Jégkorong: ismét kikapott Dániában a női válogatott

Vágólapra másolva!
2022.07.30. 19:51
null
Gasparics (pirosban) szerezte az első magyar gólt (Fotó: Földi Imre, archív)
Az augusztus második felében megrendezendő világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott a pénteki 2–1-es vereség után szombaton is vereséget szenvedett a dánoktól: Pat Cortina csapata 3–2-re kapott ki a vb házigazdájától.

A dánok egy csoportban szerepelnek majd a mieinkkel a vb-n, így közvetlen riválisnak számítanak, ráadásul az elmúlt két évben ez már a nyolcadik összecsapás a két válogatott között – eddig három magyar és a péntekivel együtt már négy dán siker az utóbbi időszak mérlege.

Nem kezdődött valami fényesen a mérkőzés a mieink számára a rödvorei jégcsarnokban: a 78 – vélhetően a hazaiaknak szurkoló – néző azt láthatta, hogy a dánok az első percekben beszorították a mieinket, alaposan megdolgoztatták a magyar kapuban ezen a mérkőzésen a válogatottban debütáló 16 éves Révész Zsuzsát, a negyedik percben a kapuvasat is eltalálták. Hat és fél perc után már pontosabban céloztak, miután a magyar védelem ismét nagyon bizonytalan volt, s egy a védőharmadban elvesztett korong utáni kavarodás végén Josefine Jakobsen megszerezte a vezetést – a korong Révészről lepattanva csorgott be kapuba. Fél perc múlva a magyar védelem ismét a saját alapvonalán vesztett korongot, s ezt ezúttal Silke Lave Glud büntette, 2–0, oda... A folytatásban szerencsére újabb dán gól már nem következett, a védelem valamelyest stabilizálni tudta magát, s a harmad második felében már a mieink is eljutottak lövésekig.

A szépítés viszont csak a szünet után sikerült: egy áthúzódó dán kiállítás miatti emberelőnyt Gasparics Fanni használt ki, amikor szép korongjáratás után lőtt középről a dán kapu jobb oldalába – mindössze 24 másodperccel a kezdőbuli után. Ettől lendületet kapott a magyar válogatott, s ugyan a dánok egy újabb kapuvassal veszélyeztettek, az ötödik perc végén sikerült az egyenlítés. Mayer Fruzsina remek passzal Hayley Williams ugrott ki ziccerben, s szépen be is lőtte a pakkot a dán kapus lepkés kesztyűje mellé. A harmad közepén Horváth Imola kiállítását nem tudta kivédekezni a magyar válogatott, így a záró harmadra a házigazdák fordulhattak előnnyel, miután egy kavarodás után Lilli Friis-Hansen betalált, 3–2.

Akik aztán az utolsó játékrész elején ismét a kapuvasat találták telibe, s ahogy az első harmadban, úgy most is beszorították a mieinket, ezúttal viszont sikerült megóvni a kaput az újabb góltól, ám egyenlíteni sem sikerült, pedig szép számmal akadtak lehetőségei a mieinknek is, ám végül a második dániai mérkőzésen is vereséget szenvedett a csapat.

A főpróba tehát nem sikerült jól a mieinknek, ám ha az előadás során háromról négyre jutna a magyar válogatott a világbajnokságon – vagyis a tavalyi vb után idén is nyerne a dánok ellen Pat Cortina csapata, az szinte biztos bennmaradást jelentene.

JÉGKORONG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dánia–Magyarország 3–2
(2–0, 1–2, 0–0)
A magyar gólszerzők: Gasparics, Williams

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik