F1: az összes bemutató időpontja ismert; új „főnök” az Alfánál

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 10:44
null
Az Alfa Romeo és a Haas az elsők között mutatja be idei F1-es autójának festését (Fotó: AFP)
Az F1-es mezőnyből utolsóként a Haas-istálló jelentette be, mikor mutatja be 2023-as versenyautóját – az amerikai istálló mindenkit megelőzve, január 31-én leplezi le új gépét, vagy legalábbis annak festését,

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy az autók ilyen korai bemutatóin látható négykerekűek még nem ugyanazok, mint amelyekkel a teszteken megjelennek, nem is beszélve arról, amely az idény első versenyén pályára gurul.

A Haas ebben az évben is dán, német párossal versenyez, Kevin Magnussen csapattársa idén Mick Schumacher helyett az örökifjú Nico Hülkenberg lesz.

A Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü duó mellett kitartó Alfa Romeo február 7-én tartja bemutatóját.

A 2026-ra Audivá váló csapatról friss hír, hogy Andreas Seidl csapatfőnök a McLarenhez hasonlóan inkább a háttérben dolgozik majd, így kinevezte Alessandro Alunni Bravit, a Sauber-csoport olasz ügyvezetőjét az istálló hivatalos képviselőjének.

A Saubernél 2017 óta dolgozó Bravi feladata lesz a csapat képviselete a hivatalos F1-es értekezleteken, a sajtóeseményeken és az összes olyan rendezvényen, amelyekre a hétvégéken a csapatfőnököket várják – azaz ő lesz a csapat „arca” a nagydíjakon.

Így Seidl nyugodtan dolgozhat a csapat fejlesztésén és átalakításán.

A 2023-AS RAJTLISTA ÉS BEMUTATÓK
csapatnév (nemzetiség)rajtszám
motorbemutató
RED BULL
Max VERSTAPPEN (holland)1Honda RBPT
február 3.
Sergio PÉREZ (mexikói)11
MERCEDESLewis HAMILTON (brit) 44Mercedesfebruár 15.
George RUSSELL (brit)63
FERRARICarlos SAINZ Jr. (spanyol) 55Ferrarifebruár 14.
Charles LECLERC (monacói)16
ASTON MARTIN
Fernando ALONSO (spanyol)14Mercedesfebruár 13.
Lance STROLL (kanadai)18
WILLIAMS
Alexander ALBON (thaiföldi)
23Mercedesfebruár 6.
Logan SARGEANT (amerikai)
2
ALPINE
Pierre GASLY (francia)10Renaultfebruár 16.
Esteban OCON (francia)31
ALPHATAURI
CUNODA Juki (japán)22Honda RBPTfebruár 11.
Nyck DE VRIES (holland)
21
HAAS
Kevin MAGNUSSEN (dán)20Ferrarijanuár 31.
Nico HÜLKENBERG (német)
27
MCLAREN
Lando NORRIS (brit)4Mercedesfebruár 13.
Oscar PIASTRI (ausztrál)
81
ALFA ROMEO
Valtteri BOTTAS (finn)77Ferrarifebruár 7.
CSOU Kuan-jü (kínai)24

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik