F1: MotoGP-vb-cím után az Alpine csapatigazgatója lehet

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 20:30
null
Davide Brivio marad kék felsőben, de már az F1-es Alpine-t képviselve (Fotó: AFP)
Ha igazak a külföldi lapértesülések, akkor igazi bomba hírrel kezdődik a 2021-es év, ami az F1-es és a MotoGP-depót is érinti. Davide Brivio érkezhet ugyanis a Renault élére, amely az idei évtől Alpine F1 Team néven szerepel majd a sorozatban Fernando Alonso és Esteban Ocon csapatfelállással.

 

Az F1 világából gyakoribb az átjárás a MotoGP-be, mint fordítva, így nem is annyira meglepő, ha egy tervező mérnök, telemetriamérnök vagy akár csapatvezető a négykerekűek elit világából két kerékre vált.

Elég csak Massimo Rivolát említeni, aki a Ferraritól érkezett a MotoGP-sorozatba, és lett az Aprilia Racing ügyvezető igazgatója két éve. De a HRC korábbi alelnöke, Nakamoto Suhei is az F1 világában volt érdekelt szintén a Honda kötelékében.

Másik irányba azonban már ritkább a váltás.

De ahogy a mondás tartja, a csúcson kell abbahagyni.

Márpedig Davide Brivio a gyári Suzuki alakulat csapatfőnökeként hatalmas eredményt vitt véghez tavaly, amikor 20 év után egyéni bajnoki címig vezette a csapatot Joan Mirrel, elhozták az egyéni harmadik helyet Álex Rinsszel, sőt a csapatok bajnokságát is megnyerték.

A Suzuki 2011 végén hagyta el a MotoGP-t, majd 2015-ben tért vissza Davide Brivio vezetésével, aki csapatfőnökként nemcsak tapasztalatot és tudást vitt magával, hanem olyan alakulatot épített fel, amely hat év alatt a csúcsra ért.

A körülmények (Marc Márquez sérülése és a COVID–19 által átírt furcsa szezon annak minden fordulatával) is segítették őt, őket ebben, de ez semmit sem vesz el az eredményekből, amelyekben Brivio személyének hatalmas szerepe volt. Megteremtette a tökéletes egyensúlyt a japán gyár emberei és az olasz-spanyol csapattagok és szerelők között.

Elsőként Maverick Vinalest szerződtette le a Suzukihoz, a spanyol már a második szezonjukban, 2016-ban futamot tudott nyerni. De akkor sem esett kétségbe, amikor Vinalest elcsábította a Yamaha, úgy volt vele, hogy ha egyszer meg tudták csinálni ezt egy újonccal, akkor másodszor is sikerülhet. Így szemelte ki magának és a csapatnak Joan Mirt, akivel már 2018 elején megállapodtak, amikor Mir friss Moto3-as világbajnokként még csak ismerkedett a Moto2-es géposztállyal, amelyben végül nem is töltött el sok időt, hiszen 2019-ben már a királykategóriában találta magát.

Brivio 20 évet húzott le a Yamahánál, 1993 és 2000 között a Superbike-világbajnokságban volt csapatfőnök, majd 2001-ben csatlakozott a MotoGP-s alakulathoz. Ő csábította át annak idején a hangvillásokhoz Valentino Rossit, akinek 2004 és 2010 között a csapatfőnöke volt, majd a következő három évben személyes tanácsadója.

2013-ban csatlakozott a Suzukihoz, és kezdett el dolgozni a MotoGP-be való visszatérésükön.

Az F1-es Renault-csapat eddigi vezetője, Cyril Abiteboul az Alpine szervezetében kap szenior pozíciót, ezért üresedik meg a helye. A jelenlegi ügyvezető igazgató, Marcin Budkowski folytathatja csapatfőnökként, míg Brivio egyfajta vezérigazgatói posztra lehet esélyes, ami szélesebb feladatkört jelentene.

Az Alpine F1-es csapatban 2021-ben Esteban Ocon és a visszatérő kétszeres világbajnok, Fernando Alonso lesz a két pilóta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik