Kézilabda: Mocsai nem foglalkozik az üggyel, nem mond neveket

Vágólapra másolva!
2011.05.02. 15:37
Címkék
Mint azt korábban megírtuk, nyílt levelet fogalmaztak meg és juttattak el a Nemzeti Sporthoz a magyar női kézilabda-válogatott tagjai, amelynek címzettje Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője, a férfiválogatott szövetségi kapitánya volt, akivel kapcsolatban a múlt héten látott napvilágot, hogy a női nemzeti együttes tagjai közül többen megkeresték őt, segítsen a válogatottnak. Mocsai Lajos nem kíván foglalkozni az üggyel.

„Ma délben, a férfibajnoki döntő sajtótájékoztatóján is szóba került ez a kérdés több tucat újságíró előtt, és ott is elmondtam, hogy a magam részéről lezártam ezt az esetet. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt napokban senki sem tette fel azt a kérdést, hogy hogyan került elő ez az ügy, hogyan jutott idáig, és milyen okkal indította el az egészet, aki elindította. Mindenesetre teljes mértékig elhatárolódom attól, hogy egy magánbeszélgetésem tartalma a nyilvánosság elé került, és ezt arra használták fel, hogy engem edzőként, tanárként, családapaként erkölcsileg megtámadjanak. A kérdést én lezártnak tekintem, és ehhez tartom magam a továbbiakban is, ezen ez a nyílt levél sem változtat" – nyilatkozta Mocsai Lajos a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
12 perce

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
34 perce

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
7 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
7 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik