El: a Chelsea bepanaszolta a Dinamo Kijevet az UEFA-nál

MTI MTIMTI MTI
2019.03.18. 18:11
null
Hudson-Odoi lehetett a célpont? (Fotó: AFP)
A Chelsea panaszt tett az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) a Dinamo Kijev ellen a két együttes csütörtöki kupamérkőzését követően az ukrán szurkolók rasszista megnyilvánulása miatt.

 

Az angol klub tájékoztatása szerint a Dinamo-drukkerek az egyik játékosukat szidalmazták az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, miután kialakult a végeredmény. A kijevi mérkőzést a vendégek 5–0-ra nyerték meg, s a lefújást követően a klubvezetők tájékoztatták a történtekről a játékvezetőt.

Szinte semmi – Deák Zsigmond jegyzete

A Chelsea közleményében kiemelte: teljes mértékben elítéli az ehhez hasonló sportszerűtlen viselkedést, és elvárja az UEFA-tól, hogy minden részletre kiterjedően vizsgálja ki az esetet.

A Chelsea nem részletezte, hogy melyik játékost érte a verbális támadás, de az angol sajtó úgy tudja, hogy az ötödik gólt szerző 18 éves szélső, Callum Hudson-Odoi volt a célpont.

Az angol klub kettős győzelemmel – 8–0-s összesítéssel – búcsúztatta a Kádár Tamást is foglalkoztató Dinamo Kijevet, és az El negyeddöntőjében a cseh Slavia Prahával találkozik.

Legfrissebb hírek

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
3 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
6 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
14 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
14 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
15 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
15 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
15 órája