Brazília: Ideje, hogy ismét megnyerjük a világbajnokságot – Tite

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 07:53
null
Titének és Neymarnak is a legnagyobb álma válna valóra, ha Brazília világbajnok lenne a télen Katarban (Fotó: Getty Images)
A brit The Guardiannek adott interjúban a brazil szövetségi kapitány, Tite elmondta, a selecao az aranyéremért utazik a katari világbajnokságra.


Félni, de nem rettegni. Ebben a szellemben készül a téli, katari világbajnokságra Tite, aki a 2018-as tornán a negyeddöntőig vezette Brazíliát, ott azonban az ötszörös világbajnok 2–1-re kikapott Belgiumtól. Azóta eltelt négy év, a cél pedig egyértelműen az, hogy 2002 után ismét vb-aranyat ünnepelhessen a selecao. A hatvanegy éves szövetségi kapitány a The Guardiannek adott interjúban nemcsak a rá nehezedő nyomásról beszélt, de arról is, miért érzi jogtalannak a csapatot ért kritikákat.

„Ideje, hogy ismét megnyerjük a világbajnokságot – jelentette ki a 2016 nyarán kinevezett Tite.  – A legutóbbi tornán is én irányítottam a válogatottat, most először dolgozhattam végig a négyéves ciklust. Nagyok az elvárások, de a munkára koncentrálok, a családom pedig mindenben támogat. Nagy nyomás nehezedik rám, illetve ránk, de a mentális egészség megőrzése is fontos. Félni lehet, rettegni nem. Sir Alex Ferguson szava is gyakran eszembe jutnak, miszerint az igazi profiknak a fejlődés érdekében önmagukkal kell versenyezniük. Semmi értelme annak, hogy másokhoz hasonlítsam magam. A kritikákkal kapcsolatban is megtanultam, hogy az elvégzett munkát mindig egy bizonyos idő elteltével érdemes megítélni. A válogatottat sokan kritizálják – no de mit várnak? Pontrekorddal nyertük meg a világbajnoki selejtezősorozatot, és tizenhárommal több gólt szereztünk, mint az argentinok. A tizenhét meccsből tizenhármat kapott gól nélkül hoztunk le. Ismét elsők vagyunk a világranglistán, kétezertizenkilencben megnyertük a Copa Américát, tavaly pedig ezüstérmesek lettünk úgy, hogy rengeteg problémánk volt, és senki nem akart pályára lépni. Korábban Mário Zagallót is kritizálták – miért pont én lennék a kivétel?”

A szakember a terjedelmes interjúban arról is beszélt, hogy az utóbbi években hívta a Real Madrid, a Sporting CP és a Paris Saint-Germain is, ő azonban az összes ajánlatot visszautasította, mert mindenképpen világbajnoki címet akar nyerni a brazil válogatottal. Azt is elmondta, miért erősebb és esélyesebb a jelenlegi brazil válogatott, mint a négy évvel ezelőtti.

„Még mindig Neymar a legnagyobb sztárunk, de sokan felnőttek mellé – folytatta Tite. – Vinícius Júnior, Raphinha, Thiago Silva, Paquetá, Casemiro és Fabinho is régóta nagyszerű formában futballozik. Neymar nagysága pedig abban is rejlik, hogy érettebb lett, és mindenben támogatja a fiatalokat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Pelé, Zagallo, Tostao, Garrincha és megannyi klasszis örökségét visszük tovább. Ez nagy teher. Ezért irigyek annyian a brazil válogatottra, és azért ennyire csodálatos, és egyben nehéz ezt a csapatot irányítani.”

VILÁGBAJNOKSÁG, G-CSOPORT
November 24., 11.00
al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Svájc–Kamerun x–x
November 24., 20.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Brazília–Szerbia x–x
November 28., 11.00
al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Kamerun–Szerbia x–x
November 28., 17.00
Doha,
974 Stadion
Brazília–Svájc x–x
December 2., 20.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Kamerun–Brazília x–x
December 2., 20.00
Doha,
974 Stadion
Szerbia–Svájc x–x

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik