Fel kell mászni – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2023.07.26. 23:10

Nyilván keserű érzéssel fekszenek neki a Ferencváros labdarúgói az ír Shamrock Rovers elleni Európa-konferencialiga-selejtező második köre első mérkőzésének: a zöld-fehérek nem így gondolták, de feröeri Klasvík a Bajnokok Ligája-selejtezőjében a Groupama Arénában 3–0-ra megalázta a magyar bajnokot, így maradt a Konferencia­liga. A sorozatban Ferencvároson kívül a Debrecen (Alaskert, örmény), a Kecskemét (Riga, lett), a Zalaegerszeg (NK Osijek, horvát) lép pályára, külhoni klubként a Sepsi OSK (CSZKA Szófia, bolgár).

A Fradit Máté Csaba és Leandro vezeti Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző menesztése után. Máté Csaba régi bútordarab az Üllői úton, Leandrót sem kell bemutatni, és a vezetőedzőként irányító szakember jól fogalmazott, amikor azt mondta, korábban az Ekl védőhálót jelentett volna, most azonban nincs védőháló, ha kiesik a bajnok, a nemzetközi szereplés elúszott. E téren egyébként akkor lehet elégedett a szakvezetőség – ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni –, ha a csapat eljut a csoportkörig, amihez három fordulót kell(ene) sikerrel vennie.

Míg a Ferencvárosnak – mondjuk úgy – kényszerpálya az Ekl, a Debrecennek, a Zalaegerszegnek, a Kecskemétnek és a Sepsinek a kitörés lehetősége a nemzetközi porond. Amikor létrejött a Konferencialiga, azt mondtuk, az UEFA az utolsó eurócentet is szeretné kivenni a sportágból, ám valljuk be, a sorozat esély is egyben, még ha a nagycsapatoknak pótcselekvés jellegű is...

Hogy milyen ellenfelek jönnek?

Nos, a Fradiét hellyel-közzel ismerjük, a két együttes 2022-ben az Európa-liga rájátszáskörében találkozott egymással, de a DVSC ellenfele, az örmény Alaskert szinte ismeretlen, a többi magyar csapat ellenlábasa (CSZKA Szófia, Riga, NK Osijek) is inkább a hagyomány révén ismerős. Az együtteseinket érintő párosításokban talán az NK Osijek–ZTE a legérdekesebb, a Magyar Kupa-győztes a honinál színvonalasabb horvát futball reprezentánsával mérkőzik – nem mellékesen az eszékiek új stadionjában. Nagy kérdés továbbá, hogy a Kecskemét kulturált játéka mit ér a lett együttessel szemben – bár jómagam a KTE-t jóval nagyobb feladatok megoldására is képesnek tartom.

Szóval, Konferencialiga: tetszik, nem tetszik, ez van. Létra az előrébb jutáshoz. Fel kell mászni rajta.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48

Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.05.13. 23:52
Ezek is érdekelhetik