Torna Eb: Bácskay 6., Péter Sára 8. lett ugrásban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 16:31
null
Bácskay Csenge hatodik helyen végzett ugrásban (Fotó: AFP)
Bácskay Csenge elégedett lehet, Péter Sára viszont nagyot rontott az ugrás döntőjében a bázeli torna Európa-bajnokság szombati versenynapján.

 

Egyikőjük – többé-kevésbé – hozta, amit tud, másikuk viszont jócskán elmaradt ettől: Bácskay Csenge (Postás SE) a hatodik, Péter Sára (Postás SE) a nyolcadik helyen végzett az ugrás fináléjában a bázeli kontinensviadalon.

A fináléban Péter Sárát szólították először, s bár az első ugrásába is csúszott hiba, hiszen korán kezdte meg a forgást, emiatt a leugrásnál letette a kezét, itt még nem gondoltunk rosszra – csakhogy jött a második gyakorlat, amikor pedig megcsúszott a tenyere a szeren, és mivel előbb ért le a szőnyegre a keze, mint a lába, a szabályok értelmében nulla pontot ért a teljesítménye, vagyis az első ugrásért kapott 12.966 pontot felezték meg, így a nyolcadik helyen zárt.

„Az első ugrás után félretettem, hogy hibáztam, meg akartam csinálni a második gyakorlatomat, és jól, de az még rosszabb lett, mint az első... – mondta el Péter Sára. – Át kell gondolnunk, hogyan folytatjuk tovább az edzéseket.”

Bácskay Csenge a pénteki egyéni összetett finálé után azt ígérte, ha a szombati bemelegítés során jól megy a dupla csavar, azzal lép a bírák elő a szerenkénti döntőben – a másfél csavar mutatta, hogy a verseny előtt: Bácskay a hatodik helyen végzett.

„A bemelegítésnél az első dupla csavar nem sikerült rosszul, de azt éreztem, fáradt vagyok, és leginkább mentálisan. Ráadásul negyedikként szólítottak a döntőben, és ilyenkor azért nehéz melegen tartani a testet, az izmokat – árulta el Bácskay. – Örülök, hogy nagyobb rontás nélkül zártam ezt az Európa-bajnokságot, otthon mindenképpen nekiállok a dupla csavarnak, szeretném, ha az az ugrás is biztosan menne.”

A kontinensviadal vasárnap újabb öt szerenkénti fináléval zárul – közte a férfiak nyújtódöntőjével, benne pedig Balázs Krisztiánnal.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BÁZEL
Szerenkénti döntők. Férfiak. Talaj. Európa-bajnok: Nyikita Nagornij (Oroszország) 15.166,
2. Benjamin Gischard (Svájc) 14.966, 3. Nicola Bartolini (Olaszország) 14.666. Lólengés. Eb: Artur Davtjan (Örményország) 14.266, 2. Nyikita Nagornij 14.266, 3. Joe Fraser (Nagy-Britannia) 14.066. Gyűrű. Eb: Elefteriosz Petruniasz (Görögország) 15.400, 2. Nyikita Nagornij 15.033, 3. Salvatore Maresca (Olaszország) 14.900. Nők. Ugrás. Eb: Giulia Steingruber (Svájc) 14.824, 2. Jessica Gadirova (Nagy-Britannia) 14.466, 3. Angelina Melnyikova (Oroszország) 14.416, ...6. Bácskay Csenge (Magyarország) 13.649, ...8. Péter Sára (Magyarország) 6.483. Felemás korlát. Eb: Angelina Melnyikova 14.500, 2. Vladiszlava Urazova (Oroszország) 14.333, 3. Amelie Morgan (Nagy-Britannia) 14.100

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik