Eb 2020: az MLSZ köszönetet mondott a szurkolóknak

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 13:17
null
Mindhárom csoportmeccsén hihetetlen buzdítást kapott szurkolóitól a magyar csapat (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
A magyar labdarúgó-válogatott németek elleni Eb-búcsúját (2–2) követően az MLSZ közleményben köszönte meg a magyar szurkolók szenzációs buzdítását.

 

A közleményt az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége köszönetet mond a magyar válogatott szurkolóinak a feledhetetlen támogatásért, melyet az Európa-bajnokság mérkőzései során nyújtottak a nemzeti csapatnak. A futball iránt elkötelezett szurkolók egyértelműen hozzájárultak a magyar nemzeti válogatott felemelő szerepléséhez, ezért mindenkinek köszönet jár, aki valamilyen módon kivette a részét a csapat buzdításából.

A magyar szurkolók a világjárványt követően kiemelkedő és feledhetetlen hangulatot teremtettek a Puskás Arénában és a müncheni helyszínen. A budapesti szervezés mellett igazán büszkék lehetünk arra a hamisítatlan futballhangulatra, amely eddig leginkább a mi fővárosunkban volt tapasztalható az Európa-bajnokság során. A magyar válogatott mérkőzéseit milliók követték televízión, a szurkolói zónában és országszerte kivetítők előtt is. A fantasztikus hangulat beköltözött a családokba, otthonokba: Marco Rossi csapatának találkozói eddig a 2021-es év legnézettebb műsorai.

Az MLSZ elnöksége köszönetét fejezi ki a szurkolóknak a nemzeti csapat támogatásáért, és bízik abban, hogy a jövőben is számíthat szurkolóinak a szenvedélyes és sportszerű biztatására!”

EB, F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország 2–2
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország 2–2
AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 1 2 4–3 +1 5
2. Németország 3 1 1 1 6–5 +1 4
3. Portugália 3 1 1 1 7–6 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 3 2 1 3–6 –3 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik