Dzsudzsák gólpasszt adott, a PSV kiverte a Rangerst

Vágólapra másolva!
2011.03.17. 19:47
null
Dzsudzsák Balázs (háttal) gólpasszt adott (Fotó: Action Images)
Címkék
Dzsudzsák Balázs hathatós közreműködésével a PSV 1–0-ra legyőzte idegenben a skót Rangerst a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján. A magyar válogatott középpályás a 14. percben remek passzt adott Jeremain Lensnek, aki közelről már nem hibázott. A hazaiak az első félidőben gyakorlatilag helyzet nélkül játszottak, és bár a második játékrészben átvették az irányítást – egy tizenegyestől meg is fosztotta őket a játékvezető –, ám gólt nem tudtak szerezni, így 1–0-s összesítéssel a hollandok jutottak a legjobb nyolc közé.

 

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor Ola Toivonen lefejelte a labdát Atiba Hutchinsonnak, aki 18 méterről alig lőtt kapu mellé. Egy perc sem telt el, és Dzsudzsák Balázs is veszélyeztetett, de 20 méteres, ballábas kísérlete elkerülte a kaput.

A 14. percben aztán a PSV mezőnyfölénye góllá érett. Dzsudzsák robogott el a bal oldalon, majd középre adott, ahol az érkező Jeremain Lens hat méterről a hálóba lőtt. Ezzel biztos volt, hogy hosszabbítás már nem lesz, és a skótoknak két gólt kell szerezniük a továbbjutásért.

A gól után továbbra is a vendégek irányítottak, ami helyzetekben is megmutatkozott. A 28. percben Dzsudzsák került nagy helyzetbe, de 10 méterről rosszul találta el a labdát, amely jócskán kapu fölé ment. A PSV leginkább a szélekről próbálkozott, míg a hazaiak saját térfelükre húzódtak vissza, és innen próbálták indítani támadásaikat.

A Rangers első értékelhető lehetősége a 43. percben volt, amikor Steven Whittaker jobb oldali szabadrúgása után a hosszún érkező Madzsid Bougherra fejelt kapu fölé.

A második játékrészre egy teljesen új Rangers jött ki. Előbb Greg Wylde lőtt alig kapu mellé, majd Maurice Edu egyenlíthetett volna közelről, ám eltörte a labdát, így odalett a nagy lehetőség. A 62. percben is óriási helyzetet hagytak ki a hazaiak. Egy szöglet után Steven Naismith hat méterről a lécre fejelt, a kipattanót Kyle Bartley lőtte kapura, de Hutchinson kezéről a labda ismét kijött, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt.

Hat perccel később akár megbosszulhatták volna a kimaradt ziccerek magukat, ám Toivonen remek tekerését hasonló módon, bravúrral hárította Neil Alexander.

A 74. percben Dzsudzsák ballábas, 18 méteres szabadrúgása alig kerülte el a kaput, a támadó a gólhoz a 83. percben járt a legközelebb, amikor a Lens buktatása miatt megítélt 16 méteres szabadrúgást nagy erővel a bal kapufára küldte.

A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így a PSV 1–0-s összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

PERCRŐL PERCRE
1. perc: Megkezdődött a mérkőzés.
5. perc: A hazai kapusa, Alexander sokáig várt, de még az érkező Lens elől el tudta rúgni a labdát.
8. perc: Toivonen lefejelte a labdát Hutchinsonnak, aki jobbal, 18 méterről kapu mellé lőtt.
9. perc: Dzsudzsák ballábas, 20 méteres lövése elkerülte a kaput.
Az első mérkőzésen gól nélküli döntetlen született Eindhovenben.
14. perc: Vezet a PSV! Dzsudzsák bal oldali, lapos beadása után a középen érkező Lens hat méterről a kapu közepébe lőtt. 0–1!
21. perc: Dzsudzsák próbálkozott 20 méterről, de Alexander biztosan fogta a középre tartó lövést.
26. perc: Lafferty jobb oldali beadása túl mélyre sikerült, így Isaksson könnyedén lehúzta a labdát.
28. perc: Dzsudzsák került újabb helyzetbe, de 10 méteres, ballábas lövése jócskán kapu fölé szállt.
A PSV a Twentét egy ponttal megelőzve vezeti a holland bajnokságot, míg a Rangers kétpontos hátrányban van a Celtic mögött Skóciában.
30. perc: Az első fél órában mezőnyfölényben játszott a PSV. Leginkább a szélekről érkeztek a labdák – az egyikből gól is született –, a hazaiak pedig saját térfelükre húzódtak vissza, és innen próbálták indítani támadásaikat.
39. perc: Whittaker bal oldali szabadrúgás magas lett, így a labda az alapvonalon hagyta el a játékteret. Elképzeléstelenül játszanak a hazaiak, értékelhető kapura lövésük eddig nem volt.
43. perc: Whittaker újabb bal oldali pontrúgása után a hosszún érkező Bougherra kapu fölé fejelt.
44. perc: Egy perc lesz a hosszabbítás.
45. perc: Egy beadásba Marcelo beletette a lábát, ami majdnem megtréfálta Isaksson, de a svéd kapus végül le tudta húzni a labdát.
45+1. perc:Véget ért az első félidő.
A többi mérkőzés alakulásáról és a legfrissebb gólokról itt olvashat bővebben.
46. perc: Megkezdődött a második játékrész.
46. perc: A szünetben cseréltek a hazaiak: Weir helyett Naismith érkezett.
48. perc: Wylde lőtt 18 méterről alig kapu mellé.
50. perc: Wylde bal oldali, lapos beadását a védők szögletre mentették.
58. perc: A szünet óta a hazaiak átvették az irányítást, sorra dolgozzák ki a szögleteket, és a kapujuk elé szegezték a PSV-t.
60. perc: Edu került órási helyzetbe, de közelről eltörte a labdát, így odalett a helyzet.
62. perc: Egy hazai szöglet után Naismith hat méterről a lécre fejelt, a kipattanót Bartley lőtte kapura, de Hutchinson kezéről a labda ismét kijött, ám a bíró nem ítélt büntetőt.
66. perc: A Rangersnél Lafferty helyére El-Hadji Diouf érkezett, míg a vendégeknél Berget Bakkal váltotta.
68. perc: Vendégkontra után Toivonen tekert kapura 16 méterről, Alexander nagy bravúrral szögletre tolta a labdát.
73. perc: Bougherra kapta a meccs első sárga lapját Toivonen akasztásáért.
74. perc: Dzsudzsák ballábas, 18 méteres szabadrúgása alig szállt kapu fölé.
82. perc: Lenset rúgták föl a vendégek kapujától 16 méterre, remek szög Dzsudzsáknak.
83. perc: A magyar válogatott középpályás nagy erővel, laposan a bal kapufát találta el.
84. perc: Engelaar is besárgult.
86. perc: Hazai csere: Foster le, Healy be.
88. perc: Próbálkozik a Rangers, de a holland védők rendre szöglete tisztáznak, vagy kivágják a labdákat.
90. perc: Négy perc a hosszabbítás.
90+4. perc: Véget ért a mérkőzés, a PSV 1–0-s összesítéssel továbbjutott.
EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
RANGERS (skót)–PSV (holland)0–1 (0–1)
Glasgow, Ibrox. V: Schörgendorfer (osztrák)
Rangers: Alexander – Foster (Healy, 86.), Bougherra, Weir (S. Naismith, 46.), Papac, Whittaker – Davis, Bartley, Edu, Wylde – Lafferty (E-H. Diouf, 66.)
PSV: Isaksson – Tamata, Marcelo, Bouma, Pieters – Lens, Engelaar, Hutchinson, Dzsudzsák – Toivonen, Berg (Bakkal, 66.)
G: Lens (14.)
Továbbjutott: a PSV, 1–0-val

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik