MTI/B. D. K. 2021.01.19 17:42 Frissítve: 2021.01.19 17:53

Súlyemelés: doppinggyanú miatt felfüggesztették a kazahok olimpiai bajnokát

A doppingellenes szabályok megsértésével vádolják és felfüggesztették a versenyzési jogát Nijat Rahimovnak, a kazahok súlyemelő olimpiai bajnokának.

Nijat Rahimov a 2016-os riói olimpián (Fotó: AFP)

 

A nemzetközi sportági szövetség (IWF) híre szerint Nijat Rahimov, és az Európa-bajnok román Dumitru Captari ellen fegyelmi eljárás indult, mivel az a gyanú vetődött fel velük szemben, hogy vizeletmintáikat kicserélték, így próbálva meg elkerülni a lebukást. Ha a vizsgálat igazolja a feltételezést, mindkettőjükre hosszú eltiltás, és érmeik visszavétele vár.

Az IWF-et a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) tájékoztatta a 2016-os esetekről, bár az nem derült ki, hogy az az évi Rio de Janeiró-i olimpián próbált-e csalni a két emelő. A 27 éves Rahimov és a 31 éves Captari is a 77 kilogrammos súlycsoportban versenyzett.

A bakui születésű Rahimovot – még azeriként – 2013-ban két évre eltiltották doppingolásért, és már Kazahsztán színeiben lett 2015-ben világ-, 2016-ban pedig – világrekorddal – olimpiai aranyérmes.

Captari, aki 2015-ig Moldovát képviselte a nemzetközi versenyeken, 2017-ben szerzett Romániának Európa-bajnoki címet, majd 2018-ban két évre szóló eltiltást kapott tiltott szer használata miatt.

Az ITA fegyelmi eljárást folytat egy harmadik súlyemelő, a vád szerint szteroidokkal doppingoló és a versenyzéstől ideiglenesen ugyancsak eltiltott thaiföldi Rattikan Gulnoi ellen is, aki a 2012-es londoni olimpián harmadik volt a nők 58 kilogrammos kategóriájában.

Az IWF ideiglenes elnöke, Michael Irani a világszövetség honlapján kedden közzétett reagálásában úgy fogalmazott, hogy „a büntetőeljárások bejelentése örvendetes fejlemény, sportágunkban nem lehet helye a doppingolásnak”. Hozzáfűzte, hogy további pozitív esetek bejelentése várható.

2021.03.03 07:16:00

Egyéb egyéni KOVÁCS ERIKA

„Egy edző vagyok, aki megtalálta a helyét ebben a gyönyörű sportágban – a pályafutása után is.”

2021.03.01 10:36:10

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

1931 – Gombos Sándort félreértették, megbüntették, majd elégtételt szolgáltattak neki.

2021.03.01 23:33:41

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Azt szeretném, hogy rend uralkodjon a válogatottban.

2021.02.26 14:41:54

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Lassan, de biztosan csökken a különbség a férfi és női sportokból származó bevételek között. (x)

2021.02.24 20:06:03

Egyéb egyéni MOHAY GÁBOR

Az Uzsoki Kórház szeptikus részlegének főorvossa fotografál, szobrászkodik és... könyvet farag.