Ryder-kupa: megsemmisítő európai válasz, közel a diadal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.27. 20:41
null
Rory McIlroy (balra) és Sergio García nagyon fontos győzelmet aratott (Fotó: Reuters)
Megsemmisítő választ adott az európai golfválogatott az amerikaiak szombat délelőtti felzárkózására: a négy délutáni váltott ütéses mérkőzés három európai győzelmet és egy döntetlent hozott, így a skóciai Edinburgh közelében zajló 40. Ryder-kupa állása a vasárnapi egyéni mérkőzések előtt 10–6 a címvédő Európa javára.

 

A vasárnapi tizenkét mérkőzésen Európának elég megszereznie négyet a maximálisan elérhető 12-ből ahhoz, hogy megőrizze a 2010 óta a birtokukban lévő Ryder-kupát.

VÁLTOTT ÜTÉSES MÉRKŐZÉSEK

Minden páros egy labdával játszik, az adott szakaszt a labdát kevesebb ütéssel a lyukba juttató duó csapata nyeri meg.

A SZAKKIFEJEZÉSEKHEZ SEGÉDANYAGOT GOLFSZÓTÁRUNKBAN TALÁLHAT!

Az angol Lee Westwood és a walesi újonc, Jamie Donaldson péntek délután nagyon összeszokottan golfozott, és a szombat délutáni partijukban is csak egyetlen szakaszra kerültek hátrányba Zach Johnsonnal és Matt Kucharrel szemben. A kilencesen ütött birdie-vel átvették a vezetést, és mivel az amerikaiak a következő lyukon bogey-t vétettek, már nem fordult meg az állás. A összesítésben Európa 7.5–5.5-re vezetett.

Ugyancsak tovább írta pénteken megkezdett sikersztoriját a rutinos Graeme McDowell és a francia újonc, Victor Dubuisson. A második és a harmadik szakaszon ütött birdie-vel demoralizálták a már akkor is nagyon bizonytalanul játszó Jimmy Walkert és Rickie Fowlert, a nyolcadik lyuk után már öt ponttal vezettek, az amerikai megadást illetően már csak a „mikor?" volt a kérdés. Nagyon gyorsan, négy szakasszal a vége előtt el is érkezett a pillanat. 8.5–5.5

Amerikai viszontagságok – Rickie Fowler labdakeresés után 
(Fotó: Reuters)
Amerikai viszontagságok – Rickie Fowler labdakeresés után (Fotó: Reuters)

Tovább tartott, de tulajdonképpen egyoldalú volt a harmadik európai győzelmet meghozó harmadik délutáni meccs is. Rory McIlroy és „visszakapott" első napi párja, Sergio García az első két lyukat (parral és birdie-vel) elnyerte Jim Furyktől és Hunter Mahantől, és bár a következőt elveszítették, a korán megszerzett előnyt végig megtartották. Amikor a 16-oson McIlroy a lyukba puttolt, eldőlt: a világelső északír és a világranglistán harmadik helyezett spanyol az első napi döntetlen és vereség után megszerzi első közös győzelmét az idei Ryder-kupán. 9.5–5.5

A még a pályán lévő fiatalokra, Patrick Reedre és Jordan Spiethre maradt, hogy megszerezze a szombat délután egyetlen amerikai győzelmét, egyben javítsa az igencsak romló esélyt – már ami a Ryder-kupa közeli amerikai kirándulását illeti. Az ifjak az első tíz szakaszból négyet megnyerve kétpontos előnyt szereztek maguknak, csakhogy Justin Rose és Martin Kaymer – igen, igen, az angol ezúttal nem állandó társával, Henrik Stensonnal, hanem a német Kaymerrel alkotott párt – a 15-ös szakaszon kiegyenlített.

A 17-esen Spieth merészen, de nagyszerűen ütötte el a labdát egy homokakadály felett, ami birdie-hez vezetett. Az európai duó az utolsó szakaszon már csak a döntetlent menthette meg – de azt megmentette: Kaymer remek közelitő ütése után Rose tette fel az i-re a pontot. 10–6

Az amerikaiaknak négyütésnyi hátrányt kell tehát ledolgozniuk vasárnap, ami nagyon nehéz feladat, de nem lehetetlen: két éve az európai válogatott állt fel és nyert pontosan ilyen helyzetből, 1999-ben az amerikaiak tették meg ugyanezt. Tom Watson amerikai kapitány hisz a sikerben, és reméli, hogy minden embere, így a szombaton – a kívülállók számára némiképp váratlanul – pihentetett Phil Mickelson és Keegan Bradley is képes lesz a legjobb formáját hozva csodát tenni.

40. RYDER-KUPA, GLENEAGLES HOTEL, PERTHSHIRE, SKÓCIA
2. játéknap, váltott ütéses mérkőzések (elöl a győztes páros)

Donaldson, Westwood (EU)–Z. Johnson, M. Kuchar (USA) 2, 1
Garcia, McIlroy (EU)–Furyk, Mahan (USA) 3, 2
Kaymer, Rose (EU)–Spieth, Reed (USA) döntetlen
Dubuisson, McDowell (EU)–Walker, Fowler (USA) 5, 4

Elöl a győztes páros. Az eredmény értelmezése: az első szám azt jelzi, hogy a győztes páros hány szakasszal nyert meg többet, mint az ellenfél; a második szám azt mutatja, hogy a 18 szakaszból hányat nem kellett lejátszani – másképp: hány szakasszal a vége előtt dőlt el a mérkőzés.

AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁS: EURÓPA–EGYESÜLT ÁLLAMOK 10–6

 

A SZOMBAT DÉLELŐTTI MÉRKŐZÉSEK

Mindenre elszánt amerikai szurkolók (Fotó: Reuters)
Mindenre elszánt amerikai szurkolók (Fotó: Reuters)

 

 

NÉGYLABDÁS MÉRKŐZÉSEK

Mindenki a saját labdájával játszik, az adott szakaszt a legalacsonyabb ütésszámú játékos csapata nyeri meg.

A SZAKKIFEJEZÉSEKHEZ SEGÉDANYAGOT GOLFSZÓTÁRUNKBAN TALÁLHAT!

Tizenhat szakaszon dőlt el a délelőtt talán legmagasabb színvonalú meccse, méghozzá – az még – az európaiak javára. Egy kivételével mindegyik szakaszra jutott legalább egy birdie! Kezdetben az amerikaiak felé billent a mérleg nyelve, Bubba Watson és Matt Kuchar a 7. szakasz után két ponttal vezetett, ám azonnal jött a válasz: előbb Henrik Stenson, majd Justin Rose nyert lyukat birdie-vel, és az első napon két győzelmet elkönyvelő angol, svéd kettős innentől roppant magabiztosan játszott. Rose két, Stenson egy további szakaszt nyert meg birdie-vel, és a 16-oson már fogadhatták is a rivális gratulációját. Az összesítésben már 6–3!

Aztán fordult a kocka. A szombat délelőtt legsimább mérkőzésén a kér rutinos amerikai, Jim Furyk és Hunter Mahan egyetlen lyukat sem engedett át az előző délután jól szuperáló Jamie Donaldson, Lee Westwood kettősnek. Mahan az első szakaszt, Furyk a harmadikat nyerte meg birdie-vel, a szabadkártyás Mahan megtette ezt a hetediken is, a 14-esen egy remekbe szabott eagle-vel demonstrált, és az utolsó három pályára már ki sem kellett menni. 6–4

Ian Poulter és a kíváncsiskodók serege (Fotó: Reuters)
Ian Poulter és a kíváncsiskodók serege (Fotó: Reuters)

Üresen maradt az utolsó három lyuk a Thomas Björn, Martin Kaymer–Patrick Reed, Jordan Spieth mérkőzésen is, méghozzá az amerikaiak bravúros játéka jóvoltából. Pedig nagyon más végkifejlet körvonalazódott a 3. lyuknál: Kaymer és Björn egy-egy birdie-je után két ponttal megugrott Európa. Csakhogy amíg az egyik oldalon elfogyott a puskapor, a másikon éppen akkor került elő: a 21 éves Spieth öt (!) birdie-vel, a 24 éves Reed kettővel rukkolt ki a hátralévő szakaszokon, így az első napon is rendkívül jó benyomást keltő „suhanc duó” – emlékeztetünk: a Ryder-kupa történetének legfiatalabb párosa – végül nagyon simán hozta a meccsét. 6–5

Ha a délelőtt legfordulatosabb meccsét akarjuk megjelölni, akkor egyértelmű, hogy – megint – Rory McIlroy körül kell keresgélnünk. A világelső északír két pénteki meccse is a 18. lyukig tartott (az elsőt ott veszítették el, a másodikat ott mentették döntetlenre Sergio Garcíával), és szombaton, immár Ian Poulterrel párban ott tartották meg a döntetlent, ami elengedhetetlen volt a csapatelőny megtartásához. Poulter birdie-vel kezdett, McIlroy két birdie-je után a 9-es szakasznál már kettővel vezettek az európaiak, azonban Rickie Fowler és Jimmy Walker a 13-asra nemhogy egyenlített, de megfordította az állást. A négy szakaszon belül három birdie-t ütő amerikaiaknak Poulter a 16-oson válaszolt, a hátralévő két lyukon megosztoztak a vetélytársak, így a délelőtti etap végén: 6.5–5.5 az állás Európa javára.

40. RYDER-KUPA, GLENEAGLES HOTEL, PERTHSHIRE, SKÓCIA
2. játéknap, négylabdás mérkőzések (elöl a győztes páros)

Rose, Stenson (EU)–Watson, Kuchar (USA) 3, 2
Furyk, Mahan (USA)–Donaldson, Westwood (EU) 4, 3
Reed, Spieth (USA)–Björn, Kaymer (EU) 5, 3
McIlroy, Poulter (EU)–Walker, Fowler (USA) döntetlen

Elöl a győztes páros. Az eredmény értelmezése: az első szám azt jelzi, hogy a győztes páros hány szakasszal nyert meg többet, mint az ellenfél; a második szám azt mutatja, hogy a 18 szakaszból hányat nem kellett lejátszani – másképp: hány szakasszal a vége előtt dőlt el a mérkőzés.

A VASÁRNAPI PÁROSÍTÁS ÉS A KEZDÉSI IDŐPONTOK
McDowell (EU)–Spieth (USA) 12:36
Stenson (EU)–Reed (USA) 12:48
McIlroy (EU)–Fowler (USA) 13:00
Rose (EU)–Mahan (USA) 13:12
Gallacher (EU)–Mickelson (USA) 13:24
Kaymer (EU)–Watson (USA) 13:36
Björn (EU)–Kuchar (USA) 13:48
García (EU)–Furyk (USA) 14:00
Poulter (EU)–Simpson (USA) 14:12
Donaldson (EU)–Bradley (USA) 14:24
Westwood (EU)–Walker (USA) 14:36
Dubuisson (EU)–Z. Johnson (USA) 14:48

AZ ELSŐ JÁTÉKNAP ÖSSZEFOGLALÓJA!

40. RYDER-KUPA, GLENEAGLES HOTEL, AUCHTERARDER, PERTHSHIRE, SKÓCIA (PGA CENTENARY COURSE)
A KÉT VÁLOGATOTT ÖSSZEÁLLÍTÁSA
EURÓPA EGYESÜLT ÁLLAMOK
Rory McIlroy (északír, 1.), 2 Bubba Watson (7.), 2
Henrik Stenson (svéd, 5.), 2
Rickie Fowler (10.), 1
Victor Dubuisson (francia, 23.), 0
Jim Furyk (4.), 8
Jamie Donaldson (walesi, 25.), 0 Jimmy Walker (19.), 0
Sergio García (spanyol, 3.), 6 Phil Mickelson (11.), 9
Justin Rose (angol, 6.), 2 Matt Kuchar (9.), 2
Martin Kaymer (német, 12.), 2 Jordan Spieth (13.), 0
Thomas Björn (dán, 30), 2
Patrick Reed (27.), 0
Graeme McDowell (északír, 18.), 3 Zach Johnson (16.), 3
Stephen Gallacher* (skót, 34.), 0
Keegan Bradley* (26.), 1
Lee Westwood* (angol, 44.), 8 Webb Simpson* (33.), 1
Ian Poulter* (angol, 38.), 4
Hunter Mahan* (21.), 2
Kapitány: Paul McGinley (ír) Kapitány: Tom Watson
A játékosok neve után zárójelben a világranglistán pillanatnyilag elfoglalt helyüket tüntettük fel, a zárójel után pedig azt, korábban hány Ryder-kupán játszottak.
*-gal a szövetségi kapitányok választottjait jelöltük, a többiek pontszámítás szerint, automatikusan vívták ki helyüket a csapatban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik