Már-már BL – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2021.08.28. 00:52

Bitang erős csoportba került a labdarúgó Európa-ligában a Ferencváros, amely a német Bayer Leverkusennel, a skót Celtickel és a spanyol Betisszel játszik egy kvartettben. Maradjunk annyiban, a három ellenfél jóval erősebb, mint a 2019–2020-as sorozatban a spanyol Espanyol, a bolgár Ludogorec és az orosz CSZKA Moszkva. A Fradi akkor a csoportmérkőzések során az Espanyol elleni két döntetlennel (1–1, 2–2), a Ludogorec elleni iksszel (1–1) és a CSZKA idegenbeli legyőzésével (1–0) és hazai döntetlenjével (0–0) hét pontot szerezve a harmadik helyen végzett – én ezt a pontszámot most aláírnám.

Ebből is következik, ez a csoport már-már Bajnokok Ligája-szintű ellenfeleket hozott. S talán ez a legfontosabb: a zöld-fehérek olyan együttesek ellen lépnek pályára, amelyek telt házat vonzhatnak a Groupama Arénába. Amikor magyar klubok bejutottak az európai kupasorozatok csoportkörébe, rendre elhangzott, ha már minimális az esély a továbbjutásra, legalább erős csapatok jöjjenek szembe.

Ezúttal így lesz, még ha a 2002-ben BL-döntős Leverkusen, az 1967-ben BEK-győztes Celtic, valamint a Betis triója nem említhető egy lapon a tavalyi BL-csoportkörös sztáregyüttesekkel, a Barcelonával és a Juventusszal. A Ferencvároshoz hasonlóan patinás ellenfelek – ráadásul a Celtic és a Betis klubszíne ugyancsak zöld-fehér – különleges bukét adnak a párharcoknak. Ám először is le kell szögezni abbéli reményünket, hogy a meccseken nem a pénz játszik.

Mert az FTC játékosainak összértéke (39.4 millió euró) kilencedrésze az egyik legtehetségesebb német futballistával, Florian Wirtzcel és az Eb-n a Cristiano Ronaldóval holtversenyben öt-öt találattal társgólkirály cseh Patrik Schickkel felálló Leverkusenének (359.75 millió euró), de messze elmarad az egykor Szusza Ferenc irányításával Spanyol Kupát nyerő Betisétől (201.2 millió euró) is. Sőt, papíron a Celtic labdarúgói is több mint kétszer annyit érnek (82.95 millió euró), mint a Fradi-játékosok. De ne felejtsük el, a 2020–2021-es BL-selejtezőben a Ferencváros zárt kapus mérkőzésen Sigér Dávid és Tokmac Nguen góljával 2–1-re győzött a Celtic Parkban, ami továbbjutást ért, mert a koronavírus-járvány miatt egy mérkőzés döntött.

Ha ez a meccs jut eszembe, nem is tűnik olyan elérhetetlennek az a hét pont.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48

Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.05.13. 23:52
Ezek is érdekelhetik