Jégkorong: szétlövéssel kikaptak a mieink Szlovéniától

P. SZ.P. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.02.11. 15:53
null
Kevin Constantine csapata ezúttal vereséget szenvedett (Fotó:Dömötör Csaba)
A májusi elitvilágbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott szétlövés után kikapott szombaton a szlovén csapattól a bolzanói torna utolsó, harmadik fordulójában, így a harmadik helyen végzett.


Fáradt, fásult hokisok korcsolyáztak ki Szlovénia és Magyarország színeiben a jégre a Michele Bolognini Négy nemzet tornája záró napján Bolzanóban, hiába, a csütörtöktől szombatig tartó tornán egy együttes sem kapott pihenőnapot, ez rányomta a bélyegét az egész meccsre.

Az első harmadban emiatt csak hét-hét lövést adtak le a felek. A tornára hatsornyi legénységgel érkező magyaroknál ez olyan szempontból érthető volt, hogy ezen a mérkőzésen maradt ki a Hydro Fehérvár AV19-kontingens túlnyomó része. Ezzel szemben a szlovénoknál majdnem kizárólag ICEHL-játékosok szerepeltek, a feltételezhető szintkülönbség azonban nem mutatkozott meg.

A kissé lapos meccs gólcsendjét Luka Gomboc törte meg 45 perc játék után, a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő Bálizs Bence hiába mutatott be egy bravúrt, a kipattanónál már nem maradt esélye.

Végül a harmadik harmadban góllá érett a mieink nyomása – Szlovénia először kapott gólt a tornán (!) –, amikor emberelőnyből Vincze Péter kotort be egy kipattanót.

Mivel több gól nem esett, jöhetett az ötperces hosszabbítás, amely biztonsági, óvatos játékot hozott, a szlovénok például olyannyira nem vállaltak kockázatot, hogy egyetlen lövést sem eresztettek el. A szétlövés során aztán csak Ziga Pance járt túl a vele szemben álló kapus eszén, így a pluszpont az ellenfelünk neve mellé került, amely így a későbbi mérkőzés eredményétől függetlenül megnyerte a Négy nemzet tornáját.

JÉGKORONG
MICHELE BOLOGNINI NÉGY NEMZET TORNÁJA
3. FORDULÓ
SZLOVÉNIA–MAGYARORSZÁG 2–1 (0–0, 0–0, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Bolzano, 150
néző. V: Lega, Pinie, Mantovani, D. Rigoni (olaszok)
SZLOVÉNIA: GRACNAR – Cepon, Podlipnik / Percic, Pavlin / Podrekar, Stebih / Crnovic, Magovac – Simsic, Tomazevic, Kapel / Sturm, Cimzar, PANCE 1 / Maver, Sodja, Koblar / Mahkovec (1), Bericic (1), Gomboc 1. Szövetségi kapitány: Matjaz Kopitar
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS B. – Szirányi B., Fejes / HADOBÁS (1), Pozsgai / Szabó B., Falus / TÓTH GERGELY, Szabó Dániel – Kulmala, Nagy G., Terbócs / Schlekmann, Bartalis I., Sofron (1) / Vincze P. 1, Páterka, Sárpátki / Vértes, Németh K., Kóger D. Szövetségi kapitány: Kevin Constantine
Kapura lövések: 23–43
Gól – emberelőnyből: 3/0, ill. 5/1

A nap másik összecsapásán: Olaszország-Dél-Korea 5–2 (1–0, 1–2, 3–0)

A végeredmény: 1. Szlovénia 7 pont, 2. Olaszország 7, 3. Magyarország 4, 4. Dél-Korea 0
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik