A sydneyi döntő átka kísértett Debrecenben

A Főnix-csarnok maga a csoda, csillogó-villogó, pazar és felemelő - no persze, ha tele van. Most megtelt, szerény becslések szerint is lehetünk vagy hétezren. Még szép, a pályán az a csapat, melynek egy ország szurkol több mint egy hete, amelyik úgy intézi el soros riválisait, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Mondják, hazánk önmagának rendezte meg az athéni olimpia utáni első világversenyt. Badarság. Igenis jó csapatok érkeztek Magyarországra, elég csak az oroszra, a románra, a norvégra gondolni. Vagy itt vannak a dánok. A legutóbbi három olimpiát megnyerő szupercsapat. Erős együttes az északi, még akkor is, ha a meccs első perceiben azt sem tudja, mit tegyen. Több mint kétszáz dán fanatikus - egy egész szektort megtöltenek a vendégek, s ha nem lenne igencsak hangos a hazai tábor, bizony hallanánk, milyen egységes és lelkes a különítményük - a szív tájékát masszírozva lesi, ahogy Magyarország játszadozik Dániával. Ismételjük: játszadozik! Ebben nincs cseppnyi túlzás sem, előbb az ezúttal védekezésben is jeleskedő Kulcsár váltja gólra a Görbicztől visszakapott labdát, majd Touray szemfüles egyenlítése után Görbicz, Siti, Lovász és Tóth teszi le a névjegyét.

Hihetetlen rajt, vetnénk papírra, pedig csak átlagos. Legalábbis Kiss Szilárd csapatától. A feledékenyebbek kedvéért: éppen így nyitott a házigazda szerdán a románok ellen is. Azután persze éledeznek a dánok, zsinórban három gól is az övék, de érezni, nincs, nem lehet baj, a fehér mezeseken a pánik nyomait sem lehet felfedezni.
A 13. percben járunk, amikor érkezik Pálinger, megannyi meccs hőse. A debreceni tábor ünnepel, ám az istennői rangon kezelt 16-os csak megmutatja magát, a büntető után adja is vissza helyét egy másik parádézó portásnak, Sirinának. Hamarost Radulovics irányítja magára a reflektorfényt. A túloldalon ő a heteslövő, ám a lövés szó esetünkben túlzás, előbb laza csuklómozdulattal tréfálja meg Schmidtet, majd jön a nagy átverés (akarom mondani, nagy átejtés), melynek nyomán már öt gól a mieink előnye.

Gála, ez kérem, gála a javából. Sirina sem akar kimaradni a jóból: ahelyett, hogy Nagy kezébe repítené a labdát, a kaput veszi célba. A kollegina, azaz Schmidt kapus kétségbeesetten iparkodik vissza, de csak beleütni tud a labdába, a kapufa viszont ezúttal vele van. Irina mosolyog, a vastaps így is dukál neki, és állunk mi úgy, hogy ennyi hazardírozás bőven beleférjen…
A második félidő elején először eszmélünk rá, hogy nem csak hopp (esetünkben egyenesen hopp, hopp, hopp), hanem kopp is létezik, Sjöberg és Brödsgaard vezérletével zsinórban négy gólt ragaszt Sirina kapujába a hozzánk hasonlóan már biztos elődöntős dán válogatott. Hirtelenjében megélénkül a rivális tábora, ám mindez kevéssé izgatja Nagy Ivettet, aki elhagyva "őrhelyét", középre evickél, és megtöri a gólcsendet. A folytatásban is egy szélsőé a főszerep, Lovász az igazi posztjáról teszi fel a koronát a csodálatosan megkomponált magyar húzásra. Fájdalom, a középdöntő második fordulójában a franciák ellen olykor kacagtató dolgokat művelő dán egylet ezúttal még véletlenül sem bakizik, Sjöberg egyenesen száguld, góljaival tapad a rivális. Mit tapad? Egyenlít. Mölgaard a "tettes," 16-16-ot mutat a tábla, ami legalábbis kínos a szünetbéli 14-8 után. No, de nincs nagy baj, a bájos Kindl kétszer mattolja az időközben kapuba álló, s bizony ragyogó dolgokat bemutató Nörgaardot, azaz ha soványka is, ám nálunk az előny. Egy ideig legalábbis. Úgy tetszik, Magyarország menthetetlenül kiesett az első félidőben oly sokat dicsért ritmusból, miközben a dánok kapnak a lehetőségen, és hajrát indítanak a csoportelsőségért.
Témánál vagyunk: ha Dánia és ha tekintélyes magyar előny, akkor az emberben már-már rémálomszerűen kezdenek pörögni a sydneyi olimpia képei. Ott és akkor a dánok táncoltak a végén…

Már három góllal megy az ellenfél, amikor Görbicz értékesíti a büntetőt, aztán pedig Ferling csuklója villan. A túlodaldalon Pálinger fekszik rá a labdára, azaz egygólos hátrányban jöhet Magyarország. Ötven másodperc van vissza, s a döntetlen csoportelsőséget ér. Már csak fél perc, Radulovics lő, megütik. Fogy az idő, és megremeg a kéz: a labda elgurul. Négy másodperccel a vége előtt Kiss Szilárd lép közbe. Időkérés. Mire megyünk vele? Lovászon a sor, rápuffantja, kapufa. Arculcsapással ért fel a csattanás.
Elbuktuk az elbukhatatlant. ---- Mestermérleg

Kiss Szilárd: "A csata csak a végén dőlt el, amikor vetélytársunk pontosan, fegyelmezetten kézilabdázott, mi pedig nem. Dicséretet érdemel Dánia válogatottja, mert nem jött zavarba a fantasztikus magyar szurkolók buzdításától. A második félidőben átcsoportosítottuk csapatunkat, de lényegében ugyanazok a játékosok szerepeltek, akik az elsőben hatgólos előnyhöz juttattak bennünket. A legfőbb hiba az volt, hogy pontatlanok voltunk, ziccereket hagytunk ki. Nem érzem, hogy beleszaladtunk volna ebbe a vereségbe, csupán az történt, hogy lehetőséget kaptak azok az eddig kevesebbet szereplő lányok, akikre a döntőben is szeretnék számítani. Emiatt a többiek bizonyos fokig kiestek a játékritmusból."

Jan Pytlick: "Jó volt látni, hogy részben átalakított együttesemben a fiatalok nagyszerűen bírták azt az idegi terhelést, amelyet ez a találkozó jelentett. Fantasztikus hangulatú mérkőzésen sikerült győznünk. A közönség egyszerűen elképesztő volt, az utolsó pillanatig szenzációsan segítette csapatát. Együttesemből hét játékos nem szerepelt Athénban, és ez az átalakítás tervszerű, mert tükrözi a dán szövetség törekvését, illetve igyekszünk kihasználni az óriási utánpótlásunkban rejlő tartalékokat. A dán kézilabda titka, hogy ennek a sportágnak fantasztikus a kultúrája hazánkban, a miénk a világ legerősebb női bajnoksága és nagyon figyelünk az utánpótlás-nevelésre."

Szóról szóra

Kulcsár Anita:
- Azt hiszem, most jött ki rajtunk az eddigi nagy terhelés, ezért tudtak fordítani a dánok. Így a másik csoport első helyezettjével találkozunk szombaton, de tulajdonképpen mindegy, hogy ki ellen kell játszanunk, hiszen a norvégok és az oroszok is jók, de mi is jók vagyunk.
Nagy Ivett:
- Úgy érzem, a mérkőzés első szakaszában jól játszottunk, nagyon jó volt a védekezésünk, sokat ütköztünk, ezért tudtunk elhúzni. A végét sajnos elrontottuk, de az vigasztal, hogy van lehetőségünk a javításra.
Mehlmann Ibolya:
- Fergeteges hangulat volt a Főnixben, sajnálom, hogy nem tudtuk kihasználni a szurkolók segítségét és hogy elmaradt a győzelem.
Vass Sándor, az MKSZ szakmai alelnöke, a magyar Eb-csapat vezetője:
- Semmit sem vesztettünk el ezen a mérkőzésen. Csapatunk az elődöntőbe jutott, és ez a legfontosabb. Azt, hogy milyen erős a karaktere, megmutatta akkor, amikor a németek ellen ledolgozta tetemes hátrányát és nyert.

A nap embere

Tóth Tímea, a Ferencváros átlövője a vereség ellenére jól teljesített, négyszer talált be a dánok kapujába.

"Nagyon sajnálom, hogy a tetemes előnyünk ellenére kikaptunk. Talán a sorozatterhelés miatt fáradt el egy kicsit a csapat a második félidőre, hiszen három nap alatt harmadszor kellett pályára lépnünk, méghozzá kitűnő ellenfelekkel szemben. Természetesen bánt minket a vereség, de ha szombaton a budapesti elődöntőben nyerünk, akkor, azt hiszem, senki nem fog emlékezni erre a meccsre." ---- Ellentétes félidőket láttunk. A jó kezdés főleg a remek védőjátékból, és az abból indított gyors lerohanásokból fakadt, ez pedig lélektani előnyt jelentett. A következő szakaszban remek védései voltak Sirinának, nagy volt a két kapus teljesítménye közötti különbség, a dánok nem igazán tudták felbontani a védelmünket. A második harminc perc pontosan fordítva kezdődött, annyi különbséggel, hogy mi belőttük az ellenfél hálóőrét, míg a védőjátékunkban nem igazán sikerültek az ütközések. A dánok felpörgették a ritmust, és a mi elkapkodott befejezéseinkből indításokkal tudtak egalizálni. Így jutottunk el az utolsó tíz perchez, amikor emberfölényben sem tudtunk mit kezdeni a dánok kapusával, ők pedig hátrányból is eredményesek voltak, de jelentős különbség látszott a két csapat lövőteljesítménye között is. A visszarendeződésünk már nem volt annyira jó, és szintén nagy differencia mutatkozott az indítások számában. Tulajdonképpen a dánok a baloldali játékaikból igyekeztek előnyt képezni, míg mi a jobb oldalra helyeztük a súlypontot. Lehetőség nyílt néhány játékos pihentetésére, ám figyelmeztető jel volt, hogy a második félidő elején elkapkodott támadások elbizonytalanították a védekezést. Fegyelmezettebb játékra van szükség.

Skaliczki László, a férfiválogatott szövetségi kapitánya ---- Az első szó jogán szpíker barátom (itt már mindenki barátja mindenkinek) azt kéri a Főnixet zsúfolásig megtöltő drukkerhadtól, hogy hangosan énekelje a Himnuszt, mert az sokat segít a Kiss-csapatnak. Ha csak ezen múlik: "Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel…" És a lányokat, ha kérhetnénk, egy Európa-bajnoki aranyéremmel… "…megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Ha azt írjuk, hogy őrjöng a szurkolótábor, alábecsüljük a hangulatot. Különben is: az lenne a legjobb, ha nem írnánk semmit, hanem az akkreditációs kártyát a hátsó zsebbe süllyesztve beállnánk a B-középbe drukkolni, tombolni és örülni. Örülni annak, hogy ilyen válogatottunk van. Szeretetre és irigylésre méltó. Mi, magyarok szeretjük, a németek, a franciák, az osztrákok és a többiek irigylik.
Az első percben mindjárt azzal vágnánk fel, hogy Anita csak egy van. De nem: kész szerencse, hogy kettő is akad. Az első magyar gólt ugyanis Kulcsár, a másodikat Görbicz szerzi. Közben Sirina (holott ő nem is Anita, hanem Irina) jelzi, hogy redőnyösként is megállná a helyét: lehúzza a rolót. A kispadon meg ott ül a világ talán legjobb kapusa, Pálinger Katalin. Ô tapsol a legjobban, amikor kolléganőjéről egymás után pattannak ki a labdák. Igaz, a lelátó hangját nem tudja überelni: "Irinaaa!" üvöltik több százan minden egyes védését követően. Az állás 5-1, te jó ég, mi lesz itt!
Az állás 5-4, te jó ég, mi lesz itt?
Lehetne 5-5 is, mint 1957-ben, a belgrádi világbajnokságon, a két együttes első hivatalos összecsapásán, azonban jön Tóth Timi (igen, így: Timi), és akkora sebességgel küldi a labdát a hálóba, hogy félő, a lassításnál is villan még a traffipax. Az atmoszféra leírhatatlan, nem is írjuk le. Csak mosolygunk, mintha fényképésznél lennénk. A 12. hazai találatot Nagy Ivett jegyzi. Következik a szokásos párbeszéd a hangulatfelelős és a publikum között:
- A gólszerző: Nagy…
- …Ivett!
- Nem hallom! Nagy…
- …Ivett!
És a ráadás:
- Köszönöm!
- Szívesen!
(Alapos a gyanú, a mikrofonos ember vagy süketel, hogy nem hall, vagy süket.) A pihenőidő 14-8-nál érkezik el, a B-közép mintha egy gyrososnál adná le a rendelést: "Mindent bele!"
Ugorjunk egy nagyot, mint Szergej Bubka: a 45. percben ugyanez a rigmus zeng, apró szépséghiba, hogy ekkor már 16-16 az állás. Lesz ez még rosszabb is: 21-20 oda. Sőt 22-20. A szemétbe a tollal és a papírral, feltűrni az ingujjakat, és úgy énekelni együtt a fanatikusokkal: "Soha ne add fel!" Fájdalom, ez sem segít. A végén még lábon kihordunk egy infarktust, Lovász Zsuzsa utolsó másodpercben lőtt kapufájánál az agyvérzés veszélye is fennáll, majd nem marad más hátra, mint előre: a magyar válogatott veresége ellenére is elődöntős. Kocsis Erzsébet technikai vezető amúgy is megmondta: nyolc meccset nem lehet csúcsformában végigkézilabdázni. Ô ért hozzá, mi hiszünk neki. No meg a csapatban. A végén újra szól a Himnusz, csak úgy, önszorgalomból: "Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel."
Történt, ami történt, azt az aranyat se felejtsük el… ---- Laurencz László, a kilencvenes évek női válogatottjának sikert sikerre halmozó szövetségi kapitánya ma a DVSC mestere, és természetesen fokozott érdeklődéssel figyeli az Európa-bajnokság összes eseményét.
"Hála istennek a dánok elleni vereség ellenére eddig jól menetelnek a mieink, ráadásul a csodálatos debreceni közönség is támogatta őket - mondta a mieinket világbajnoki ezüstéremig (1995) és olimpiai bronzig (1996) vezető szakember. - A magyarok mellett szól, hogy sok remek cserejátékost küldhet pályára Kiss Szilárd kollégám. Úgy vélem, ő remek választás volt a szövetség elnöksége részéről, amikor új szövetségi kapitányt kellett kinevezni a szerény olimpiai szereplés után."

Segít a gyúró

A szurkolók lelkesedése határtalan. A magyarok mérkőzései idején megállás nélkül szólnak a dübörgő hangú harci dobok, ami akár sérüléssel is járhat…
"Az egyik dobosnak a tenyerét csúnyán feltörte a dobverő, és hozzám fordult gyors segítségért - mondta Bába Mihály, a keret gyúrója. - Talán mondanom sem kell, hogy örömmel segítettem, bekötöztem, gondosan leragasztottam a sebet. Így szólhat tovább a dob. Mindent a csa-patunkért és a szurkolókért!"

Török Bódogot lenyűgözte az Eb

Török Bódog, az 1965-ben világbajnoki címet nyerő magyar női válogatott híres szövetségi kapitánya felesége társaságában egy napot töltött Debrecenben. A 81 éves szakember a torna itteni mérkőzéseinek megtekintése mellett szakított időt a városnézésre is. A mester igen elégedetten vélekedett a középdöntő csatározásairól, különösen a magyar együttes remek sikereiről, valamint dicsérte a debrecenieket, akik pazarul szervezték a mérkőzéseket és remek feltételeket teremtettek a csapatoknak. Török Bódogot lenyűgözte az impozáns Főnix-csarnok, de a debreceni belvárosban tett séta után is elégedetten beszélt a látottakról. Az Európa-bajnokság helyi szervezőbizottsága meghívta az egykori legendás szövetségi kapitányt a jövő évi augusztus 20-i virágkarneválra.