Úszóból lett kapus a győri legenda

Erre a rangra emelte a női együttesnek a bajnokságban, továbbá a nemzetközi kupasorozatban folyamatosan tartó eredményes szereplése, a férficsapat IHF-kupa-győzelme, s erre a rangra emelte az a kitűnő utánpótlás-nevelői munka, amely immár csaknem két évtizede valósággal ontja a tehetségeket. Ez a kincsesbánya nemcsak a győri klub élvonalbeli csapatainak nyújt bőséges merítési lehetőséget, de az ország többi együttesei is profitálnak belőle.
Innen idult Hoffmann Beáta is, akit szűkebb hazájában kapuslegendaként emlegetnek. De vajon hogyan is kezdődött ez a csodálatosnak minősíthető pályafutás?
- Életvidám, virgonc kislány voltam, életelemem volt a mozgás - emlékezett -, s ezért szülővárosomban, Győrött a sporttagozatos Móra Ferenc Általános Iskolában kezdtem el tanulmányaimat. Akkor az úszást választottam. Sajnos krónikus fülgyulladást kaptam, és emiatt váltásra kényszerültem. Tízéves koromban a kézilabdát választottam, és nem bántam meg. Mint tagozatos iskolás, csakhamar a Győri Textiles, majd az ETO csapatához kerültem, de alighogy sikeresen leérettségiztem, klubot kényszerültem váltani. Ez akkor történt, mikor az ETO bázisvállalata, a Rába Vagongyár elengedte hét szakosztály - köztük a kézilabda - kezét. Ekkor Laurencz László mester invitálására az akkor igen erős Építőkbe kerültem.

- Az NB I-ben viszont már Győrött bemutatkozhatott.
- Tizenöt éves voltam, amikor 1982-ben a Textiles a Vasas elleni mérkőzésén kispados voltam. Egy ellenünk megítélt hétméteresnél küldött edzőm pályára azzal, hogy próbáljam meg a büntetőt hárítani, és ez sikerült is. Az akkor már komoly tekintélynek számító Gódorné Nagy Mariann erősen meglőtt labdája eltalálta a kezemet, és a labda kifelé vágódott. Ez a "tett" aztán ajánlólelevelet jelentett számomra. Az Építőkkel sok sikerben volt részem. Három ízben nyertünk bajnokságot, Magyar Kupát, szerepeltem EHF-kupa-döntőben is, és a Békéscsabán rendezett nemzetközi tornán átestem a válogatottban is a tűzkeresztségen. Százhuszonkilencszer ölthettem magamra a címeres mezt. Aztán kilencévi fővárosi szereplés után visszatértem Győrbe, és az akkorra már anyaegyesületből kényszerből különvált, önállóan működő ETO KC-ben folytattam.
- Pályafutása melyik állomására emlékszik legszívesebben?
- A kilenc évvel ezelőtti magyar-osztrák rendezésű, számunkra ezüstérmet hozó vébé élményeit sosem fogom elfelejteni. Szülővárosomban remekeltünk, de aztán a Dél-Korea ellen vívott döntőt elbuktuk. Féltett emlékként őrzöm az atlantani olimpián szerzett bronzérmet is. Az az időszak is szép emlék marad számomra, mikor testvéremmel, Ákossal - én a női, ő pedig a férficsapatban - védtük az ETO csapatainak hálóját. Aztán elérkezett a búcsú időszaka, de az ETO csapatánál a 2000-2001-es bajnoki évadban Sirina mellett még vállaltam a vésztartalék szerepét. A legszebb ajándékot két éve kaptam, amikor megszületett Dia lányom.
- Ma is hűséges a sportághoz.
- Jelenleg a győri NB I-es férficsapat két kapusával, továbbá a fiatal női kapusokkal foglalkozom. Most pedig az Eb-n a csapatok szállítását irányítom.
- Ossza meg velünk eddigi Eb-tapasztalatait.
- Gyorsabbá, erőszakosabbá, férfiasabbá vált a játék. A gyors indítások, lerohanások kerültek előtérbe, és ez a játék ugyan magával hozza a hibalehetőséget, de látványos, gólgazdag, és tetszik a közönségnek. Ahogy eddig láttam, a mi csapatunk is ezt az utat járja. A lányok érzékelhetően együtt vannak, de a gyors visszazárkózásra azért nagyobb gondot kellene fordítaniuk.
- Melyik ország legjobbjait várja a dobogó tetejére?
- Eddig csak a Győrött rendezett mérkőzéseket láttam. Válogatottunk egyértelműen kimagaslott a csoportból. Jó jelnek tartom, hogy csoportmérkőzések során csak mi és a norvégok nem vesztettünk pontot. Az is biztató, hogy eddig a mi lányaink dobták a legtöbb gólt, és a mi csapatunké a legjobb gólkülönbség. Ez mind reménykeltő a továbbiakra nézve, de a neheze még hátravan. A végső győztest nem tudom, de nem is akarom megnevezni. Csak szurkolok, és nagyon reménykedem.