F1: megvan, ki ül be Hamilton helyére a Mercedesbe

T. D.T. D.
2020.12.02. 08:35
null
Óriási lehetőséget kapott George Russell (Fotó: AFP)
A Williams pilótája, George Russell helyettesíti a Mercedesnél Lewis Hamiltont a soron következő F1-es Szahíri Nagydíjon. A 22 éves versenyző helyére Jack Aitken ül be a Williamsbe, akinek ez lesz az első versenye a királykategóriában.

Mint ismert, a Mercedes azért keresett versenyzőt Hamilton helyére a második bahreini futamra, mert a hétszeres világbajnok megfertőződött a koronavírussal.

„Először is szeretnék köszönetet mondani hűséges partnerünknek, a Williamsnek az együttműködésért és a nyitottságért, amivel lehetővé tette, hogy George nálunk versenyezzen a hétvégén – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – A két csapat közti beszélgetés pozitív és pragmatikus volt, ezek kulcsfontosságúak voltak a megállapodás szempontjából. Nem lesz magától értetődően megoldható feladat George számára az átállás, de készen áll a versenyzésre, és tisztában van a 2020-as gumik teljesítményével kapcsolatosan. Meggyőzően teljesít a Williamsnél, jelentős szerepet játszik abban, hogy előrébb jusson a csapat a rajtrácson. Optimista vagyok, erős teljesítményre számítok tőle Valtteri mellett, aki megfelelő referencia lesz számára.”

A német csapat Hamilton utódjaként tekint Russellre, aki 2017 óta a Mercedes juniorprogramjának tagja, így nem meglepő, hogy a Williamsszel partnerkapcsolatban lévő csapat el tudta csábítani őt a Szahíri Nagydíjra. Ő az első, aki a csapat juniorprogramjából eljut a Mercedes üléséig – a brit eddig 36 F1-es futamon állt rajthoz a Williamsszel, ám hiába teljesít remekül, eddig egyszer sem jött össze neki a dobogó.

Russell mellett a jelenleg a Formula–E-ben tevékenykedő Stoffel Vandoorne-nak, a McLaren korábbi versenyzőjének volt jelentős esélye arra, hogy megkapja a lehetőséget – a belga tesztpilótaként szerződésben áll a Mercedesszel, így nem lett volna meglepő, ha a német csapat őt választja. Rajta kívül Esteban Gutiérrez is a csapat tartalék versenyzőjének számít, illetve a Racing Pointhoz idén már három versenyen is beugró Nico Hülkenberg bevetésére is számítottak néhányan.

A Russell helyére beugró 25 esztendős Williams-tesztpilótának, az F2-ben versenyző Jack Aitkennek ez lesz az első F1-es futama.

DECEMBER 4., PÉNTEK

FORMULA–1
SZAHÍRI NAGYDÍJ
14.30:
F1, 1. szabadedzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.30: F1, 2. szabadedzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

DECEMBER 5., SZOMBAT

FORMULA–1
SZAHÍRI NAGYDÍJ, SZAHÍR
15.00:
F1, 3. szabadedzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: F1, időmérő edzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

DECEMBER 6., VASÁRNAP

FORMULA–1
SZAHÍRI NAGYDÍJ, SZAHÍR
18.10:
F1, futam (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56

Kérdőjelek a Mercedesnél; Antonelli közelít a vb-címhez – káoszt hozhat a szingapúri sprint

F1
2026.10.08. 17:22

Russell a mezőny végére szorul Szingapúrban – hivatalos

F1
2026.10.07. 13:06

Russell már csak nevetni tud a kiesése után; az FIA szoftvere okozta a káoszt Sepangban

F1
2026.10.04. 17:05

Eltűnt a sebesség – a Mercedes nem érti, mi történik vele Malajziában

F1
2026.10.03. 17:17

Malajzia hozhatja el az áttörést Verstappen számára? – a riválisok a Red Bullt tartják a favoritnak a nyitó nap után

F1
2026.10.02. 17:41

Fordul a kocka? Russell támad, Antonelli visszavágna – az eső mindent boríthat Sepangban

F1
2026.10.01. 17:33