F1: kiállítják Madridban Grosjean több mint két éve kiégett autóját

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 14:58
Első alkalommal tekinthető majd meg egy madridi kiállításon az az  F1-es Haas versenyautó, mellyel Romain Grosjean emlékezetes balesetet szenvedett a 2020. november 29-i Bahreini Nagydíjon.

A francia versenyző nem sokkal a rajt után egy kisebb koccanás nyomán a pálya melletti szalagkorlátba csapódott, autója kettétört és kigyulladt. Romain Grosjean csodával határos módon majdnem sértetlenül megúszta az esetet, de 28 másodpercig a lángok között volt, ennyi időre volt ugyanis szüksége, hogy kiszabadítsa magát az ülésből és kimásszon a roncsból. A most 36 éves pilóta bal kezén – melyet többször műtöttek – még mindig ott vannak az égésnyomok. Azóta már kiderült, hogy az autó becsapódás előtt mért utolsó sebessége 221 kilométer per óra volt, magánál az ütközésnél 67 G-s erőhatást mértek a műszerek.Romain Grosjean csodával határos módon majdnem sértetlenül megúszta az esetet, de 28 másodpercig a lángok között volt, ennyi időre volt ugyanis szüksége, hogy kiszabadítsa magát az ülésből és kimásszon a roncsból. A most 36 éves pilóta bal kezén – melyet többször műtöttek – még mindig ott vannak az égésnyomok. Azóta már kiderült, hogy az autó becsapódás előtt mért utolsó sebessége 221 kilométer per óra volt, magánál az ütközésnél 67 G-s erőhatást mértek a műszerek.

Grosjean elmondta: az úgynevezett utascella még mindig egyben van, és ott van rajta a HALO fejvédő szerkezet is.

„A sérülésektől, valamint az égésnyomoktól eltekintve úgy néz ki, ahogy ki kell néznie. Úgy hiszem, az az autó megmentette az életemet” – tette hozzá a pilóta, aki azóta már visszavonult a Formula–1-től, az IndyCar-sorozatban viszont még mindig versenyez.

A kettétört 2020-as Haas versenyautót eddig letakarva őrizték, Madridban viszont külön termet kap a kiállításon, melyen a balesetről eddig még nem látott felvételeket is bemutatnak.

A madridi kiállítás, amely az F1 történetét mutatja be, március 24-én nyílik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik