Női kézilabda KEK: Az ötgólos előny éppen a lélektani határ - Elek

Vágólapra másolva!
2011.05.08. 18:50
Címkék
Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdacsapatának edzője az Alicante ellen 34–29-re megnyert KEK-döntő első mérkőzése után elmondta, az öt gól éppen az a lélektani határ, ami nem szabad, hogy kényelmessé tegye együttesét.

„Való igaz, hogy jól használtuk ki az emberelőnyös helyzeteinket – mondta Elek Gábor a meccs után. – A második félidő elején sajnos ismét megálltunk, így feljebb zárkózhatott az Alicante. Ezután ki tudtunk harcolni akkora különbséget, amiből megmaradt a végére is öt gól. Ha pontosabbak vagyunk a végjátékban, nagyobb is lehetett volna az előnyünk."

„Az öt gól éppen lélektani határ, nem lehetünk kényelmesek, és ha rajtam múlik, nem is leszünk azok, mert akkor megéghetünk a visszavágón."

„Készültünk a spanyolok emberfogásos védekezésére, de azt hittem, hogy Zizit fogják kivenni, de végül olyan jól kezdett a Szani, hogy rá állítottak embert. Ettől kicsit megtorpantunk, de utána megtaláltuk az ellenszerét. A spanyol kollégámmal ellentétben nem akarok a bíróval foglalkozni, véleményem szerint minden javunkra megítélt kiállítás jogos volt" – tette hozzá a Fradi vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak.

Legfrissebb hírek

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
11 perce

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
20 perce

Célkeresztben a jövő – sikeres évet zárt a magyar kajak-kenu

Kajak-kenu
29 perce

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
1 órája

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban tizedikek

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
1 órája

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik