Vb 2022: Ha a védekezésünk rendben, akkor jó esélyünk van – Emiliano Martínez

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.12.17. 13:57
null
Martínez szerint a védekezés a kulcs (Fotó: Getty Images)
Szombat délben tartotta a világbajnokság döntője előtti sajtótájékoztatóját az argentin labdarúgó-válogatott. A szövetségi kapitány, Lionel Scaloni és az első számú kapus, Emiliano Martínez állt a sajtó rendelkezésére.


Argentína Horvátországot búcsúztatva jutott a katari labdarúgó-világbajnokság döntőjébe, ahol Franciaországgal találkozik vasárnap 16 órakor. A dél-amerikaiak mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján Lionel Scaloni szövetségi kapitány és Emiliano Martínez kapus vett részt.

„Ez őrület. Szaúd-Arábia ellen vereséggel kezdtünk, és mivel ugyanolyan vágyaink voltak, mint a szurkolóknak, ez egy kicsit sokkolóan hatott. Meccsről meccsre javultunk, de nehéz volt az út. Mindig is azt mondtuk, harcolni fogunk azért, hogy a világbajnoki döntőben játszhassunk, és már csak egy lépés választ el minket a győzelemtől” – nyilatkozta Emiliano Martínez

„Az emberek közel állnak hozzánk, úgy érezzük, mintha Argentínában játszanánk. Ez volt az az előny, amivel fel tudtunk állni a Szaúd-Arábia elleni kudarcból” – mondta a kapus a nyilvánosság támogatásáról.

Martínez így nyilatkozott a franciákról: „Nagyszerű a védelmük és a támadósoruk is. Ők a világbajnokok, nagyon veszélyesek, de mi is próbálunk azok lenni.”

„Legyőztük a Maracanában Brazíliát. Nálunk van a világ legjobb játékosa. Nem érezzük magunkat senkihez képest sem alsóbbrendűnek, sem felsőbbrendűnek. Ha a védekezésünk rendben, akkor jó esélyünk van.”

Természetesen Messiről is nyilatkozott. „Boldognak látom. Ha látjuk, hogy jól van, az nekünk is sok erőt és örömöt ad.”

Lionel Scaloni, Argentína szövetségi kapitánya először Kylian Mbappé szerepéről beszélt: „Franciaország nem csak Mbappé, sok olyan játékosuk van, akik»utánpótlást«jelentenek neki, és jobb játékossá teszik őt. Ő a világ egyik legjobb labdarúgója, és egyre jobb lesz, ehhez kétség sem férhet.”

Scaloni nem érez nyomást. „A minap azt mondtam, hogy ott vagyok, ahol minden argentin szeretne lenni. Büszke és izgatott vagyok mindazok miatt, amin keresztülmegyünk. Akkor is élvezheti az ember, ha közel vagyunk a döntőhöz. A legfontosabb dolog az utazás, a csapat, ami nekünk van, és az, hogy ezt megoszthatjuk a családdal. Ha élvezed, a dolgok másképp alakulnak.”

A dél-amerikaiak mestere kiemelte, hogy jó a csapategység. Mindenki részese a sikernek és bármit megtesz a válogatottért. „Nem tudok semmit, nem vagyunk ott. Ugyanazokat az információkat kapjuk, mint önök, és aszerint készülünk fel a meccsre, amit gondolunk arról, hogyan fog Franciaország játszani, és hogyan akarunk mi játszani. Ha Messi azt mondta, hogy ez az utolsó meccse a vébén, akkor mi más is lehetne jobb hely erre, mint ez a színpad. Remélhetőleg a legjobb módon fog végződni számára” – mondta a franciák vírushelyzetéről és Messi esetleges utolsó válogatott mérkőzéséről.

Scaloni szeretné elkerülni a tizenegyeseket. A taktikai csatáról így vélekedett: „a játékmódunk túlmutat a formáción. A játékot és a csapatot úgy tervezzük meg, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzuk az ellenfél játékának” – zárta a sajtótájékoztatót az argentin szövetségi kapitány.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
VASÁRNAP
DÖNTŐ
16.00:
Argentína–Franciaország, Loszail (Lusail Iconic Stadion) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik