Sakk: csirkecomb helyett steak – Portisch Lajos 85 éves

M. P.M. P.
Vágólapra másolva!
2022.04.04. 08:24
null
Portisch Lajos régi vágású polgár, sakkozóként azonban örül, hogy ma nem kell asztalhoz ülnie (FOTÓ: MTI/CZIMBAL GYULA)
Ha van valaki, aki nagyon nem szereti, ha a korát, az évei számát emlegetik, az Portisch Lajos. Mentségem, hogy mégiscsak ő „a” Portisch, a magyar sakk legendája, aki több mint sakkozó – nálam mindenképpen.

 

Hetven évvel ezelőtt, 1952 februárjában szenzációként közölte a Népsport, hogy a sakkbajnokság szombathelyi selejtezőjét a 15 esztendős zalaegerszegi Portisch Lajos nyerte meg, aki „nagyon szépen kombinál, a középdöntő legfiatalabb résztvevője ő lesz”.

Mondanám, hogy így kezdődött, pedig dehogy. A szülei zenésznek szánták, hegedülni tanult, ám ezt nemigen szerette.  „Volt bennem egy kis lustaság, nem szerettem gyakorolni” – mesélte később. Azt is, hogy a testvérével szívesen időztek nyaranta a Zala-parton, nézték a sakkozókat is. Ott derült ki, hogy lapul bennük tehetség, beajánlották őket a városi klubba. Onnan indult, köszönhetően Csuti Antalnak, a klub legendás tanítójának, akinek az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat együtt, s szeressék meg a sakkozást.

Ez volt tehát a kezdet, s ma ott tartunk, hogy Portisch Lajos a Nemzet Sportolója, 24-szer volt az év sakkozója. Húsz sakkolimpián játszott a csapatban (mérlege: egy arany-, három ezüst- és két bronzérem), ő ült asztalhoz a legtöbb játszmán (260), s ő szerezte a legtöbb pontot (176.5). Nyolcszor volt világbajnokjelölt, háromszor jutott be a legjobb négy közé, kilencszeres magyar bajnok.

Biztos maradtak ki eredmények, ám a mentalitása, a gondolkodásmódja túlmutat valamennyi fényes adaton. Amikor 1978-ban, vele az első táblán Magyarország sakkolimpiát nyert Buenos Airesben, egy nap pihenője sem volt, ám 14 játszmából elért 10 pontjával valódi vezér volt. Úgy mesélte, szeretett volna egy-egy pihenőnapot, ám nem tudott ellenállni Navarovszky László kapitány kérésének, aki azzal érvelt, hogy ő a győzelem kulcsa. Így volt, pedig a körülmények nem voltak éppen ideálisak, ferde szemmel néztek a Kelet-Európából érkező sakkozókra, jellemző, hogy még a Himnuszt sem játszották el a tiszteletükre. Neki például rendre meg kellett küzdenie még azért is, hogy vacsorára steaket kapjon, s ne az unalmas csirkét. „És mindez a marhatenyésztés fellegvárában!”  – tette hozzá.

Régi vágású polgár, sakkozóként örül, hogy nem ma kell asztalhoz ülnie. „A legnagyobb problémát köztem és a mostani nemzedék között a felfogásbeli különbségben látom. A maiak túlságosan a számítógépre hagyatkoznak. Természetes, hogy a gépeket nem lehet megkerülni, de borzasztó, ha azt akarjuk, hogy helyettünk gondolkodjanak” – foglalta össze, hozzátéve még, hogy azért a megnyitásokhoz nem kellene a gépre támaszkodni, illendő ismerni őket.

Ide tartozik, hogy természetesen ő is használja a számítógépet, de nincs rajta sakkprogram, és nem is érzi a hiányát. „A mai szokásokat követve nem vagyok biztos benne, hogy eljutok arra a szintre, mint pályafutásom során”  – véli, azt pedig nem engedi, hogy nagymesternek titulálják (1961 óta övé a cím), annyi van ma már belőlük, még levelezésben sem használja.

Igazi sportember, jellemző, hogy amikor Tatán készült a versenyekre, tiszteletbeli öttusázó lett, mert a Szöulban (1988) olimpiai bajnok csapat tagjai között kipróbálta valamennyi tusát, első szóra vállalva még a lovaglás veszélyeit is.

A múlthoz abban is hűséges, hogy visszatért a zenéhez, operaénekesként is jegyzett lett, jellemzője, hogy a dalokat, az áriákat eredeti nyelven tolmácsolja, szem előtt tartva, hogy ha már csinálunk valamit, csináljuk jól.

A ma 85 éves Portisch Lajos esetében nagyon jól.

Sőt. Kiemelkedően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik