Alonso az élen, Räikkönen mért kör nélkül kezdett Sanghajban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 03:56
null
Vettel a közutakon még másra bízta magát, a pályán már nem adja át a volánt (Fotó: Reuters)
Fernando Alonso és a Ferrari zárta az élen a Kínai Nagydíj első szabadedzését Nico Rosberg Mercedese előtt. Ám a Ferrarinál nem lehet felhőtlen az öröm, Kimi Räikkönen műszaki hiba miatt nem ment mért kört. A Mercedesnél Lewis Hamilton ülte végig kényszerből a gyakorlás kétharmadát. A bahreini hőség után kicsit visszatért a télbe a Formula–1-es mezőny, Sanghajban igazán hűvös reggelre ébredtek a főszereplők, a helyi idő szerint 10 órától 11.30-ig tartó első szabadedzésen csupán 13 fok volt, és eleinte szemerkélt is az eső. Folytatás magyar idő szerint 8 órától.

Írhatnánk, hogy az új csapatfőnök egyetlen szabadedzésen az élre repítette a Ferrarit, hiszen a Kínai Nagydíjon áll munkába a távozó Stefano Domenicali helyére kinevezett Marco Mattiacci, és péntek délelőtt mindjárt Fernando Alonso volt a leggyorsabb. Ám a Scuderia mindig is arra számított, hogy a Kínai Nagydíjon erősebb lesz, mint két hete Bahreinben, és természetesen a szabadedzések eredményeiből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Az már aggasztóbb lehet,hogy Kimi Raikkönen autója alig indult el, és akkor is csak egy kört tett meg. Az eddigi három versenyt megnyerő Mercedesnél sem sokkal jobb a helyzet, az első fél órában kilenc kört teljesítő Lewis Hamilton műszaki hiba miatt az utolsó egy órát kihagyni kényszerült.

A hűvös időben sokat csúszkáltak az autók, az első gumik szemcsésedése miatt alig volt tapadás, ami még a hétvége hátralévő részében s gondokat okozhat.

KÍNAI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:39.783 átlag: 196.662 km/ó 20 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:40.181 0.398 mp h. 16
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:40.772 0.989 23
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:40.970 1.187 23
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:41.175 1.392 16
6. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:41.366 1.583 20
7. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:41.505 1.722 26
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:41.560 1.777 9
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.629 1.846 19
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:41.699 1.916 14
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:41.977 2.194 23
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:42.090 2.307 24
13. Luiz Felipe Nasr* brazil Williams-Mercedes 1:42.265 2.482 13
14. Giedo van der Garde* holland Sauber-Ferrari 1:42.615 2.832 16
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:42.733 2.950 13
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:43.731 3.948 22
17. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:44.038 4.255 16
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:44.162 4.379 17
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:44.270 4.487 7
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:44.782 4.999 20
21. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:44.835 5.052 22
22. Kimi Räikkönen finn Ferrari idő nélkül 1
*tesztpilóta, csak ezen az edzésen vett részt

AZ EDZÉS TUDÓSÍTÁSA

5.30 Bianchi hamar felvette a tempót, három mért kört ment, és a 18. helyen zárta a tréninget, amelyet le is intettek.

5.26 Kvjat ezúttal a hátsó egyenes végén pördült meg és állt meg szemben a forgalommal. Gutiérrez a célegyenes végén sodródott le a pályáról, ő is továbbment.

5.24 Bianchi Marussiája elindult. Apró siker a kiscsapatnak.

5.22 A Marussiánál még dolgoznak azon, hogy kiküldjék Bianchit. A Ferrarinál tovább bütykölik Räikkönen autóját. Hamilton Mercedese viszont biztosan nem jön már ki, az angol autója sem tökéletes.

5.20 Aztán belehúzott a német, négy tizedre megközelítette Alonso legjobbját. Idő kell ahhoz,l hogy bemelegedjenek a gumik, ezért volt lassabb az első néhány köre.

5.18 Rosberg nem gyors körre hajt egyelőre, a másodpercekkel lassabb Alonso legjobbjánál.

5.16 Előbukkant a nap: a levegő 13-ról 14 fokosra melegedett, az aszfalt pedig 18-ról 21-re.

5.15 Újra indul a nagyüzem, Rosberg is a pályán, miközben többen hosszabb menetbe kezdtek.

5.12 Nehéz felmelegíteni a gumikart, az első kerekeken zavaró jelenség a szemcsésedés – és ez a hétvége hátralévő részében is így maradhat.

A 11. KÍNAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
8.00–9.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
5.00–6.00: 3. szabadedzés
8.00–9.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
9.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

5.10 Kvjat, majd Ricciardo hagyta el a boxutcát. Mindketten rajtgyakorlatot hajtottak végre – az orosz kereke nagyon kipörgött, a Red Bullé sokkal tisztább volt.

5.09 Bő húsz perccel az edzés vége előtt ismét üres a pálya.

5.04 Most csak Grosjean és Ericsson a pályán.

5.03 Van der Garde Sauberjéről leesett valami – vagy csak áthajtott valamin, ami más autójáról esett le.

4.58 Gutiérrez első mért köre 9 másodperccel marad el Alonsóétól. Már csak Räikkönen és Bianchi adós időeredménnyel, de nem rajtuk múlik.

4.56 A tavalyi első szabadedzésen Rosberg 1:36.717-tel volt a leggyorsabb. A két Mercedes most még a boxban vár. Räikkönen sem jött ki újra a próbaköre után, gond van a Ferrarijával.

4.54 Sikerült az autók beállításain állítani, mindenki gyorsul, már Ricciardo a második – Alonso, Ricciardo, Rosberg, Button, Hülkenberg, Magnussen, Vergne, Hamilton, Vettel, Massa az első tíz sorrendje.

4.52 Alonso 1:39.783-mal az élre ugrott, egy másodperccel gyorsabb, mint Rosberg.

4.51 Mindenki a közepesen kemény abroncsokat használja, a pénteki egy készlet lágyat a délutáni tréningre tartogatja, amikor már tisztább lesz a pálya. Vettel az 5. helyre ugrott előre.

4.48 Kvjat az első kanyarban kisodródott és megpördült. Szerencséjére nem csúszott bele a kavicságyba, mehetett tovább. Vergne feljött a harmadik helyre a Toro Rossóval.

4.45 Az edzés feléhez értünk, Maldonado és a két Toro Rosso is a pályán. Gutiérrez az autójában ül, menetre kész.

4.43 Grosjean feljött a hetedik helyre Rosberg, Alonso, Hamilton, Hülkenberg, Massa és Button mögé. A mérnöke azonban közölte vele, ez a fogyasztás hosszú távon tarthatatlan, állítsa át az autóját.

4.40 Most csak Grosjean van a pályán. A Lotus a biztató Bahreini Nagydíj után rémes kétnapos tesztet zárt Szahírban, pedig azt remélte, hogy a Kínai Nagydíjra nagyot tud előrelépni.

4.38 A Mercedes nem tudta megjósolni, milyen végsebességet érhetnek el az autók a hátsó egyenesben, ilyen hosszú szakaszon még nem mentek padlógázzal az új autókkal. Vad becslések szerint elérhetik a 350 kilométer per órát.

4.35 Räikkönen elindult az ellenőrző körére – félórás késésben van a többiekhez képest. Az aszfalt továbbra is csupán 18 fokos. A körülmények a januári jerezi tesztéhez hasonlíthatóak, vagy még annál is téliesebbek.

4.34 Hamiltonnal közölték, az első két szektorban két-két tizedet veszít Rosberggel szemben, a harmadikban hármat.

11. KÍNAI NAGYDÍJ
A helyszín: Sanghaj
A pálya hossza: 5451 méter
Kanyarok száma: 16 (7 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 56 kör (305.066 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:32.238 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:34.484 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:36.808 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Fernando Alonso (Ferrari), 2. Kimi Räikkönen (Lotus), 3. Lewis Hamilton (Mercedes)
Eddigi versenyek Sanghajban: 10
Győzelmek a pole-ból: 5
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Michael Schumacher (2006) 6.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso, Hamilton 2-2, Vettel, Button, Räikkönen, Rosberg
IDŐJÁRÁS. A magyarhoz hasonló, kora tavaszi időjárás jellemzi a hétvégén Sanghajt, ahol pénteken és vasárnap a felhők közül többször is előbukkan a nap, de a hőmérséklet nem lesz 16 foknál magasabb. Szombaton viszont esős idő várható záporokkal, délután nagyobb esővel – azaz előfordulhat, hogy a melbourne-i és a sepangi időmérő után a sanghaji is vizes pályán zajlik.

4.30 Üres a pálya.

4.29 A pilóták visszatértek a boxba, hogy lecseréljék a csupán az első félórára kapott közepesen kemény készlet abroncsukat. Gutiérrez civilben ácsorog a boxban, Räikkönenen viszont már fent van a bukósisakja.

4.27 Kvjat is mért kört futott, nem volt súlyos probléma a Toro Rossóval. Bianchi, Gutiérrez és Räikkönen nem ment még ki mért körös menetre. A másik Sauberben Sutil helyett Giedo van der Garde ül.

4.26 Alonso és Hamilton is gyorsult, de maradt Rosberg mögött. A Mercedes szerint nem lesz szükség esőgumikra ezen az edzésen.

4.24 Rosberg 1:40.840-nel növelte előnyét. Többen elfékezték magukat, de a szemerkélő eső ellenére még nőhet a tempó.

4.21 Megtelt a pálya, Rosberg 1:41.063-mal az első helyre ugrott. Alonso a második, Hamilton a harmadik.

4.20 Button 1:42.482-vel átvette a vezetést. Rosberg jelezte, kezd esni az eső, a mérnöke rábízta, mikor érzi úgy, hogy be kell jönnie, mert nem elég jók a körülmények a slick gumiknak.

4.18 Massa 1:42.725 perces idővel kezdett. Magnussen, Rosberg, Kobajasi és Button is mért kört futott.

4.17 Bianchi Marussiájának üzemanyag-adagolója nem működik tökéletesen, s Kvjat Toro Rossóját is szétszedték. Pedig az első félórában extra készlet gumit lehetne használni.

4.12 Mattiacci a hűvös, felhős idő ellenére napszemüvegben jelent meg a paddockban. Titokzatos…

4.10 A belső kamerás ismétlésből kiderült, Maldonado a kormányával bütykölt, nem figyelte, hogy kanyar jön, s amikor felnézett, túlságosan kapkodva reagált, ezért csúszott meg.

4.09 Räikkönen és Gutiérrez az edzés első felében nem tud kimenni a pályára, jelentette a Ferrari és a Sauber. Az olaszok nem részletezték a problémát, a svájciak kuplungproblémára panaszukodnak. Maldonado késve ment ki a Lotusszal, de megcsúszott, a pályára visszatérve megpördült, de aztán tovább tudott menni.

4.07 Ericsson jelentette, hogy szemerkél az eső.

4.04 Többen kijöttek próbakörükre, a Williamsnél Felipe Nasr ül Bottas autójában.

4.01 Magnussen McLarenje az első autó a pályán.

3.59 Természetesen kiemelt figyelmet kap a Ferrari ezen a hétvégén, hiszen most mutatkozik be a csapat élén Marco Mattiacci, az új csapatfőnök, aki Stefano Domenicalit váltja. Ám mivel ez nem futball, hanem technikai sport, nem lehet azonnali javulást várni az istállótól az „edzőváltás” után.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 3 3 61
2. Lewis Hamilton 2 2 2 50
3. Nico Hülkenberg 3 28
4. Fernando Alonso 3 26
5. Sebastian Vettel 1 2 23
5. Jenson Button 1 2 23
7. Kevin Magnussen 1 2 20
8. Valtteri Bottas 3 18
9. Sergio Pérez 1 2 16
10. Daniel Ricciardo 1 12
11. Felipe Massa 2 12
12. Kimi Räikkönen 2 7
13. Jean-Éric Vergne 1 4
14. Danyiil Kvjat 2 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 111
2. Force India-Mercedes 44
3. McLaren-Mercedes 43
4. Red Bull-Renault 35
5. Ferrari 33
6. Williams-Mercedes 30
7. Toro Rosso-Renault 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik