Vívó-vb: nyolcadik lett a férfi párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.23. 14:55
A nyolcadik helyen végzett a címvédő magyar férfi párbajtőr-válogatott a kazanyi vívó-világbajnokságon.

Az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összeállítású együttes a negyeddöntőben elszenvedett vereség után ráadástussal kikapott az ukránoktól, majd öt találattal a dánoktól.

Az első mérkőzésen eleinte fej fej mellett haladt a két csapat, aztán az ötödik párban három találatnyi előnyhöz jutottak a mieink, a következő asszóban viszont ez mindjárt el is olvadt. Két egytusos ukrán győzelem jött a sorban, így Boczkó 27:29-es állásnál ment fel a pástra Anatolij Herejjel szemben. Eleinte ritkán tudta megszúrni ellenfelét, miközben nőtt a különbség (32:39), de a végén rátalált az eredményes akcióra – rárontott Herejre és egyszerű tust adott –, ennek következtében 43:43-ra egyenlített úgy, hogy 15 másodperccel a vége előtt még 37:41 volt az állás. A vívóidő lejárt, a hosszabbításban Boczkó ugyanazzal próbálkozott, ami addig bejött, de lerohanásába ezúttal beleszúrt az ukrán vívó.

A hetedik helyért a dánokkal kellett vívni, akik nagyon fel voltak dobva attól, hogy a nyolcaddöntőben legyőzték a venezuelaiakat, majd szoros mérkőzéseket vívtak a svájciakkal és az olaszokkal. A magyarok keretbe foglalták a helyosztót, az első kettő és az utolsó kettő asszót elveszítették, így hiába fordítottak az összecsapás közepén, végül vesztesen voltak kénytelenek elhagyni a pástot.

A címvédő magyar válogatottnak nem sikerült ez az év, az Eb-n hetedik, a vb-n nyolcadik lett.

Udvarhelyi Gábor fegyvernemi vezetőedző szerint valahol kódolva volt egy ilyen szereplés, mint mondta: „éppen a nagy számok törvénye, az életkor és a bennünket szezon közben sújtó páratlan sérüléssorozat okán".

„Ma nagyon ingadozó formát nyújtottak a srácok, mindenkinek akadt jobb és rosszabb pillanata. Rédli Andris a dánok elleni meccsig veretlen maradt, ugyanakkor egy jó Imre Gézára és Boczkó Gáborra feltétlenül szükségünk van. Visszamenőleg sem válogatnék másként, egyelőre ez a legerősebb csapatunk. Ugyanakkor újraépítkezni és építkezni kell. Többet és másként fogunk dolgozni, már alakul a fejemben a kép, de alszom rá néhányat. Szeptemberben szeretném a srácok és az elnökség elé terjeszteni" – összegzett Udvarhelyi.

VÍVÓ-VB, FÉRFI PÁRBAJTŐR
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Spanyolország 45:42
NEGYEDDÖNTŐ
Svájc–Dánia 45:37
Franciaország–Olaszország 45:36
Koreai Köztársaság–Ukrajna 45:31
Oroszország–MAGYARORSZÁG 45:40
AZ 5-8. HELYÉRT

Ukrajna–Magyarország 44:43
A 7. HELYÉRT
Dánia–Magyarország 45:40
ELŐDÖNTŐ
Koreai Köztársaság–Oroszország 45:41
Franciaország–Svájc 31:24
A 3. HELYÉRT
SvájcOroszország 23:21
DÖNTŐ
Franciaország–Koreai Köztársaság 45:39

A végeredmény: 1. Franciaország (Gauthier Grumier, Ulrich Robeiri, Daniel Jerent, Jean-Michel Lucenay), 2. Koreai Köztársaság (Jung Jin Szun, Park Szang Jung, Park Kjung Du, Kveong Jung Jun), 3. Svájc (Max Heinzer, Peer Borsky, Fabian Kauter, Benjamin Steffen), ... 8. Magyarország (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter)

ELMARADVA A VÁRAKOZÁSTÓL
Egy éremmel, a Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András összeállítású kardcsapat bronzával zárta a kazanyi vívó-vb-t a magyar küldöttség. Legutóbb a 2011-es, cataniai vb-n fordult elő, hogy csak egy dobogós helyezés jutott a magyaroknak, akkor a férfi párbajtőrcsapat ezüstöt nyert.

Ezúttal – a Tatárföld fővárosában rendezett világbajnokságon – a csapatversenyek közül még a női párbajtőrözőkében álltak közel a magyarok ahhoz, hogy dobogóra léphessenek, de az oroszok elleni elődöntőben és az olaszokkal szembeni bronzmérkőzésen sem sikerült győzniük, noha e két összecsapáson is többnyire jól vívtak, mint ahogy a korábbi két mérkőzésükön is.

A tavaly világbajnok férfi párbajtőrözők most nem voltak annyira összeszedettek, mint az előző évek világversenyein, így nem is kerülhettek a legjobbak közé. Szereplésüket minden bizonnyal befolyásolta, hogy vállsérülés miatt Boczkó Gábor fél évig nem edzhetett úgy, ahogy szokott, Imre Géza pedig a budapesti vb után hosszabb pihenőt kért, és csak idény közben csatlakozott a csapathoz.

A női kardozók és a női tőrözők a 16-os táblán kikaptak, így ezután legjobb esetben is csak kilencedikek lehettek. Ez aztán az alsó ágon is koncentráltan vívó kardozóknak jött össze.

Férfi tőrben a magyar csapat nem szerepelhetett a legjobb 16 között.

Egyéniben az olimpiai bajnok és tavaly vb-harmadik Szilágyi Áron, valamint a vb-n egyéniben két bronzzal és egy ezüsttel rendelkező párbajtőröző Szász Emese állt a legközelebb az éremszerzéshez. Mindketten a negyeddöntőben szenvedtek vereséget – utóbbi ráadásul csak egyetlen tussal egy szinte már megnyert asszóban –, s egyformán ötödikek lettek.

Másnak viszont ezúttal esélye sem volt dobogóért harcolni. Az idén Európa-bajnok párbajtőröző Rédli András, valamint a felnőtt mezőnybe egyre inkább beleerősödő kardozó Márton Anna a legjobb 16-ig jutott, a többi induló viszont a 64-es főtábla első vagy második fordulójában kiesett.

Ha a karnyújtásnyira lévő érmeket a magyarok megszerzik, négy dobogós helyezéssel zárják a világbajnokságot, ami a várakozásnak megfelelő eredmény lett volna, az egyetlen bronz viszont korántsem az, amit a szövetség joggal elvárhatott. Egyúttal érdemes rögzíteni azt is, hogy egyéniben a küldöttség nagy része nagyon korán kiszállt a versenyből, csapatban pedig az esélyek egyharmadát sikerült éremre váltani.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik