Erste Liga: az FTC négy góllal verte a Vasast, a DAB elkapta a Brassót

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.15. 20:19
A címvédő Ferencváros 5–1-re legyőzte a seregható Vasast a jégkorong Erste Ligában. A nap másik mérkőzésén a Dunaújváros fordulatos találkozóval 7–5-re nyert a Corona Brasov ellen.

Győzelmével a DAB – igaz, egy meccsel többet játszva – megelőzte a DEAC-ot az alapszakasz negyedik helyéért folytatott versenyben. Ez az egyetlen nyitott kérdés a felsőházi rájátszást illetően.

A dunaújvárosi kispadnál már a nap közben bejelentett új vezetőedző, David Leger irányított ezúttal is.

Az alapszakasz 2020. január 17-én zárul, amely során az együttesek négyszer találkoznak egymással, minden együttes kétszer játszik otthon és kétszer idegenben – azaz a csapatok 36 mérkőzést vívnak.

Az első öt helyezett a középszakasz felsőházában, az utolsó öt pedig a középszakasz alsóházában folytatja. A felsőházban szereplő csapatok 6–3–2–1–0, az alsóházban lévők pedig 6–4–2–1–0, pontot visznek magukkal az alapszakaszból. A középszakasz 2020. január 21-től február 19-ig tart majd, s az első nyolc helyezett kerül a február 22-én induló rájátszásba.

JÉGKORONG

ERSTE LIGA

DAB–Corona Brasov (romániai) 7–5 (2–2, 2–1, 3–2)
Dunaújváros, 200 néző. V: Németh M., Soós, Balla, Fényi
DAB:
Hughson
Kovács B. (1), Vuorijärvi (1) – Hüffner (1), Lendák – DÓSA 1, Hruby – Baker
Azari 1 (1), Dansereau (2), Mazurek 1 (1) – Silló (2), SOMOGYI 2, Turcotte 1 (2) – GEBEI G. 1, Kovács E., Németh P. – Pinczés O.
Edző:
David Leger
BRASOV:
Tőke
BORISZENKO 2, Molnár Z. – Bíró O., Mihály E. (1) – Bíró M., Haraga
Fowlie (2), Gliga (1), FRANKO 1 (1) – Molnár Zs., Péter (1), TRANCA 1 (2) – Bíró G., Brown, Zagidulin 1, Constantin
Edző:
Július Pénzes
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Kapura lövések:
34–50
MESTERMÉRLEG

David Leger:
– A támadójátékunk tetszett, a védekezésünkön azonban még van mit javítani, de természetesen örülök, hogy győzni tudtunk egy jó csapat ellen.
Ondrej Rusnák:
– Kicsit csalódott vagyok, mert legalább a meccs felében jobban játszottunk, mint a hazaiak, ám elkövettünk néhány hibát, melyeket a DAB kihasznált. Ezzel együtt jó kis meccs volt, mindenki sokat játszhatott, de a középszakasz és a rájátszás azért más lesz.

FTC-TELEKOM–SCHILLER-VASAS HC 5–1 (2–0, 1–1, 2–0)

Pesterzsébet, 380 néző. V: Kincses, Halassy, Mizsák, Molnár Márkó
FTC: NAGY K.
Rantanen, Tóth Gergely – Hegyi Á. (1), Sarcia – Boros, Jászai (1)
Nagy G., Tóth A., Tóth Renátó 1 – Kulmala (1), PAVUK 1 (2), SWITZER 1 (1) – Hajós, JUUSELA 2, Tóth Richárd (1) – Farkas S., Pozsár, Tóth Gergő
Edző:
Fodor Szabolcs
VASAS:
Sági Máté
Bukor, Gáspár – Hetényi P., Seregély – Surányi, Tornyai – Inglis Á. 1
Székely-Mádai G., Szlama, Turbucz – Czakó, Fliszár, Pápa B. – Béres, Páterka, SZALMA (1)
Edző:
Ladányi Balázs
Kiállítások:
8, ill. 4 perc
Kapura lövések:
45–29

AZ ÁLLÁS
1. Sport Club Csíkszereda 35 25 5 1 4 171–91 +80 86
2. FTC-Telekom 36 22 5 4 5 145–77 +68 80
3. Corona Brasov 35 19 2 4 10 157–116 +41 65
4. Dunaújvárosi Acélbikák 36 20 3 13 128–105 +23 63
5. DEAC 35 18 3 2 12 120–98 +22 62
6. UTE 36 13 3 5 15 123–134 –11 50
7. Gyergyói Hoki Klub 36 11 5 1 19 96–106 –10 44
8. Fehérvári Titánok 35 10 2 23 100–157 –57 34
9. Hokiklub Budapest 35 9 5 21 91–148 –57 32
10. Schiller-Vasas HC 35 3 2 2 28 74–173 –99 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik