Az Ungvár lett az áldozat

JAKAB LAJOSJAKAB LAJOS
2005.01.12. 22:25
Címkék
Súlyos büntetésre számíthat az Európai Kézilabda-szövetségtől (EHF) a Kárpátalján méltán népszerű, patinás női klub, az ungvári Zakarpattja (korábban Karpati Uzshorod néven volt ismert a régi magyar város együttese).
Az Ukrajnában elsősorban nevelőegyesületként számon tartott, egykoron több olimpiai bajnokot is felkészítő együttesnek január 7. és 9. között az olaszországi Teramóban kellett volna szerepelnie az új lebonyolítási rendszerben zajló Challange-kupa csoportmérkőzésein, amelyekben a házigazdák mellett még egy ciprusi csapat, valamint az ugyancsak ukrán Motor-II Zaporizzsja volt érdekelt. Az ungváriak azonban kénytelenek voltak bejelenteni: pénz hiányában nem tudnak elutazni a kupamérkőzésekre.A csapat élén néhány hónapja álló Vladiszlav Hrihonin klubelnök november óta nem jelent meg a munkahelyén, és azóta minden támogatást megvont az együttestől. Szerhij Novikov vezetőedző a Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta, az elmúlt két hónapban a csapat tagjai nem kaptak támogatást a megyei közigazgatóságtól sem. A szakvezető véleménye szerint egyértelműen az állhat a háttérben, hogy a klubelnök és a megyei vezetőség is az ukrán elnökválasztásokat elvesztő egykori kormányfőt, Viktor Janukovicsot támogatta, s most mindkettőjüknek távoznia kell posztjáról.Ilyen előzmények után a klub nem tudta előteremteni a kupamérkőzésekhez szükséges hétezer eurót, így kénytelen volt visszalépni. Ilyen esetben az EHF akár 30 ezer euró pénzbüntetést is kiszabhat, eltilthatja a klubot az európai kupaporondtól, valamint az ukrán bajnokságból is kizárhatja.
Legfrissebb hírek

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
3 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK

Labdarúgó NB II
5 perce

Légiósok: Bobál Gergely gólt szerzett Vida Kristopherék ellen

Légiósok
12 perce

Dupla Tízes: tragédia árnyékolja be a hétvége rangadóját

Spanyol labdarúgás
36 perce

Kálnoki-Kiss Attila: Nyugvópontra került a Kovács Katalin Akadémia ügye

Kajak-kenu
59 perce

Mecsekalja: indulás felfelé!

Labdarúgó NB II
1 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
2 órája