Osztrák hokiliga: a Fehérvár ötöt vágott a Bratislavának

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 21:27
null
A Fehérvár ötöt vágott a Bratislavának (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Az osztrák bázisú jégkorongbajnokság keddi játéknapján a Fehérvár AV 19 5–2-re nyert a iClinic Bratislava Capitals ellen.

 

Mostanság minden nap tanulunk valamit: hol járványügyből okulunk, hol a földrajztudásunkat kell frissíteni, mert például a rendkívüli 2020 után 2021-re oda jutottunk, hogy a Hydro Fehérvár AV19 már itthon is idegenben van, vagy optimistább szemlélettel az idegenbeli mérkőzését is otthon játssza. Persze annak, hogy a szlovák Bratislava Capitals elleni ICEHL-bajnokira az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban kellett sort keríteni, nem sok köze van a pandémiához, ahhoz sokkal több, hogy Pozsonyban a város tulajdona az Ondrej Nepela Arena, ahol elit-világbajnokságokat is szokás rendezni, meg a fő bérlő, a Slovan rangadóit. A helyi másodosztályból az osztrák központú ligába átigazoló „kis Pozsony” tehát csak a sokadik a bérlési hierarchiában, ezért a macerás, nagy és drága csarnok helyett inkább feladta a pályaválasztói jogát – amúgy sem igazán létező szurkolótábora támogatását a hatályos zárt kapus szabály úgysem veszíthette el…

Ellentétben magával a meccsel.

A mai Fehérvárnak az utolsó előtti hely elkerülésért küzdő újonc nem lehet ellenfele, még akkor sem, ha az a második legjobb emberelőnyös mérleggel rendelkezik. Mire ide elértünk, már 3/3 volt a szezonbeli mérleg, és most is sima győzelem lett a vége, aminek a milyenségét jelzi, hogy a legelső emberelőnyből gól lett, és egy harmad alatt duplázott Sárpátki Tamás, aki a megelőző 29 bajnokiján lőtt ugyanennyit. Nem sokkal több kellett a saját duplájához Erdély Csanádnak sem, csak tőle ez abszolút normális, hiszen már a forduló előtt 25 pontnál tartott 30 fellépésén, amivel 14. volt az egyéni pontlistán, ahol a top 25-ben összesen öt volános található, részben indokolva a meseszerű alapszakaszt.

Egyebekben onnantól, hogy a második harmad elején végképp eldőlt a lényeg, az események kontrollálása lett a feladat, lehetett játszatni mindenkit, aki szerelést húzott. Egyelőre nem tartozott közéjük a minap igazolt veterán center, a finn Miika Lahti, ám pénteken, Innsbruckban talán már ő is korcsolyát húz. Az nagyobbacska teszt lesz a mostaninál, a másnapi meg pláne: a csúcstalálkozó Bolzanóban.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA (ICEHL), ALAPSZAKASZ
BRATISLAVA CAPITALS (szlovák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 2–5 (1–3, 0–1, 1–1)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. V: Kincses, Rencz, Váczi, Muzsik
BRATISLAVA: Coreau – GUIMOND1, Culkin – Sedivy, Finn – Bohnicky, Durkech – Boldizar, Lipiansky
Ahl, Hults, Hudec – CAJKOVIC (2), Bubela 1, Miklík – Lapsansky, Higgs (1), Fortier – Salka, Buc, Bezak. Edző: Peter Draisaitl
FEHÉRVÁR: JANUS – Stipsicz, T. Campbell (1) – SZABÓ B., Caruso – Geiger (1), Horváth M. (1)
Hargrove (1), Hári J. (1), Kuralt 1 – ERDÉLY CS. 2, BARTALIS I. (2), Petan (1) – Mihály Ákos, KÄHKÖNEN (1), Szita – Kovács Alex, SÁRPÁTKI 2. Edző: Antti Karhula
Kapura lövések: 23–20
Kiállítások: 4, ill. 4 perc

AZ ÁLLÁS
1. Bozen Südtirol 27 18 2 4 3 90– 51 +39 62
2. Fehérvár AV19 32 16 4 3 9 110– 95 +15 59
3. Vienna Capitals 29 15 4 3 7 94– 69 +25 56
4. Klagenfurt 28 15 1 4 8 80– 60 +20 51
5. Salzburg 25 13 2 3 7 82– 66 +16 46
6. Dornbirn 28 11 4 2 11 80– 80 0 43
7. Graz 28 10 3 2 13 81– 93 –12 38
8. Innsbruck 29 9 2 3 15 91–102 –11 34
9. Bratislava 28 8 3 2 15 75– 97 –22 32
10. Villach 29 6 4 3 16 66– 95 –29 29
11. Linz 29 5 1 1 22 58– 99 –41 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik