Olcsóság a csábítás trükkje

2002.07.30. 21:57
Címkék
Megkezdte a felkészülését a bajnoki évadra a PEAC-Picker újonc NB I-es női csapata. A pécsiek három év alatt másodszor jutottak a legmagasabb osztályba, de ezúttal el is vállalták a szereplést. Edzőjük harmadik esztendeje Danyi Gábor, aki elmondta: "Mindenki, akit szerettem volna, ide került az igazolási időszakban. A bentmaradás a célunk, amit azonban nagyon nehéz lesz elérni.”A pécsiektől Balogh Piroska Marcaliba távozott, Suga Ágnessel pedig még nem tudtak megállapodni a folytatásról. A klub új játékosai: Juhász Edina kapus (Dunaferr), Kári Horváth Renáta, Jenőfi Katalin (mindkettő Győr), Kévés Renáta (Svájcból tért haza), Peringer Orsolya (Bp. Spartacus) és Lutz Andrea (Vác). A PEAC-Picker az őszi bajnoki mérkőzéseit a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban játssza, s kétszer a Diacell-Pécsi KK NB I-es férficsapata előtt, vagyis dupla meccs keretében lép pályára. Danyi Gábornak 16 játékos áll a rendelkezésére, s közülük kilenc diák. Az együttes bérletek kibocsátását nem tervezi, viszont jegyárai – pécsi labdajáték viszonylatban – olcsóak lesznek. Takarékos gazdálkodásának, a következetes szakmai munkának köszönhette a csapat az élvonalba jutást, s ezek a szempontok az NB I-re is érvényesek lesznek.A pécsiek a saját közönségük előtt szeptember 15-én mutatkoznak be NB I-esként, amikor a bajnok Herz-FTC látogat a Lauber-csarnokba. A rajtig napi két-három edzést tartanak, és részt vesznek néhány előkészületi tornán.
Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
5 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája