El-döntő: tizennégy szurkolót fogtak el a rendőrök

2023.06.01. 15:37
null
Tizennégy szurkolót fogtak el a rendőrök az El-döntő napján (Fotó: Koncz Márton)
Összesen tizennégy szurkolót fogtak el a magyar rendőrök a budapesti Puskás Arénában rendezett Európa-liga-döntő napján – közölte a police.hu.

 

A magyar rendőrség közleményében kiemelte, hogy több mint 61 ezer ember érkezett a Puskás Arénában rendezett Európa-liga-döntőre, közülük 16 ezren olaszok és 13 ezren spanyolok.

A döntő napjára, valamint az azt megelőző és követő napra Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest több kerületére, s kiemelt jelenlétet biztosított a stadion, illetve a szurkolói zónák környékén, valamint a szurkolók várható útvonalain.

A mérkőzés napján a magyar rendőrök összesen 14 szurkolót fogtak el, illetve állítottak elő: két lengyel, egy olasz és egy magyar állampolgárt garázdaság, egy német állampolgárt rendbontás, nyolc lengyelt kábítószer birtoklásának gyanúja miatt, egy lengyel állampolgárt pedig pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt.

A police.hu ismertette, hogy a garázdaság miatt elfogott két lengyel és a rendbontás miatt elfogott német állampolgárt őrizetbe vették, míg pirotechnikai eszközzel visszaélés szabálysértés miatt egy olasz állampolgár helyszíni bírságot kapott.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
6 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
16 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
Tegnap, 8:21

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
Tegnap, 6:47

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53