Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

B. Z.B. Z.
2025.04.10. 09:16
Dinnyés Márton Londonban kapott feladatot (Fotó: UEFA)
A PSG–Aston Villa Bajnokok Ligája- és a Tottenham–Frankfurt Európa-liga-negyeddöntőben is feladatot kaptak magyar szakemberek, sőt lehet, hogy a pályán is láthatunk honfitársat.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) két munkatársa is szerephez jutott, illetve jut a szerdai és csütörtöki európai kupanapon – az itthonitól teljesen eltérő szerepkörben.

Szerdán a PSG–Aston Villa Bajnokok Ligája-negyeddöntőben Szabó Vilmos, az MLSZ eseményszervezési igazgatója volt az UEFA ellenőre. Csütörtökön a Tottenham Hotspur–Eintracht Frankfurt londoni Európa Liga-negyeddöntőben pedig Dinnyés Márton, az MLSZ kommunikációs osztályvezetője tölti be az UEFA media officer szerepét. Ő korábban ugyanebben a pozícióban dolgozott a Juventusnál és a Manchester Citynél is, ebben az idényben pedig a Liverpoolnál, s Szoboszlai Dominikék BL-kiesése után ezzel a feladattal bízták meg, ami némileg őt is meglepte.

„Mivel Csiki Anna itt játszik a Spurs női csapatában az angol élvonal első magyar női játékosaként, a helyiekkel arról is szót ejtettünk, mikor lehetne az MLSZ Tv-n bemutatni a nézőknek a klubnál zajló munkáját” – mondta lapunknak Dinnyés Márton.

Remélhetőleg a pályán is látunk magyar szereplőt Londonban, hiszen a frankfurtiak meccskeretében ott van Fenyő Noah. Csütörtökön a Konferencialigában is negyeddöntőt rendeznek, a Rapid Wien színeiben Bolla Bendegúz a svéd Djurgarden otthonában, Stockholmban léphet pályára.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
18.45: Bodö/Glimt (norvég)–Lazio (olasz) 
21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Eintracht Frankfurt (német) 
21.00: Olympique Lyon (francia)–Manchester United (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Rangers FC (skót)–Athletic Bilbao (spanyol) 

KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
18.45: Legia Warszawa (lengyel)–Chelsea (angol) 
21.00: Real Betis (spanyol)–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 
21.00: Celje (szlovén)–Fiorentina (olasz) 
21.00: Djurgarden (svéd)–Rapid Wien (osztrák) 

 

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
4 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
5 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
6 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
7 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
7 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
11 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
13 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
15 órája