A Kassa felkészült az első nemzetközi kupameccsére

N. ZS.N. ZS.
2025.07.22. 20:24
null
Fotó: FC Kosice
Az FC Kassa csapatkapitánya, Ján Krivák kemény összecsapásra számít a labdarúgó Konferencialigában, míg az együttes vezetőedzője, Roman Skuhravy ötven százalék esélyt ad a továbbjutásra.

Első tétmérkőzésére készül a 2025–2026-os idényben az FC Kassa. A magyar többségi tulajdonú klub csütörtökön a Konferencialigában a fehérorosz Nyemant fogadja, a kassaiak az UEFA által kizárt DAC helyett indulnak a nemzetközi kupasorozatban. A nyári felkészülés kezdetén a klubnál még nem tudhatták, hogy jelenésük lesz a Konferencialigában is, a csapat vezetőedzője ugyanakkor nem esett kétségbe a hír hallatán.

„Nincs ok az ijedtségre – jelentette ki az FC Kassa keddi sajtótájékoztatóján Roman Skuhravy. – Az egyetlen, akitől tartok, az a feleségem, amikor későn érek haza. A viccet félretéve, tudjuk, hogy nehéz párharc vár ránk. A Nyeman erős ellenfél, ötven százalék esélyt adok a továbbjutásunkra. Hazai pályán kezdünk, ez minden bizonnyal az előnyünkre válik. Pozitív energiát érzek a játékosok felől, mindenki szeretné szépen kezdeni az idényt.”

A cseh szakemberrel egyetértett a csapatkapitány, Ján Krivák is, aki elmondta, a hangulat annak ellenére kiváló az öltözőben, hogy a játékoskeretben sok változás történt. 

„Kicsit még össze kell csiszolódnunk, de jó érzésekkel várom az első mérkőzéseket. Felkészültünk a bajnokságra és a Konferencialigára, a Nyeman ellen is. Kemény összecsapás előtt állunk, de hiszem, hogy jó teljesítményre leszünk képesek” – mondta Ján Krivák.

A kassaiak idénynyitó sajtótájékoztatóján megszólalt Sántha Gergely, az FC Kassa felügyelőbizottságának elnöke, aki egyben a klub testvércsapatának, a Diósgyőri VTK-nak az elnöke is.

Öt éve határoztuk el, hogy közös vízió mentén, barátságra, stabilitásra és szoros együttműködésre építve újra életet lehelünk a kassai futballba – fogalmazott Sántha Gergely. – Ma már európai kupaszereplő csapatról beszélünk, ami nemcsak sport-, hanem társadalmi sikertörténet is. Az FC Kassa mára Szlovákia legdinamikusabban fejlődő klubja, beleértve az utánpótlást is. A kassai foci közös ügyünk, magyaroké és szlovákoké egyaránt.”

 

Legfrissebb hírek

Négy Crystal Palace-játékos került be a Konferencialiga-idény álomcsapatába

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 19:03

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

Király Gábor szerint a Kl-győzelem feledteti a gyenge bajnoki szereplést a Palace-nál

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 10:23

„El se tudom hinni, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem” – Oliver Glasner a Kl megnyerése után

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 07:25

„Hihetetlen, megcsináltuk!” – a történelmi győztes gólt szerző Mateta értékelt a Kl-döntő után

Európa-konferencialiga
2026.05.27. 23:32

Története első európai kupagyőzelmét aratta Lipcsében az angol Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2026.05.27. 22:57

Konferencialiga: szurkolói összecsapások Lipcsében

Európa-konferencialiga
2026.05.27. 11:35

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43
Ezek is érdekelhetik