F1: Mazepin beperli a Haast a ki nem fizetett bérek miatt

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.06.21. 18:10
null
Nyikita Mazepin beperli a Haast a ki nem fizetett bérek miatt (Fotó: AFP)
Nyikita Mazepin orosz Formula–1-es pilóta beperli korábbi csapatát, a Haast a ki nem fizetett bérek miatt.

 

Az amerikai tulajdonban álló csapat március 5-én, az idény első versenye előtt egy nappal jelentette be, hogy a 23 éves versenyző az ukrajnai háború miatt nem maradhat a Haasnál. Ekkor erősítették meg azt is, hogy felmondják a szerződést főtámogatójukkal, az Uralkali orosz műtrágyagyártó és -forgalmazó céggel, melynek Nyikita Mazepin édesapja a többségi tulajdonosa.

Korábban, miután Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, a csapat átfestette versenyautóit, amelyről lekerült a támogató emblémája, valamint az orosz nemzeti színek is.

A versenyző márciusban kijelentette, hogy elfogadja a nemzetközi szövetség (FIA) előírásait, amelyek az orosz pilóták szereplésére vonatkoznak, és folytatni kívánja a versenyzést. Kedden elárulta, hogy csak a Haas sajtóközleményéből értesült az eltávolításáról, és most bíróság elé állítja a csapatot.

„Amikor felbontották a szerződést, a Haasnak fizetéshátraléka volt velem szemben az idei szezonra, és ezt az összeget még mindig nem fizették ki, vagyis a szerződéses kötelezettségüket nem teljesítették” – mondta.

Mazepin helyére a dán Kevin Magnussen került a mostani idényre.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
5 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
14 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
Tegnap, 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03