Osztrák hokiliga: győzött Dél-Tirolban, és élre állt a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 22:42
null
Bartalis (fehérben) góljával a tabella élére lőtte a Fehérvárt (Fotó: HCB/Vanna Antonello)
Az osztrák nemzetközi jégkorongbajnokságban (ICEHL) szereplő és ott a meccs előtt pontegyenlőséggel második helyen álló Fehérvár AV19 rendkívül izgalmas hajrát követően 1–0-ra legyőzte, és megelőzte a listavezető Südtirolt, így hárompontos előnnyel a tabella élére állt.

A Volán azzal a tudattal léphetett jégre a dél-tiroliak otthonában, hogy bármilyen győzelme esetén átveszi az első helyet a bolzanóiaktól. Ennek ellenére az első harmadban a játék képe nem azt mutatta, hogy a végén a fehérváriak örülhetnek majd, az olaszok ugyanis kétszer annyit lőttek kapura (16–8), ám a fehérvári kaput őrző Jaroslav Janus kapus lehúzta a rolót: Dennis Di Perna blokkolt lövése után már a jégen fekve, hatalmas nyújtózással halászta el a korongot Daniel Catenacci elől, aki előtt már csak az üres kapu tátongott, majd emberhátrányban is volt még két óriási védése. És a folytatásban is ő maradt reflektorfényben.

A második sem indult sokkal jobban, a fehérváriak ugyanis többször is emberhátrányba kerültek, de ezeket rendre sikerült is kivédekezni. Sőt, a harmad közepén, amikor harmadszor is „csökkentett létszámmal” voltak kénytelenek játszani a vendégek, Szita Donát remek kiugratása után a hetek óta kiváló formában játszó Bartalis István tíz méterről hibátlanul kilőtte a bal felsőt, megszerezve a vezetést a fehérváriaknak.

A záró harmadban újabb találat már nem esett, pedig a hazaiak óriási erőfeszítéseket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, kapuvasat lőttek, és bő másfél perccel a vége előtt lehozták a kapusukat, a korábban a MAC-ban is szereplő Andreas Bernardot, ám így sem tudták bejuttatni a pakkot az utolsó percben legalább három nagy védést bemutató Janus kapujába.

Győzelmével a Volán nemcsak három pont előnnyel a tabella élére ugrott, hanem elérhető közelségbe került számára az is, hogy matematikailag is biztosítsa helyét a felsőházban a rájátszásban.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA (ICEHL), ALAPSZAKASZ
HCB Südtirol Alperia (olasz)–Hydro Fehérvár AV19 0–1 (0–0, 0–1, 0–0)
Bolzano, zárt kapuk mögött. V:
Ruetz, Smetana, Pardatscher (osztrákok), Basso (olasz)
SÜDTIROL:ANDREASBERNARD
Fournier, Plastino – Robertson, Di Perna – Pietroniro, Younds – Pitschieler
Deluca,CATENACCI, Insam – Frank, Findlay, Gazley – Frigo, Anton Bernard, Miceli – Gilati, Alberga, Bardaro.
Edző:Greg Ireland
FEHÉRVÁR:
JANUS
Stipsicz, T.CAMPBELL(1)–Caruso, Szabó B.–Geiger, Horváth M.
HARGROVE, Hári J., Kuralt–Erdély Cs.,BARTALISI.1,Petan–Mihály Ákos, Kähkönen, Sárpátki–Kovács Alex, Lahti,SZITA(1)
Edző:
Antti Karhula
Kiállítások:6, ill. 10 perc
Kapura lövések:
44–27

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Fehérvár AV19 34 18 4 3 9 117–98 +19 65
2. Bozen Südtirol 28 18 2 4 4 90–52 +38 62
3. Vienna Capitals 30 15 4 3 8 96–75 +21 56
4. Klagenfurt 29 16 1 4 8 86–60 +26 54
5. Salzburg 26 14 2 3 7 85–68 +17 49
6. Dornbirn 29 11 4 2 12 81–82 –1 43
7. Graz 29 11 3 2 13 87–95 –8 41
8. Innsbruck 30 9 2 3 16 94–108 –14 34
9. Bratislava 29 8 3 2 16 77–100 –23 32
10. Villach 30 7 4 3 16 68–96 –28 32
11. Linz 30 5 1 1 23 58–105 –47 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik