THURY GÁBOR
THURY GÁBOR
2021.10.22 08:25 Frissítve: 2021.10.23 13:17

Sporttörténelem: „Melbourne a magyar sport Trianonja”

Az 1956-os forradalom leverése után külföldön az emigráns magyarok öregbítették az óhaza hírnevét. A melbourne-i olimpiát követően haza nem térő sportolók is ezt a tábort erősítették. Sokuk hezitált, vajon melyik a jó út: visszatérjen-e, vagy több ezer kilométerre az otthontól a szabadságot válassza?

 

Vérző arcával Zádor Ervin az eltiport magyar forradalom szimbolikus hőse lett (Fotó: Getty Images)

 

 
Tisztelet a sportembereknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Az 1956-os forradalom kitörésének napjára emlékezünk, a 65 évvel ezelőtti események gyökeresen határozták meg Magyarország történelmét, s természetesen sportéletét. Október 23. nemzeti ünnepünk, mint március 15., igaz, a jeles dátum kapcsán nem felejtjük október 6-át, az aradi vértanúk kivégzésének napját sem. Mint ahogyan a tudatunkba vésődött június 16., Nagy Imre és társai kivégzésének napja.

Manapság, szabad világban élve furcsa azokra az időkre emlékezni, amikor a szabadság kivívása volt a feltétele a szebb, jobb életnek. Sportolóink a forradalom alatt még itthon amellett döntöttek, hogy a melbourne-i olimpián (november 22.–december 8.) eredményeikkel hívják fel a figyelmet a magyarországi eseményekre. Szereplésük – 9 arany, 10 ezüst és 7 bronzérem – ezt igazolja, és önmagáért beszél. Helsinkiben 16 aranyérmet nyertünk, és számos szakember az jósolta, Melbourne-ben ennél is többször játsszák el a Himnuszt. Ehelyett már a kiutazás is gondot jelentett...

NS-SZAKÉRTŐ

Dénes Tamás futballtörténész, lapunk korábbi főszerkesztője


Egészen döbbenetes: 198 nevet tartalmazott az a FIFA-lista, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 1957. július 17-én küldött szét a tagszövetségeknek, arról informálva őket, hogy kik azok a külföldre szakadt magyar játékosok akiket a Magyar Labdarúgók Szövetsége kérésére eltiltott. A játékos-pályafutásuk szempontjából véglegesen emigráló világklasszisoké (Puskás, Kocsis, Czibor) mellett néhány olyan név is szerepelt a listán, akik az amnesztia ígéretére később hazatértek, s itthon folytatták pályafutásukat, mint Grosics Gyula vagy Palotai Károly, Szentmihályi Antal és Mathesz Imre. A csaknem kétszáz (az akkori szóhasználat szerint) „disszidens” nem mindegyikéből lett híres futballista, de jó néhányan eljutottak a spanyol, a svájci vagy az osztrák, esetleg a belga, a holland, sőt a török vagy a görög élvonalig, vagy éppen karriert futottak be az Egyesült Államokban, netán Ausztráliában. 1956-os magyarokra épült a New York Hungaria az Egyesült Államokban 1962-ben kupagyőztes gárdája, a St. George Budapest Ausztráliában sikeres csapata. Az akkor még csak gyerek, a szüleivel emigráló Abonyi Attila – egyedüliként a külföldön maradt '56-osok közül – még világbajnokságon is játszott, 1974-ben az ausztrál válogatottat erősítette. Sokan sokféle életpályát futottak be, többségük sajnos már nincs közöttünk. Egy biztosan összekötötte őket: vethette bárhova őket a sors, viselhettek bármilyen mezt, büszkék voltak magyarságukra.

Az utca embere itthon vérét adta a forradalomért, a nemzetet az anyaországtól 20 ezer kilométerre képviselő sportoló szívét az aranyért. Fogalmazzunk patetikusan: hazafiak voltak, pedig a versenyzők világnézetét tekintve egyáltalán nem volt homogén a csapat. Ugyanúgy voltak baloldali gondolkodású emberek, olyanok, akiknek a Rákosi-rendszer adott lehetőséget a tanulásra, a sportolásra, s olyanok, akik családi vagy szociális beágyazottságuknál fogva – finoman fogalmazva – nem voltak a fennálló rezsim hívei. S mégis ugyanazt akarták: a „ruszkik” menjenek haza, Magyarország legyen független.
Amikor sportolóink Prágából (az indulásra várva a csehszlovák főváros melletti Nymburkban forradalmi bizottságot alapítottak) bérelt gépekkel elrepültek a játékok helyszínére, országunkat már megszállták a szovjet csapatok. Versenyzőink ebben a környezetben hagyták családjukat, otthonukat. Már az útjuk során vad hírek kísérték őket, az olimpia folyamán még szörnyűbb hírek tartották őket félelemben, rettegésben. Jegyezzük meg, levert forradalmunk jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a magyar nemzettel szolidaritást vállaló Spanyolország, Hollandia és Svájc már Ausztráliából rendelte haza sportolóit, az élet írta forgatókönyv szerint a hollandok a megnyitó napján szálltak fel az őket hazaszállító repülőre.

A mieink minden gondolata itthon járt, a hazai híreket lesték. Az ausztrál sajtó rabszíjra fűzött magyar fiatalok Szovjetunióba hurcolásáról cikkezett, amit a második világháború után az új keletű világrend elől az ötödik kontinensre emigráló, ott letelepedő magyarok sem cáfoltak...Nem csoda – ha csak tudat alatt is –, másodrendűvé vált számukra a jó vagy rossz szereplés kérdése. Nem egy közülük átvirrasztott éjszakákon azon töprengett, örökre búcsút intsen-e Magyarországnak, vagy visszatérjen a bizonytalanságba. Csoda-e, hogy ilyen lelkiállapotban vibrált a feszültség a magyar–szovjet vízilabda-rangadón, amelyen az ellenfelek egyike, Valentyin Prokopov megütötte Zádor Ervint, akinek a vérző arcáról készült kép bejárta az egész világot, mintegy mementókét: lám, a szovjetek még a sportban is erőszakosak. Pedig azon kívül, hogy egy orosz pólós tudta, mi történik Magyarországon, a nagypolitikához semmi köze sem volt, de ezt már nehéz lett volna elmagyarázni a felháborodott nézőknek és a világlapok olvasóinak.

Tornászlányaink december 7-én, az utolsó napon szerezték aranyérmüket, s ha sportolóink addig a hozzátartozók iránti aggódás miatt aludtak nyugtalanul, innentől saját sorsukon tépelődtek. A záróünnepélyen, az olimpiák történetében először, a résztvevők nem saját csapatukkal vonultak fel, hanem elvegyültek egymás között. Avery Brundage, a NOB elnöke állítólag egy kínai kisfiú kérését teljesítve engedélyezte a formabontó búcsút. Az eredményjelző táblán megjelent: „Az olimpia városa búcsúzik önöktől, és jó utat kíván!” Sok magyar fejében ott motoszkált, vajon melyik a jó út: hazatérjen-e, vagy több ezer kilométerre az otthontól a szabadságot válassza?

Az aranyérmes kéziszercsapatból Korondi Margit (alsó sorban, balról), Bodó Andrea és Keleti Ágnes nem tért haza Melbourne-ből, utóbbi időközben hazaköltözött


A magyar labdarúgó-válogatott ugyan nem vett részt az olimpián, de futballistáink – hogy csak a három leghíresebbet, Puskás Ferencet (akinek a forradalom alatt halálhírét keltették), Kocsis Sándort és Czibor Zoltánt említsük – életét is befolyásolta a forradalom és az emigráció – vagy éppen a hazatérés. Sport, forradalom, olimpia, emigráció. Ha feltesszük magunknak a kérdést, miképpen hatott a forradalom, az olimpia és az emigráció a magyar sport egészére, egyértelmű, hogy nem adható pozitív válasz. A legtalálóbb, ugyanakkor legszívbemarkolóbb feleletet a kéziszercsapattal olimpiai bajnok tornásznő, Köteles Erzsébet adta: „Melbourne a magyar sport Trianonja.” Míg a Párizs melletti kastélyban meghozott döntés az ország területét és lakosságszámát csonkolta, az 1956 utáni időszakkal a honi sportélet legkiválóbbjai közül, a 113 akkreditált versenyzőből negyvenen lettek külhoni magyarrá.

A KÉPRE KATTINTVA NAGYOBB MÉRETBEN IS MEGTEKINTHETŐ!



A közmondás szerint, ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. Az Egyesült Államok alelnöke, Richard Nixon szolidáris magatartást tanúsítva nem gördített akadályt a magyar menekültek befogadása elé. A kinti sportlap, a Sports Illustrated Hungarian Freedom Tour elnevezéssel a sport iránt érdeklődő, magyar gyökereit sohasem felejtő Alexander Brody – aki egyébként úgy vélte, azok döntöttek jól, akik az eseményeket egyfajta indikátorként használták fel, aminek segítségével saját maguk alakíthatták életüket – közbenjárásának is köszönhetően amerikai körutazást szervezett a haza nem térő magyar sportolóknak, akik december 23-án meg is érkeztek San Franciscóba. Néhány hónappal később a pólósok közül például Jeney László és Kárpáti György, a vívóktól Sákovics József és Dömölky Lídia 1957-ben hazatért, ám többségük beilleszkedett az ottani társadalomba. Hogy hogyan viszonyultak az óhazához? A csapatban olimpiai bajnok kardvívó, Magay Dániel így fogalmazott: „Kétféle típus létezik: van, aki teljesen asszimilálódik, és soha többé nem akar visszatérni Magyarországra, és van, aki magyarnak tartja magát, és mindig visszamenne. Azt hiszem, én valahol a kettő között állok: a magyar mivoltomat nem adom fel, de innen más aspektusból látom a dolgokat, mintha maradtam volna.” Abban azonban nem különböznek egymástól, hogy szinte valamennyien öregbítették a magyarság hírnevét.

Amikor 23-án a kabát hajtókájára tűzzük a forradalom jelképét, a lyukas nemzeti színű zászlócskát ábrázoló jelvényt, ne csak a 65 évvel ezelőtt kirobbanó forradalom jusson eszünkbe, hanem melbourne-i olimpikonjaink is.

 

Ez a zászló lengett a melbourne-i olimpiai falu bejáratánál 1956-ban az első árbócra felhúzva, később a kétszeres olimpiai bajnok pólós, Jeney László 33 évig őrizte a lakásában eljrejtve
Szétszórodott a világban versenyzőink színe-java
Olimpiai bajnokok, akik új hazájukban is sikeresek lettek

Mark Spitz edzője volt

A magyar–szovjet találkozón a mieink 4:0-s vezetésénél Valentyin Prokopov úgy arcon ütötte Zádor Ervint (1934–2012), hogy vére vörösre festette az uszoda vizét. Gyarmati Dezső szólt neki, a medence másik oldalán szálljon ki a vízből, hogy a nézők lássák, hogy vérzik, ami óriási felháborodást váltott ki. Az erről készült fotó a forradalom leverése után egy hónappal bejárta a világsajtót. Az akkor 22 éves pólós San Franciscóban telepedett le. Amerikában nem volt népszerű a vízilabda, ezért úszóedzőként dolgozott, nála úszott 13 és 17 éves kora között a kilencszeres olimpiai bajnok Mark Spitz. Elhunytáig tartott edzéseket a kaliforniai Lindenben a Ripon Aquatics klubban, halála előtt is ott lett rosszul. Az NBC vendégeként 1999-ben jött először haza.

A legismertebb magyar
A forradalom után a Bp. Honvéd a BEK-ben kiesett az Atlético Bilbaóval szemben (2:3, 3:3), s a brüsszeli visszavágó után, 1957 januárjában elutazott a hazai vezetőség által nem engedélyezett dél-amerikai túrára. Ezután Puskás Ferenc  (1927–2006) és a csapat néhány tagja úgy döntött, Bécsben maradnak. Öcsi a Wiener SC-nél edzett, de az MLSZ közbenjárására a FIFA 18 hónapra eltiltotta a játéktól. A Honvéd túráját szervező Östreicher Emil 1958-tól a Real Madridnál lett sportigazgató, és meggyőzte Santiago Bernabéut, hogy a Realnak szüksége van a 84-szeres válogatott balösszekötőre. Másodvirágzása során 3-szoros BEK-győztes, 5-szörös spanyol bajnok, egyszeres világ- és Spanyol Kupa-győztes, spanyol válogatott lett. Puskás – Hungary: a legismertebb magyar 1981-ben jött haza először, tíz év múlva végleg Budapestre költözött.

Sportágalapító Izraelben
A már 100 éves, Helsinkiben talajon bajnok   Keleti Ágnes   1956-ban talajon, felemás korláton, gerendán és a kéziszercsapattal szerzett aranyérmet. Ő Ausztráliában maradt, de csalódott, és hiába volt repülőjegye, csak úgy engedték ki, ha a visszaútra is van érvényes jegye. Egy bárban lépett fel gerenda- és szalaggyakorlattal, hogy összegyűjtse a pénzt. Rövid kitérő után Izraelben telepedett le, az ottani tornasport megalapítója, ő vezette a tornászválogatottat a római olimpiára. Korábbi csapattársai nem fogadták nagy lelkesedéssel – már csak azért sem, mert ellenfelet készített fel. Korábban Herclijában élt, 1990 után gyakran látogatott haza, letelepedett Budapesten.

Címlaplány Torontóban
A Helsinkiben 400 m-es gyorsúszásban aranyérmes Gyenge Valéria   Melbourne-ben levelet kapott édes­anyjától és vőlegényétől, dilemmát okozva, visszatérjen-e. Telefonon édesanyjának ígéretet tett a hazatérésre, ám Bécsben tartózkodó vőlegénye, az 1928-ban olimpiai bajnok kardozó, Garai János fia, ifjabb János megírta, Torontóba megy, és neki is igent mondott. Hiába volt elöl a ranglistán, abban a lelkitusában képtelen volt megvédeni olimpiai elsőségét. A döntő után kiderült, a mama áldását adta, hogy a vőlegénye után menjen. Gyenge Valéria és férje romantikus találkozásáról a Toronto Star címlapsztorit kerekített. A történetet a tanult szakmája szerint fotós Vali angolul és magyarul is megírta (Az ígéret), a magyar kiadásban az esküvőről szóló rész az 56. oldalon kezdődik... Az írói munkásságában kiteljesedő, kedvtelésből fényképező 88 éves Gyenge Valéria a hatvanas évek közepétől többször hazajött, sok időt tölt el Budapesten.

Kardozóból professzor
A 88 éves Hámori Jenő  frissen végzett vegyészként Mel­bourne-ben aranyérmet szerzett a kardcsapattal. A Sports Illustrated által szervezett túra alatt döntötte el, hogy nem tér haza, Philadelphiában telepedett le, egy vegyipari vállalatnál dolgozott, Phd-fokozatot szerzett, emellett vívott. Az ugyancsak 1956-os olimpiai aranyérmessel, Keresztes Attilával, továbbá Örley Szabolccsal az 1964-es tokiói játékokon az amerikai csapattal 7. lett. New Orleansban vívóklubot szervezett, a Tulane Egyetem orvosi karának biokémia-professzora volt. New Orleans és Buda között ingázik.

 Itthon akart élni

A forradalom idején Európában túrázó ifjúsági futballválogatott kapusa, a 83 éves, 11-szeres válogatott, olimpiai bajnok Gelei József így emlékezett: „Az angolok nem véletlenül hívtak meg bennünket, tavasszal a magyarországi UEFA-tornán 4:2-re megvertük őket. Több mérkőzésből álló túra végén utaztunk Angliába, aztán jöttünk volna haza, de csak Bécsig jutottunk. A forradalom híréről már Angliában értesültünk a lapokból. Nem tudtuk, otthon mi történik, azt sem, mi van a családdal. A helyzet komolyságára abból következtettünk, hogy megtudtuk, elmarad a válogatott svédek elleni találkozója. Megdöbbentünk, hogy Magyarország felé lezárták a határokat. Ekkoriban a Bp. Honvéd is az osztrák fővárosban tartózkodott, Puskás Ferenc a csapatvezető Östreicher Emillel üzent, döntsük el, megyünk-e külön csapatként a kispestiek dél-amerikai túrájára, hogy a nagy Honvéd előtt játsszunk. Ám mi nem akartuk elhagyni Európát, nekem például a genfi Uraniához volt ajánlatom. Már a részletekben is megegyeztünk, napi négy órában lakatosként dolgoztam volna egy autójavítóban, de minden másként alakult. November végén az MLSZ azonnali hatállyal hazarendelte a csapatot, tehát Locarnóban befejeztük a portyázást. Nagy nehezen fel tudtam hívni egy otthoni osztálytársamat, aki másnapra áthívta hozzájuk édesanyámat, aki azt mondta, maradjak kint, ők meglesznek az öcsémmel valahogy. Sírva tettem le a telefont, akkor is sírtunk, amikor Vincze Jenő edző bejelentette a túra végét (Hoffer József kapitány még korábban visszament Budapestre). Tudtuk, hogy így, együtt tizenhatan sohasem ülünk többé egy asztalnál. Sebes Gusztáv is felkereste az együttest, mondván, mindenki nyugodtan hazatérhet, de senkit sem tudott befolyásolni. Én Bécsből néhány Honvéd-játékossal, Palicskó Tiborral, Budai I Lászlóval, Rákóczi Lászlóval karácsony előtt hazatértem.” Arra a felvetésre, ellene indítottak-e fegyelmit, a kapus így felelt: „Velem szemben semmilyen szankciót sem hoztak.” S hogy mi lett volna, ha külföldön marad? „Sohasem vetődött fel bennem, mi lett volna, ha...”
Az élet azért produkál furcsaságokat: ha nem is 16-an, de tízen 2006. december 5-én Budapesten egy asztalnál ültek...

A MAGYAR IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT 1956-OS KERETE
Kapusok:
Gelei József, Várhidi Mihály
Védők: Kovács István, Lipták György, Nemes Gyula, Pázmándy Péter
Fedezetek: Hanek János, Makay Dezső
Csatárok: Kaszás László, Keresztes Gábor, Lőrincz Tibor, Mathesz Imre, Németh Valér, Povázsai László, Szalay Tibor, Sztáni IstváN
Szövetségi kapitány: Hoffer József
Edző: Vincze Jenő

2021.12.07 18:39:57

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Sárosi Tibor várandós felesége a napokban hunyt el, így a sportember egyedül maradt az ikerbabákkal.

2021.12.07 18:09:08

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Egy háromgyermekes édesanya, Milovics Mónika velencei háza majdnem porig égett.

2021.12.06 12:03:15

Egyéb egyéni NEDELYKOV TAMÁS

Hat éve világgá ment, Female Yeti néven indított blogot, a Manaszlu szeptemberi megmászása közben egy serpának köszönhette az életét.