondta Zsiga Gyula, a Fradi edzője a Nemzeti Sportnak. – A KEK-ben az esélyesebb németektől nem félünk, mert ha okosan beosztjuk az erőnket, és a cserékkel végig frissen tartjuk csapatunkat, meglepetést is szerezhetünk. Motivált és egységes a csapatom, amely talán kihasználhatja, hogy a Flensburgnak remek ugyan az első sora, de cseréire kevésbé számíthat.″

Legfrissebb hírek

Niko Kovac: Le tudjuk győzni a Bayernt

Német labdarúgás
8 perce

Iráni–izraeli háború: Gera Dániel egy teheráni szállodában várakozik; Koszta Márkék edzése elmarad

Légiósok
16 perce

Szabó János: Nem bánom, hogy védő lettem

Labdarúgó NB I
31 perce

Hivatalos: Lukács Péter a nyártól Szegeden folytatja

Kézilabda
34 perce

Ezúttal is fontos szerep juthat a fiataloknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
53 perce

A legjobb magyar atléták Nyíregyházán versenyeznek a bajnoki címért

Atlétika
1 órája

Válogatott meccs Bejrútban, 44 év késéssel…

Népsport
1 órája

Jokics lökdösődött, Gilgeous-Alexander 36 ponttal vezette sikerre az OKC-t

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik